Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)

BUDA OSTROMA. Aggházy Kamil monográfiájának margójára (Hermann Róbert)

tette. Ez pedig nem volt könnyű feladat, hiszen a magyar oldalon Görgei és vezérkari főnöke, Bayer József ezredes nagyobbrészt okmányok nélkül, saját emlékezetükre hagyatkozva írták meg az ostrom történetét; a cs. kir. várőrség oldalán történtek fő forrásaként szolgáló Koller-féle kézirat szerzője pedig szintén nagyobbrészt utólagos jelentésekre és visszaemlékezésekre támaszkodott. Aggházy feladatát az is nehezítette, hogy noha első ízben ő használhatta a cs. kir. csapatok által zsákmányolt, s csak 1920 után kutathatóvá vált iratanyagot, mind a Magyar Királyi Hadilevéltárban, mind a Magyar Országos Levéltárban, mind a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában egy nagyobbrészt rendezetlen és segédletek nélküli gyűjtemény állt rendelkezésre. Munkájának időnkénti hiányai ezzel magyarázhatók. Aggházyt szorította az idő és a terjedelem is, s rá kellett jönnie arra, hogy ha a felvonulásról és Buda körülzárolásáról szóló fejezethez hasonló arányban írja meg az ostrom többi napját is, a kézirat terjedelme miatt kiadhatatlan lesz. Ezzel magyarázható, hogy a május 16. utáni események elmondásánál egyre inkább csak két fő forrására, Bayer és Koller munkájára támaszkodott. így is rendet tett a sokszor zavaros kronológiája, s egymásnak ellentmondó két visszaemlékezés adatai között. Ugyanakkor az általa felhasznált irodalomjegyzékben szereplő jó pár munka kritikai vizsgálatától és értékesítésétől eltekintett; így például Asbóth Lajos emlékiratából a II. hadtest budai szereplésére vonatkozó fejezet használatát joggal hiányolhatjuk.

1 Aggházy munkája mentes a túlzásoktól: nem értékeli túl a honvédség, s nem becsüli le a védősereg teljesítményét. Nem mentegeti a honvédeket a vár bevétele után elkövetett atrocitások miatt, s megállapítja, hogy ezek sajnálatos, de természetes velejárói a háborúnak. Ugyanakkor csípősen megjegyzi, hogy ha a cs. kir. csapatok május 21-én mindazon hőstetteket elkövetik, amelyek Koller munkájában szerepelnek, a honvédek aligha veszik be a várat. Kritikai megjegyzései nem az utókor utólagos mindentudásából, hanem a korszak és körülmények minden korábbi munkánál pontosabb ismeretéből fakadnak. Fon'ásai között jól válogatott, s talán csak a magyar fél számára kémkedő Beck Vilma (Racidula) emlékiratainak adott több hitelt, mint amennyit azok valójában megérdemelnek. Aggházy külön érdeme, hogy megpróbálta tisztázni az ostrom veszteségeit. Ez a cs. kir. csapatok esetében még viszonylag egyszerű volt, de a honvédeknél és a polgári lakosságnál egyáltalán nem. Aggházy - kimutatások hiányában - a legkéI Asbóth L. 1862. I. k. 41-49. o. 15