Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)
A BUDAI HADJÁRAT - Menet Komáromból Budára - Május 3., csütörtök
egyúttal saját nézetemnek is kifejezést adok, amikor a legcélszerűbbnek tartom, most a még közelben lévő ellenséges csapatokat, melyek a budai védőrséget támogathatnák, vagy azt felmenthetnék, előnyomulással megsemmisíteni és Budát a vízvezeték megszakítása után körülzárni, hogy a vízhiány folytán a védőrség megadásra kényszerüljön. Ennek a hadműveletnek érdekében célszerűnek, sőt elengedhetetlennek tartom, hogy Vácnál a Duna áthidaltassék." Klapka kilátásba helyezte, hogy tájékozódását folytatja. Közli továbbá, hogy egyesek Hentzi előkészületeit csak tüntetésnek vélik, melynek leple alatt a várból az ott lévő hadianyagot eltávolítani próbálja vagy, hogy a magyar hadsereget Buda ellen vonulásától visszatartsa, s ezért Pest lövetésével is számolni kell. A Buda ellen vonulásnak az a haszna volna, hogy az ellenség szándékai felől tisztába jönnénk. Ami a Buda elleni támadás helyét és irányát illeti, egy itteni személynek a főparancsnoksággal levélben közölt nézeteivel teljesen egyetért. 306 Klapka megjegyzi még, hogy az ellenség nem épített ütegállásokat, hanem a lövegeket egyszerűen a falak mögött, födetlenül állította fel. Végül közli, hogy Jellacicnak semmi nyoma s azt gyanítja, hogy seregének nagyobb része Budán maradt védőrségül, másik része pedig az elszállított lövegek, hajók stb. fedezeteképp Eszékre vonult. Ez a híranyag, de különösen Klapka értékes tudósítása, több olyan, eddig ismeretlen adatot tartalmazott, amely alkalmas volt arra, hogy a budai hadművelet gyors sikerébe vetett reményeket némileg lelohassza. De olyant mégsem, ami a hadvezért kidolgozott tervének gyökeres megváltoztatására, sőt már kiadott támadó intézkedésének visszavonására bírja. Márpedig Görgei, a Buda elleni támadásra szóló intézkedését, még a délelőtt folyamán, még Bajnán kiadta. Most pedig azért ment előre Nagykovácsira, hogy a másnapi, döntő eseményeknek már az előestéjét serege körében tölthesse. „Főhadiszállás Bajna, 1849. május 3. Intézkedés 1849. május 4-re A Buda elleni támadáshoz menetel: Az I. hadtest Budakesziről Máriamakkon át a Nagy svábhegyre, onnan a Kissvábhegyet egy 12 fontos üteggel és egy osztag lövegfedezettel megszállja. Ezen üteg céltárgya az új nagy Nándor-laktanya, a helyőrségi temp306 Ilyen levél nem került elő. 307 39. sz. okm. - Csak az I. hadtest számára kiadott példánya maradt fenn. Érdekes és fontos voltára tekintettel teljes magyar fordítását adom. - A 14. sz. oktn. 47-49. o. német eredetijét, mint feleslegeset, elhagytam az okmányközlésnél. 154