Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)
A BUDAI HADJÁRAT - Menet Komáromból Budára - Május 1., kedd
partra 3-ára volt tervezve, de nem Adonynál, hanem Meszéna alezredes javaslatára az erre alkalmasabbnak vélt Ercsinél. 283 * A nap folyamán befutott híranyag szerint az ellenségGyövt teljesen kiürítette s a Rábca hídjait, valamint a Kis-Dunán át a Szigetközbe vivő hidakat és kompokat megrongálta. Poeltenberg még Acsott maradt, csak lovas járőröket küldött Győr felé, ahová május 2-án remélt bevonulhatni. A Csallóközben a Kosztolányi-hadosztály egy lovasosztagot küldött hírszerzésre, Horváth alezredes különítménye pedig a Vág mellett működött és Patára (Sopornyától északra) nyomult elő. Buda felől Kmety két forrásból is kapott és jelentett híreket. 30-án kiküldött huszárjárőre az Óbudánál felállított császári előőrsvonalat megközelítette, 284 anélkül, hogy rálőttek volna. Ez a járőr azt jelentette, hogy Budán 3000 ember és egy lovasszázad van. Egy ugyancsak 30-án Budára küldött Göndöcs nevű kém még részletesebb híreket hozott. 285 * Az est folyamán a hadseregfőparancsnokság kiadta május 2-ára szóló intézkedését. 286 Eszerint a Nagysándor-hadtest Felsőgalláról Zsámbékra, részeivel Nagymányra, Tökre és Perbálra, a Knezic-hadtest Tatáról Bajnára és Epölyre, a Kmety-hadosztály Dorogról Piliscsabára és Tinnyére, a lövőszerfőtartalék Neszmélyről Do283 23. sz. okm. Közli Böhm - Farkas - Csikány 130. o. - Aulich ezt a jelentését Soroksárról „Komorn oder sonstwo" címzéssel május l-jén délelőtt fél 10 órakor küldte el, de ez csak május 4-én délelőtt 9 órakor jutott Jámborffy százados kezébe (hol?), s bár ő azt futárral továbbította, csak 6-án, az ostrom 3-ik napján, tehát alaposan elkésve jutott rendeltetési helyére. Egy hasonló tartalmú, de nem található jelentés azonban pótolta a hiányát, mert a 14. sz. okm. 46. o. szerint annak tartalma már május 2-án Bajnán ismeretes volt. 284 Lásd alább Hentzinek ezzel egyező hírét. Katona: Budavár {Koller) 205. o. 285 Kmety jelentése ezeket nem közli, mivel öt magát küldte részletes jelentés tételére Tatára, ahová még aznap meg is érkezett. 24. sz. okm. 286 Nem maradt fenn. Csak a 14. sz. okm. 45. o. és a 25. sz. okm. alapján rekonstruálható. - [Valójában az okmány másolata ismert. HL Dispositions-Protocoll. No. 449. - A szerk.] 147