Dokumentumok Kispest történetéhez 1873-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Kispest (Budapest, 1999)

DOKUMENTUMOK

és az V. VI. VII. VIII. és IX-ik közigazgatási kerületeinek belterületéről, az általam ezen célokra építendő gőzüzemű vasúthoz kifuvarozott piaci és ut­cai szemét és sárnak, valamint a csatorna és pöcegödör ürüléknek a fő- és székváros területéről fentebb jelzett vasúton leendő elszállításáról gondos­kodni, s ennek elszállítását magamra is vállaltatni, és hivatkozással a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület igazgatóságának 14464/1892. számú határozatára: ezennel kijelentem, és elismerem, miszerint a fenthivatkozott szerződésben foglalt összes kötelezettségeim biztosításául szolgáló huszon­ötezer (25000) forint biztosítéki összeg (cautio) fedezetéül, részben pedig egyéb előzetes munkálatok céljaira, a „Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület" részemre folyószámla hitel alakjában ötvenezer (50000) osztrák értékű forint kölcsönt engedélyezett, aképpen, hogy a szerződésileg kikötött biztosíték letétele céljából huszonötezer (25000) forintnak árfolyamérték szerint megfelelő névértékű négy és íél (4V2 %) százalékos regale' kártala­nítási kötvényeket folyószelvényekkel ellátva, folyószámlám terhére he­lyettem a Budapest fő- és székváros központi pénztárába letéteményezett, az ezen letett értékpapírok névértékén túl, ötvenezer (50000) forintig terjedő összeget ellenben készpénzben kezeimhez hiány nélkül kifizette. Miről ezen közjegyzői okirat felvétetett, az ügyfélnek felolvastatott, általa akaratával megeggyezőnek nyilváníttatott, s jóváhagyólag aláíratott. Kelt Budapesten ezernyocszázkilencvenkét 1892. évi december hó huszonötö­dik— 25. napján. Ifj. Cséry Lajos ph. Jeszenszky Danó kir. Közjegyző Jeszenszky Dániel magánközjegyző okiratai. Másodpéldány. BFLVII.170. 1 Hozam, jövedék. 43

Next

/
Thumbnails
Contents