Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)
BUDA OSTROMA. Aggházy Kamil monográfiájának margójára (Hermann Róbert)
Jókai-életmü kiadása során láttak napvilágot Jókainak a fővárosban írott hírlapi cikkei. 19 Az elbeszélő források köre, ha lehet, még inkább bővült. Máriássy Jánosnak, az I. hadtest vitéz hadosztályparancsnokának emlékiratából először Katona Tamás közölte a Buda bevételére vonatkozó részt, majd az egész emlékirat megjelent Sugár István sajtó alá rendezésében. 2 A Gör-gei főhadiszállásán szolgáló Thán Sándor emlékirata elkerülte Aggházy figyelmét, 21 továbbá már nem tudta bedolgozni, s a magyar történettudomány sem méltatta figyelemre Clauser Mihály közleményét, aki Görgei egyik segédtisztjének emlékiratát tette közzé. A II. hadtestben szolgáló szabolcsi 48. honvédzászlóalj tagjai közül többen is megírták visszaemlékezéseiket; ezekből eddig kettő, Borcsik Sámuelé és Krasznay Péteré jelent meg. 23 Az I. hadtest soraiban harcoló 52. zászlóaljban szolgáló Kársa Ferenc visszaemlékezését Pilch Jenő szemelvényes közlései alapján már Aggházy is használta; a Buda ostromára vonatkozó rész előbb Katona Tamás kötetében, majd az emlékirat Bona Gábor által sajtó alá rendezett teljes közlésében látott napvilágot. 24 A II. hadtesthez tartozott a zalai 56. honvédzászlóalj, ennek tagjai közül háromnak ismerjük az emlékiratait. Horváth Mihály altiszt kissé zavaros visszaemlékezését Aggházy nem használta; Tóth Károlyé szerepel az irodalomjegyzékében; Balogh Gáboré pedig csak a szabadságharc 150. évfordulójára jelent meg Forrai Ibolya gondozásában." Szintén ebben a hadtestben szolgált a 63. honvédzászlóalj; Beniczky Alajos százados ennek szerepléséről írott visszaemlékezését azonban Aggházy nem használta. 26 Ugyanígy elkerülte Aggházy figyelmét Lengyel Sándornak, a III. hadtestben szolgáló 65. honvédzászlóalj hadnagyának memoárja. 27 19 Jókai M. 1980. III. k. 233-266. o. 20 Katona T, 1989. 133-148. o.; Máriássy J. 1999. 121-135. o. 21 [Thán Sándor:] Följegyzések a magyar szabadságharczból. Egy táborkari honvédtiszttől. In: Vasárnapi Újság, 1898. 22 Clauser M. 1938. II. k. 216-224. o. A kéziratot lásd Hadtörténelmi Levéltár 1848-49. 30/594. 23 Borcsik S. 1956. 15. o.; Forrai I. - Árva J. 1998. 93-102. o. 24 Katona T. 1989. 158-186. o.; Kársa F 1993.193-218. o. 25 „Emléklapok az 1848-iki magyarországi hadjáratból, Horváth Mihály volt honvédtiszttől": Vahotl. - GánóczyF. 1861. II. k. 72-73. o. Balogh G. 1999. 318-322. o. 26 Beniczky Alajos: Följegyzéseim honvédéletemből. In: Vasárnapi Újság, 1899. 594. o. 27 Lengyel S. 1897. 19