Dokumentumok Kispest történetéhez 1873-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Kispest (Budapest, 1999)

DOKUMENTUMOK

gálát tárgyává a legapróbb részletekig ennek a kormányzásnak, illetve községi gaz­dálkodásnak ma még felderítetlen bűneit, derítse ki a vizsgálóbizottság minden oldalról, kik és mennyivel tartoznak felelősséggel, mondja ki a képviselőtestület, hogy a község kárára elkövetett dolgokért a munkástanács tagjai egyetemlegesen felelősek. Egyben konstatálja, hogy ebben a nagyközségben a polgárság tömörülé­sére van szükség, mert a proletárdiktatúrát is nem a terror, hanem a polgárság szer­vezetlensége idézte elő és tartotta fenn, bűnösök vagyunk abban, hogy a közügyek­be a polgárok nem folytak be. Egyúttal indítványozza, hogy mindazon elöljáróknak és tisztviselőknek, akik a proletárdiktatúra alatt a község érdekeit híven szolgálták, a képviselőtestület részéről jegyzőkönyvi köszönet szavaztassák. Bencsik József javasolja a jelentésnek tudomásul vételét és a bizottság kikül­dését. 12320/1919. sz. l./kgy. 1919. sz. Véghatározat. Kispest község képviselőtestülete a főjegyző részéről a község közállapotainak állásáról előterjesztett jelentését egész terjedelmében tudomásul vévén, azt egy­hangúlag magáévá tevén kimondja, miszerint a község vagyonának teljes megvizs­gálására és a hiányok felderítésére a saját kebeléből egy öt tagú bizottságot küld ki Body János elnöklete alatt, amely bizottságnak tagjai lennének Vadász Márton és Herein Károly az ellenőrző bizottság részéről, továbbá Reőthy Vladimír és Fábián János, tekintettel arra, hogy ezen bizottságnak feladata leend az is, hogy a proletár­diktatúra alatt működött községi tisztviselők, elöljárók és közalkalmazottak visel­kedéséről is beható tájékozást és meggyőződést szerezzen, a községi tisztviselők részéről bevonja a bizottságba Monda Sándor közigazgatási II. jegyzőt is. Ez al­kalommal felhatalmazza a bizottságot, hogy vizsgálatát mindenre kiterjedőleg ejtse meg, az erről szóló jelentését és javaslatát a képviselőtestületnek annak idején ter­jessze elő. [-] Kispest nagyközség képviselőtestületi jegyzőkönyvei. BFL V. 271. 87

Next

/
Thumbnails
Contents