Dokumentumok Kispest történetéhez 1873-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Kispest (Budapest, 1999)

DOKUMENTUMOK

Továbbá napköziotthonaink fejlesztése és ezen keresztül gyermekeink szocialista szellemű fejlődésének biztosítása. Népművelési vonalon a tömegszervezetekkel szorosan együttműködve ismeretterjesztő természettudományos előadások és népi kulturelőadások szervezésével emeljük kerületünk dolgozó népének kulturális színvonalát. Egészségügyi vonalon a népegészség fokozottabb szolgálata az isko­laorvosi intézmény kiépítésével, a járványok elleni fokozottabb küzdelem a ma is folyó tisztasági akció kiszélesítésével, a csecsemővédelemnek a dolgozók érdekei­nek megfelelő korszerű kiépítése, tartoznak feladataink közé. Ezeknek a feladatoknak elvégzése és megvalósítása jelentős lépéssel fogja előre­vinni kerületünk népi demokratikus igazgatását, azoknak az alapelveknek meg­felelően, melyek Népköztársaságunk Alkotmányában vannak lefektetve. A Tanács mai megalakulása a magyar dolgozó nép ünnepre való készülődésével esik egybe. E hó 20-án ünnepeljük Népköztársasági Alkotmányunk tövénybeiktatásának első évfordulóját. Minden öntudatos dolgozó és becsületes ember mélyen átérzi minda­zoknak a vívmányoknak a jelentőségét, amelyeket felszabadulásunk óta elértünk és amelyeket ezelőtt egy esztendővel megalkotott alkotmányunk lerögzített. Ezek az eredmények nem jöhettek volna létre Pártunk és szeretett Rákosi elvtársunk bölcs politikája és szervező munkája nélkül. /Nagy taps./ Minden eredményhez, amelyet felszabadulásunk óta a mélységből és romokból való felemelkedésen ke­resztül elértünk, a Magyar Dolgozók Pártja adta a kezdeményezést, a lendületet. Pártunk vállalta az áldozatot, és vezetést. Pártunk nélkül nem tudtuk volna meg­verni a régi reakció védelmezőit és nem tudtuk volna felépíteni az országot. Dol­gozónépünkbiztonsága, megelégedése és jövőbe vetett bizalma kifejeződik abban a szeretetben és hálában, mely megnyilvánul a dicső Szovjetunió és annak bölcs vezére, Sztálin elvtárs iránt, akinek elsősorban köszönhetjük felszabadulásunkat, és Pártunk, valamint szeretett vezére, Rákosi Mátyás iránt, aki útmutatásával és irányításával lehetővé tette Népköztársaságunk kifejlesztését, a szocializmus meg­valósításának útját. Alkotmányunk első évfordulójának ünnepe újabb lépés előre a szocializmus épí­tésében, 5 éves tervünk sikeres végrehajtásában, valamint a most megalakuló taná­csok elé tűzött feladatok eredményes megvalósítása terén. Alkotmányunk leszö­gezett alapelve, hogy a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. Ez a hatalom erős fegyver az ellenség gyűlölete és állandó aknamunkája ellen is. Kötelességünk minél élesebbé, ütőképesebbé tenni fegyverünket: államhatal­munkat. Akár a belső ellenség megsemmisítése, akár a béke védelme, vagy a 203

Next

/
Thumbnails
Contents