Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
Az építőmunkások 1935. évi nagy sztrájkja 199. Szakasits Árpád, a MÉMOSZ elnöke az alacsony bérek, a munkatempó mértéktelen növelése volt. Készleges munkabeszüntetések kezdődtek, s bizalmi testületet alakítottak a sztrájk vezetésére. Június 24-én az ígéretek be nem tartása miatt újból sztrájk robbant ki. A megmozdulásban a sokszínűvé vált textiles munkásság számos politikai árnyalata megjelent. A sztrájk irányításában döntő szó a szakszervezeteké volt, de mellettük ott volt a KMP, a NEP, sőt a keresztényszocialisták is. A sztrájk eseményeibe aktívan belépett s röplapot adott ki a Demény-frakció. A sztrájk szervezésében viszont a döntő szó a KMP-é volt; a munkások, mintegy 1500-an a szakszervezet vezetőinek akarata ellenére álltak le. Június 26-án délelőtt a textiles szakszervezet titkárának jelenlétében tárgyalták meg először a kialakult helyzetet. Követeléseik: napi 3 pengő minimális bér, az éjszakai munkáért 10 — 25 százalék pótlék. A Nemzeti Egység Pártja munkástagok toborzására akarta felhasználni a sztrájkot, ezért 26-án az esti órákra ők is gyűlést hirdettek, ahol a munkásnőknek egyeztető tárgyalások megszervezését ígérték. A sztrájk tartama alatt mintegy 300-an rendőri védelem alatt továbbra is dolgoztak 'a gyárban. Reggel 6-tól este 10-ig nyolc rendőr vigyázott a sztrájktörőkre. A gyárvezetőséggel nem sikerült gyorsan megegyezni. Kéthly Anna közbelépésére a kereskedelemügyi minisztérium kezdte el a közvetítést, majd látva a szilárd ellenállást, fenyegetőzni kezdtek. Június 20-én a szociáldemokrata vezetők már a sztrájk abbahagyására szólították fel a munkásokat, de eredménytelenül. Sőt, lassan csökkent a sztrájktörők száma. 1935. július 1-én a Budapesti Pártbizottság ülésén elhangzott beszámoló szerint "a sztrájk még nem teljes, de a munkások harci hangulata kitűnő. Az üzemben már csak 150—180 ember van bent: mesterek, hivatalnokok, festők. Az Egyesült Szakszervezeti^Ellenzék pénzt gyűjtött a sztrájkólóknak, de a szociáldemokrata titkár nem engedte átvenni. A forrongó hangulat hatására növelték a'rendőri őrséget. Július 3-án 70 rendőrt, másnap még további 30-at vezényeltek ki a csepeli'kapitánysághoz. A nagy rendőri erő harmadnap körülfogta a gyárat, a 40 tagú sztrájkbizottságot letartóztatta. Július 6-án a sztrájkolok titkos szavazással a sztrájk beszüntetése mellett döntöttek, s így a sztrájk részleges eredményekkel ért véget. 26 A fővárosi és környéki sztrájkok történetében új vonások bontakóztak ki; a kommunisták radikalizáló hatása, a szociáldemokraták és a szakszervezeti vezetők taktikai felkészültsége, mérsékelő tevékenysége, a kormánypárt térnyerési kísérlete, a Demény-frakció nyílt fellépése a bizalmi testületben jelzik a munkásmozgalomban beállt változásokat. Ezek a jelenségek azonban^mégsem általánosíthatók. A textilipari munkásság a szociáldemokratáktól hosszú ideig elhanyagolt réteg volt. Így érthető, hogy más szervezetek is tért hódítottak soraikban. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Csepel a közeli Pesterzsébettel együtt már a 20-as évektől központi területe volt a Demény-frakciónak. Befolyásuk a posztógyáriakra helyi jelenségnek tekinthető. Érdemes megemlíteni azt, hogy a Lóden-gyári sztrájk előtt alig egy hónappal — a KMP Budapesti Bizottságának tudtával — a pesterzsébeti kommunista textilesek megállapodtak a deményistákkal abban, hogy közösen szervezik be a textileseket a szakszervezetbe, s a szakszervezetek védelméért közösen szervezik a harcot. Egészen más arányban vonultak fel a politikai erőt jelentő irányzatok abban a sztrájkban, amelyet az építőmunkások vívtak a fővárosban és a környékén 1935. július 25-től, közel egy hónapon át. Alapvető és meghatározó vonása az általános építőmunkás-sztrájknak a széles körű egység kialakítása volt. Ez abból következett, hogy a sztrájkot a szakszervezet vezetősége és az ellenzék együtt szervezte. A rendőrségnek a sztrájk kitörését követő napon kiadott jelentése szerint a MEMOSZ vezetősége és az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék között létrejött az egységfront. Szakasits Árpád megengedte — folytatja a jelentés —, hogy az ellenzékiek megbeszéléseiket a Somogyi-teremben tarthassák, az építő-székházban. Ennél lényegesebb az a már említett tény, hogy a sztrájk a vezetés és az ellenzék egyetértésével született meg. Egy héttel a sztrájk kitörése előtt — valószínűleg július 18-án vagy 19-én — a MEMOSZ sztrájkbizottságot választott. Ennek tagjai: Tolnai, Cser, Török, Rajk, Birkás, Fodor, Horváth István, Cseskó, Bittér és Csatári. Tehát a szakszervezeti funkcionáriusok mellett w az"ellenzék ismert vezetőit is ott találjuk. A sztrájkbizottság megválasztását követően júliusTl9-én megjelent a budapesti kőművesek szervezőbizottságának aláírásával egy, a sztrájkra felhívó röpirat. A röpirat közli, hogy július 11-én a kőművesek és segédmunkások bizalmi testülete mintegy 400 résztvevővel
