Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

A POLGÁRI ÉS A SZOCIALISTA FORRADALOM BUDAPESTEN 1918—1919

A közlekedésnek egyébként általános problémája volt az elmaradottság az akkori modern európai közlekedéstől. Ennek felszámolására a közlekedési bizottság tervet készített, amelyben gyorsvasút építése, a halálsorompók megszüntetése, modern villamoskocsik terveztetése is szerepelt.

58 Lakáskérdés A várospolitika másik súlyos nehézsége volt a lakásügy és az élelmiszer-ellátás. A lakáskérdés eleve és adottan nagyon súlyos helyzetéből indult ki az elnökség. A lakáshivatal vezetését már korábban Somló Dezsőre bízták, de a lakásrendelet végrehajtásában elkövetett túlzásaiért a Forradalmi Kormányzótanács leváltotta őt. Elismerték, hogy a kapkodó Somló „fanatikus, de becsületes ember, aki azonban nem való vezetésre". A kérdés lényegére Varga Dezső mutatott rá: „Nem tesznek különbséget a tétlen burzsoák és a burzsoá ruhában járó intellektuelek között." így Szamuely és Vágó kaptak megbízást a lakáshivatal vezetésére, ők a hivatal 300 tisztviselőjét szélnek eresztették, s a szakszervezetek révén munkásokat toboroztak a hivatalba. A kérdés megnyugtató lezárását az jelentette, hogy később a lakáskiutalások ügyét a kerületi tanácsoknak adták át. A főváros ellátásának ügyét is a központi szervek vállalták magukra, de ez gyakorlatilag már a forradalmakat megelőzően is így volt. A Központi Munkástanács és az apparátus tevékenysége néhány feladatkör központi átvállalásával, illetve közvetlen kormányzótanácsi beavatkozással még nem szűkült le, sőt az átvállalt kérdések hatékonyabb megoldásának lehetősége a Tanácsköztársaság központi szerveinek kezében volt. A már részben említett lakásprobléma nemcsak a lakáshiányt jelentette, de meglevő lakások kezelését, gondozását is. A Forradalmi Kormányzótanács március 26-án rendelte el a lakóházak köztulajdonba vételét. A rendelet természetesen a bérházakra vonatkozott. A lakbérfizetés mindenki számára kötelező volt, a korábbi háztulajdonosnak is fizetnie kellett. A főváros kerületeiben lakásbizottságokat szerveztek, ők ellenőrizték a házbérek beszedését. A március 26-i rendelet a munkások érdekeit szem előtt tartva a fővároson kívül Újpest, Csepel, Erzsébetfalva, Rákospalota és Pestújhely bérházait is köztulajdonba vette. Később terjesztették ki a rendelet hatását Albertfalvára, Kispestre és Pestszentlőrincre. Március 29-én leszállították a kislakások, néhány nappal később az albérletek béreit is. A lakások, illetve lakóházak karbantartása a már említett kerületi lakásbizottságok feladata volt. Ami a lakáskérdés megoldását illeti, a tanácsköztársasági városvezetés első korszakában még a népbiztosok idejében megindult a nagylakások igénybevétele. Szamuely és Vágó népbiztosi kinevezése a lakásügyek élére akkor következett be, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a centralizált lakásbizottság nem képes saját rendelkezéseinek érvényt szerezni, de ellenőrizni sem tudja a főváros tényleges lakáshelyzetét. Szamuely Tibor 1919. április 15-én a Vörös Újságban őszinte képet festett a lakásigénylések körüli sokoldalú gondokról, visszaélésekről: „Hosszú, végtelennek látszó embersorok húzódnak a kerületi munkástanácsok lakásbizottságainak helyiségei előtt. Óráról órára hajléktalan lenne Budapest lakóinak java része és az emberek tízezrével hálnának éjszakánként szabad ég alatt. Lakásért lót-fut, ácsorog, sír és jajgat mindenki, a nyugalmazott miniszteri tanácsostól kezdve a sarki fűszeresig minden dologkerülő, míg a padlásszobákban és pinceodukban nyomorgó szervezett munkások a gyárakban, műhelyekben verejtékeznek, hogy egy pillanatra se álljon meg a termelés munkája . . . Aki valóban rászorult, hogy új lakásba kerüljön, aki évek, sőt évtizedek óta szenvedi nyolc-tizedmagával a külvárosi tömeglakások borzalmait, alig férhet a kerületi lakásbizottsághoz, mert szemérmetlen tolakodók, megrögzött lakáspiócák elállják az útját, elrabolják drága munkaidejét." Szamuely idézett cikke nem mentes a kérdés eltúlozásától. Türelmetlensége a kispolgári rétegekkel szemben az adott történelmi helyzetben érthető, de annyiban nem jogos, hogy ezek a rétegek is súlyos lakáskörülmények között éltek, s ezen változtatni is szerettek volna. Szamuely április végéig intézte a lakásügyeket, utána végrehajtották a már említett decentralizálást. Az Országos Lakásbizottság megmaradt, de már nem mint elosztó szerv, hanem mint fellebbezési fórum. A lakáselosztás intézése a kerületi lakásbizottságok kezébe került, amelyeknek élén akerületi munkástanács soraiból kijelölt háromtagú vezetés állt. Ez a rendszer az elosztás igazságosságát főleg azért tudta jobban érvényre vinni, mert a helyszín közvetlen ismeretében a kerületi lakásbizottságok gyorsabban leleplezték a visszaéléseket. S ami legalább ugyanilyen fontos, reálisabban tudták felmérni a lehetőségeket is. A Tanácsköztársaság első heteiben valóban sok volt az ad hoc intézkedés a lakások elosztásában, de az intézkedések szelleme a proletariátus érdekeit szolgálta. Álljon itt emlékeztetőül egy március 28-i esemény Az Est egykorú beszámolója alapján: a lakáshivatal egyik vezetője ,,a várakozó tömegből kiválasztotta azokat a proletáranyákat, akik gyermekeikkel a karjukon jelentek meg ... Az Andrássy út 2. számú házban helyeztük el Vánkus Rudolf kőművest és várandós feleségét. A régi lakónak és családjának irodájával együtt három szoba jutott. Vánkusné külön szobát kap . . . Ugyanebben a házban egy öreg egyedülálló asszonynál Berger Károly munkanélkülit helyeztük el, akinek több kis gyereke, felesége és anyósa fog lakni az öreg hölgynél ... A ház második emeletén Wolfner bőrgyárosnál Ujfalussy József szállítóra