Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben I. - Budapest Történetének Forrásai (Budapest, 2001)
A BUDAI HADJÁRAT - Előzmények általában és Komáromban - A tisztikar csoportosulása. A hadsereg vezetőinek és egységeinek ismertetése és értékelése. A budavári hadjárat előkészületei
••r Azzal is számolnia kellett a fővezérletnek, hogy Buda vára - bár minden oldalról így biztatták - mégsem esik el az első megrohanásra. Ebben az esetben pedig a hadsereg tábori tüzérségénél hathatósabb tűzgépekre lesz szükség. A Komárom felszereléséhez tartozó ágyúanyag mint különleges, várlövegtalpakra szerelt anyag, e célra természetesen nem volt alkalmazható. A vár csekély számú mozgékony ágyúját pedig a vár érdekében kellett a helyén hagyni. Ennélfogva Görgei sem számított másra, mint arra a négy 24fontos és egy 18fontos ostromágyúra, valamint arra a néhány 30- és óOfontos mozsárra, melyek valamennyien Komárom déli partján a császáriak X. számú ostromsáncának felszereléséhez tartoztak, és április 26-án kerültek a 9. (veressapkás) zászlóalj kezébe. Ennek a zsákmányolt anyagnak sürgős felszerelését és szükség esetére hajón való utánszállításra előkészítését rendelte el Görgei. Ezzel elejét akarta venni minden súrlódásnak, amely az új várparancsnok, Guyon tábornok nehéz természete miatt keletkezhetett. 173 A felszerelés céljából a hadsereg két tüzértisztjét rendelték ki. Temesvárt és Aradot, végül pedig Erdélyt foglalja vissza. Ezidöbeli működését részletesen tárgyalja Gyalókay Jenő: Jellachich hadmüvelett tervei 1849 május havában. HK, 1924. 60-89. o. 173 Katona: Budavár (Bayer) 78-79. o. szerint Guyonnal, még április 21-én, tehát még a várba történt bejutása előtt, a főhadiszálláson megbeszélést tartottak. S ekkor azt a határozott utasítást kapta, hogy a „várparancsnokság átvétele után azonnal szereltessen fel teljesen hat 24fontos - ágyút és hat óOfontos mozsarat, a kezelő személyzetükhöz szükséges legénységet vegye a vártüzérségből és mindent tartson készen akként, hogy abban az esetben, ha a kormány parancsának végrehajtása határoztatnék el, ez az egész tüzérosztály a Komáromnál horgonyzó gőz- és uszályhajókon, a leggyorsabban Budára legyen szállítható." Guyon azonban, aki Görgeinek legádázabb ellenfele volt, a várparancsnokság átvétele után e parancs végrehatását kicsinyes ürügyek alatt elhárítani igyekezett. „Magamnak sincs elég ágyúm és puskaporom, hogy egy második ostromot kibírjak. Én tehát semmit sem adhatok az én készleteimből" - felelte Guyon, amikor tőle mégcsak nem is az említett löveganyagot, hanem a tábori hadsereg lövőszerrel való kisegítését kívánták. A nehéz lövegek felszereléséről egyáltalán nem gondoskodott és hadtörvényszéki eljárással kellett megfenyegetni, hogy ezt megtegye. Bayer ezen állítását sem a 14. sz. okm., sem a fennmaradt iratok nem igazolják, ennek nyoma sincs. 108