Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)

A BUDAI HADJÁRAT - Előzmények Budapesten - A budai vár erödítészeti értéke és helyzete 1848 végéig. A budai vár védelemre való berendezése 1849-ben. Gyalogsági és tüzérségi megszállása 1849 április végétől

mint az építkezések által többszörösen megbolygatott, az idők folyamán elavult és korszerűtlen várfalainak 1849-ben már csak inkább emlékszerű jellegük volt. A ma helytelenül „Vár"-nak nevezett „felsővárost" övező körfalnak, ha összefüggő vonalat mutatott is, helyenként különböző magassága volt. A rajta 1686 után történt javítások már nem is katonai, hanem szépészeti szempontokból, tehát nem is a megkívánt szakszerű szilárdsággal történtek. A budai felsővárosnak ezt a védelmi rendeltetésű körfalát helyenként régibb köralakú, (toronyszerű) rondellák vagy újabb, sokszög alakú bástyák szakítják meg, egymástól olyan távolságra, hogy a köztük húzódó egyenes falrészleteket (kurtina = kötőgát) tüzeléssel kölcsönösen támogathassák. A körfal alatt valamikor volt árok, mint akadály öv, már nem létezett s a várba vezető 4 bejáraton kívül a falakhoz közel épült házak, valamint a falakon végzett átalakítások, a vár belsejébe való bejutást is több helyen megkönnyítették. Az úgynevezett „Vár" erődítési szempontból nem haladta meg a várépítészet XVI. századi színvonalát s néhány helyet kivéve, a nagy erődítési-építészeti korszakok nyomtalanul suhantak el felette. Vaubannak, az 1707-ig élt francia erődítésznek rendszere szerint sem történtek rajta átalakítások. A vár körül síkozatnak (glacis) már alig volt nyoma. A Várhegy lejtőjét többnyire kertek, kertfalak, kerti házak, helyenkint összefüggő sorban épült lakóházak, a keleti oldalon pedig összefüggő és kiterjedt épülettömegek borították. Ezt a hadi korszerűség szempontjából teljesen elavult védőberendezésű lakott telepet tehát csak a nyelvszokás nevezte „Vár"-nak. A császári hadsereg pedig az egyházi és magántulajdonú épületeket kivéve - a foglalás jogán, mint a katonai kincstár tulajdonát tartotta birtokában s a békebeli helyőrség szükségleteire használta. Egyébként még jó szolgálatot tett neki ebben az országban, melyben a többi császári helyőrségek is, mindig számolva egy lázadás lehetőségével, az elavult várakat mint ilyen esetben felhasználható szükségbeli menhelyeket tartották fenn. Ilyen fallal körülvett városok akkoriban, de még később is, ha a hely fontossága a várjelleg további fenntartását parancsolta, a körülöttük korszerűen épült erődövön belül a magerőd (noyau) s az ebben létező „kastély" a mentsvár (reduit) szerepét vitték. A budai várból azonban, mondhatni, csak egy semmiféle külső mű vagy 248 [Északon, az Országút külváros felé nyíló Bécsi, Keleten a Víziváros felé nyíló Vízi-, Délen a Tabánba vezető Vár- vagy Palotakapu, és Nyugaton, a Krisztinaváros felé nyíló Fehérvári kapu. - A szerk.] 132