Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)

AZ OSTROM - Budavár körülzárása (Május 4., péntek)

Ugyancsak a IV. sz. rondella tüzébe ment végbe a Nagysándor-hadtest 12fontos (Barla Károly főhadnagy) 374 állásütegének felmenetele is a Kissvábhegyre. 375 Az üteg, melynek kaliberét a várbeliek akkor még csak a fogatolásból állapíthat­ták meg, 376 a leírt úton, 377 az időközben már az utászok által egyengetett lövegállá­sokba 378 vonult fel és a kálváriahegyi ütegek tüzét hallván, parancs nélkül, szintén megnyitotta tüzét a várra. 379 Főleg a IV. számú rondellára lőtt, honnan X A12 óra óta 374 Az 1. számú 12fontos állásüteg parancsnoka Budavár ostroma alatt Barla Károly főhadnagy volt, aki a Somogy megyei Kővágóőrsön született. 1848-ban Pesten jog­gyakornok volt, s a honvédtüzérség felállításakor lépett be az 1. számú 12 fontos ál­lásütegbe. 1849. tavaszán hadnagy. Az április 4-iki tápióbicskei csatában tanúsított vitézségért a III. osztályú érdemjelet kapta, főhadnagy és az üteg parancsnoka lett. Május 4-2l-ig a Kissvábhegyen felállított ütegét vezette. Júniusban megbetegedett, ezalatt a semptei ütközetben merészen előrehaladt ütege császári kézre került, s maga Komáromba vonult be, hol mint százados kapitulált. A szabadságharc után visszatért ügyvédi hivatásához. Mint előkelő képviselője hivatásának, s mint a sop­roni Ügyvédi Kamara tagja, 1880 őszén hunyt el. A Vasárnapi Újság 1880. novem­ber 7-iki számában 743. o., Beyer Henrik tanár az üteg egyik főtisztje írta meg nekrológját „Barla Károly, 1848—49-ki honvédtüzér kapitány" címen, s egyúttal az üteg rövid történetét is. Részletesebben írt Butykay József 1848-49-iki honvédtüzér a Vasárnapi Újság 1883. aug. 12. 515-516. oldalán „Az 1848-49-iki első 12 fontos honvédüteg történetéből". 375 Ez az állás már a Knezic-hadtest körletéhez tartozott. Görgey Artúr II. 72. és 75. o. Tüzérségi vezetés tekintetében pedig, mint a többi üteg is, az ostrom tartamára köz­vetlenül a hadsereg tüzérségi főnökének, Psotta Mór ezredesnek volt alárendelve. Lövegfedezete, a Kiss-hadosztály egy zászlóalja, a hegy déli lejtőjén helyezkedett el. - A Városmajortól északra a vízivárosi katonai temető déli sarkától a mai Új Szent János Kórház igazgatósági épületének déli homlokzata előtt, délnyugati irányban egy talyiga út vezetett fel a Kissvábhegy szőlőibe, amely a hegy északi lejtőjére emelkedőben mélyúttá válik, (ma Petényi út). A várból nézve, később a hegy mögé látszik kanyarodni, azonban a hegy félmagasságában a Petényi útból ki­ágazva, délnek fordult s a keleti lejtőn, (a volt kőbánya helyén, mely miatt ma lej­jebb szorult és Kissvábhegyi út a neve) vitt fel a tetejére. 376 Katona: Budavár {Koller) 206. o. 377 Tehát nem az intézkedés szerint: egyenesen a Nagysvábhegyről. 378 Katona: Budavár {Koller) 206. o. 379 Katona: Budavár {Koller) 206. o. szerint nagyobbára hosszúcsövü tarackjaiból (6-ból 4). 172

Next

/
Thumbnails
Contents