Dokumentumok Kispest történetéhez 1873-1950 - Budapest Törtenetének Forrásai. Kerületek, városrészek: Kispest (Budapest, 1999)
DOKUMENTUMOK
lések folytán írták alá és nem azzal a célzattal, hogy a rendezett tanácsú város létesüljön, hanem hogy azt a képviselőtestület az adófizető polgárság meghallgatásával indítsa meg, ezekre való tekintettel, valamint azért, hogy az ezügyben megindult mozgalmat tisztán egyesek személyi érdekből keletkezett törekvésének tartja, a határozati javaslatot a maga részéről el nem fogadja. Dr. Herczeg Ernő a községi bíró, mint elnök részéről elhangzottakat az összes kérvényezők nevében helyteleníti, miután azonban a rendezett tanácsú várossá való átalakulásra szükséges előírt kellékek megvannak, a képviselőtestület érdemleges véghatározatának meghozatalát kéri. Elnök ezek után felteszi a kérdést, elfogadja-e a képviselőtestület az előterjesztett határozati javaslatot igen, vagy nem. A képviselőtestület 16 szótöbbséggel 2 ellenében a határozati javaslatot nagy lelkesedéssel elfogadta. Az elnöki kihirdetés után a képviselőtestület részéről a következő véghatározat hozatott: 23901/1921. sz. 154./kgy. 1921. sz. Véghatározat. Kispest község képviselőtestülete Fülöp Bertalan és társai kispesti lakosok adófizető polgároknak azon kérvényét, hogy Kispest nagyközség az 1886. XXII. T.c. 151. §-a szerint megkövetelt feltételek beigazolása után rendezett tanácsú várossá alakíttassék az előterjesztett határozati javaslattal és a kérvényt támogató okmányolt adatokicai egyetemben tudomásul vévén, miután kétségtelenül megállapíttatott, hogy az átalakulást a községi lakosok azon része kívánja, mely együtt a község összes egyenes állami adójának leiénél nagyobb részét fizeti és a községnek 52230 lelket számláló nagysága nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy Kispest község közönsége nagyszámú intelligenciájánál fogva bír annyi szellemi erővel, amelyből a rendezett tanácsú város vezetésére szükséges erőket kiválaszthassa, de hatalmas gyári ipara, élénk kereskedelmi és ipari élete folytán anyagi erővel is rendelkezik annyival, hogy a rendezett tanácsú várossá való alakulás folytán a község adófizető polgáraira nehezedő kötelezettségek pontos teljesítése bőven biztosítva van, ezekre való tekintettel a község képviselőtestülete Kispest községnek rendezett tanácsú várossá való átalakulása iránt benyújtott kérelmet 16 szótöbbséggel 2 ellenében lelkesedésteljesen elfogadja, azt a maga részéről, miután az 1886. XXII. T.c. 151. §-ában foglaltaknak a kérelmezők mindenben megfeleltek, véleményezi, utasítván a községi elöljá104