Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)
AZ OSTROM - A támadás előkészítése (Május 5-15.) - Május 10., csütörtök
Mivel a csapatok állásaikból sem nappal, sem a hűvös éjjelen nem mozdulhattak, hanem a szabad ég alatt táboroztak, a svábhegyije forrásvíz helyett pedig már hetedik napja a tartalékolt Duna-vizet fogyasztották, a hűvös éjszakákon áthült legénységnél mind sűrűbben jelentkeztek-az emésztöszervek megbetegedései. Ezeket az akkori orvosi ismeretek mellett a „Cholera és tifózus betegségek" közé sorolták. Hentzi ekkor, bár elkésve, azonnal intézkedett a veszedelmes járványok elfojtására. 669 * E nap délelőttjén a főparancsnokság befejezte már tegnap megkezdett költözködését a május 6. óta főhadiszállásul szolgáló második helyéről, a Zugligeti út 12. szám alatti Laszlovszky-majorból és az előző napok szemrevételezéséből, meg talán az 1686-i ostrom történetéből is alkalmasabbnak látszó Nagy-Svábhegyen, a Diana úti Óravillában és a szomszédos nyaralókban helyezkedett el. 670 669 Megengedte, hogy a csapatok szállásaikról, vagy laktanyáikból takaróik egyharmadát felállítási helyeikre vihetik, hogy a hűvös éjjeleken a föld kigőzölgése ellen jobban védekezhessenek. Ugyanezen célból megengedte, hogy a csapatok a készletben lévő gyékényfedőket „Rohrdecken" a vár raktárából felvételezhessék. Végül pedig közétkezési illetménypótlékot utalt ki köménymagos rántott levesre, melynek a korareggeli órákban való elkészítését és fogyasztását legszigorúbban elrendelte. Vogel (230. sz. okm.) és Katona: Budavár (Koller) 225. o. 670 Katona: Budavár (Bayer) 99. o. - Katona: Budavár (Koller) 215. o. szerint tévesen május 5-én „Hegyessy úr kerti lakába a Zöld Vadászhoz" címzett vendéglő mellé. Lásd még 14. sz. okm. 53. o. 1686-ban Lotharingiai Károly herceg főhadiszállása az ostrom egész tartama alatt a Nagy-Svábhegynek - melynek neve addig „Nyékhegy" volt, - azon a nyugat-keleti irányú hegyidomán feküdt, melyet ma a Diana út és Gyöngyvirág út határol. Ennek egyik dombszerüen kiemelkedő részén, melyet az 1840-es években „Raintzenkopf'-nak hívtak, állott a keresztény fővezér sátra, mint azt Fontana említette térképe 56. száma alatt, General Quartier Ihrer Durchlaucht von Lothringen, - Juvigny térképe szerint „Haubt Quartier Dux Lotharin" beírással jelzi. Ettől délnyugatra egy szomszédos nyúlvány oldalában, a mai Diana út 25. szám alatt, terjedelmes szőlőkert felső végében, az 1840-es évek elején, az akkor még divatos neoklasszikus modorban építette fel tekintélyes nyári lakát Heidrich pesti „csokoládégyárnok". A nyári lak két egymással párhuzamos földszintes hosszépületből áll. Az alább fekvő a lakóház. A homlokzat középrészét hangsúlyozó timpanonja alatt oszlopos tornác terül el, melyről egész szélességében lépcső vezet le a kertbe. A timpanon közepén messziről látható és harangjelzéseivel messze hangzó 245