Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

szerzők műveinek közzétételérők lényegében a zsidó szerzők műveinek megsemmisítéséről (a rendelet mellékleteként szereplő 1. sz. jegyzékben 117 magyar és 34 külföldi szerző között olyan írók szerepeltek, mint Füst Milán, Gellért Oszkár, Kiss József, Lukács György, Molnár Ferenc, Osvát Ernő, Szabé) Ervin, Szomory Dezső — Freud, Maurois, Werfel, Stefan Zweig). Május 2-án a belügyminiszter megtiltotta, hogy a zsidók a nyilvános fürdőket használhassák. Május 3-án elrendelték a külföldi és hontalan zsidók gyűjtőtáborokban való elhelyezését oly módon, hogy az ellenséges államok Magyarországon tartózkodó állampolgárait, valamint a semleges államok (Törökország, Spanyolország, Portugália, Svédország, Svájc, de ide értve Romániát és Finnországot is) zsidó származású állampolgárait az ország egész területéről Budapesten kell külön őrizet alá helyezni (egészségügyi és emberi követelményeknek megfelelően), a tengelyhatalmak érdekkörébe tartozó államok zsidó állampolgárainak internálását külön, a rendőrség kisegítő toloncházában (a Rökk Szilárd utcai rabbiképzőben) kellett végrehajtani, de úgy, hogy a magyarországi származású zsidóktól elkülönítve legyenek. A hontalan zsidókkal a magyar zsidókra kiadott rendeletek szerint kellett eljárni. Május 20-án a belügyminiszter korlátozta a zsidókat a vendéglők és szállodák használatában (a polgármester 3 szállodában 11 szobát, 5 fogadóban 17 szobát, 14 penzióban 27 szobát jelölt ki zsidók használatára, majd kijelölt kóser vendéglőt, valamint 7 vendéglőt, 21 kávéházat és kocsmát, amelynek csak elkülöníthető helyiségeit látogathatták a zsidók), és megtiltotta számukra a nyilvános szórakozóhelyek (színház, kabaré, mozi, cirkusz, hangversenyterem, éjjeli mulató) látogatását (a polgármester azonban május 31-én 16 fővárosi moziban engedélyezte a zsidóknak a hét két-három napján az első előadások látogatását). Május 21-ón tovább korlátozták a zsidók ipari és kereskedelmi tevékenységét, megtiltva a fürdő-, vendéglő-, kocsma-, kifőzőipar, menetjegy iroda, fuvarleveleket felülvizsgáló iroda, pénzkölcsönt közvetítő iroda, ügynöki ipar, követelések beszedésével foglalkozó ipar, filmkölcsönző vállalat, kávémérés, fodrász-, kozmetika-, manikűr-, pedikűripar, hiteltudósító iroda, hitelezők és adósok közötti egyezkedést közvetítő ipar, küldöncipar, színházjegyközvetítő iroda, kölcsönkönyvtár, foglalkozásközvetítő iroda zsidó kézben való működését. Június 1-én — hogy megakadályozzák ,,a keresztények és zsidók sűrű érintkezését" — a zsidók napi bevásárlási idejét két órára korlátozták: a fővárosi vásárcsarnokokban, piacokon, nyílt árusítási üzletekben élelmiszerrel, iparcikkekkel, apróállatokkal 11 — 13 óra között (ebben az időben voltak általában a légiriadók, légitámadások, tehát ekkor nem lehetett az utcán járni), az élelmiszert nem árusító üzletekben pedig csak 13—15 óra között volt szabad őket kiszolgálni. Június 10-én pedig eltiltották a zsidókat (a honvédség szükségleteire való hivatkozással) a dohánygyártmányok vásárlásától. Mindezek a rendeletek azonban egyre inkább csupán a budapesti zsidókra vonatkoztak, hiszen a vidéki zsidóság gettókba tömörítése (nem az április 28-án megjelent kormányrendelet, hanem már április 7-e után, a belügyminiszter bizalmas rendelete következtében), májd május 15- én a deportálása (nem munkatáborokba, hanem koncentrációs táborokba való szállítása) is megkezdődött, Június 7-ig Kárpátaljáról és Erdélyből 289 357 zsidót szállítottak Auschwitzba, június 10-ig 50 805 zsidót koncentráltak a Budapestről északra fekvő területen (Kassától a német határig), és ezeknek a deportálása a Dunától keletre fekvő — addig sorra nem vett — területen lakó 41 499 zsidóval együtt június 30-ig befejeződött. Június 29-én megkezdték a dunántúli és a Budapest elővárosaiban lakó 55 741 főnyi zsidóság koncentrálását és elszállítását, amely július 9-ig fejeződött be. Eddig az időpontig 437 402 zsidót szállítottak ki embertelen körülmények között — az országbeli, a magyar csendőrség közreműködésével. Ezek után nem lehetett kétséges a budapesti zsidóság sorsa sem. A fővárosi zsidóság „összeszedését" az április 7-i rendelet utoljára hagyta, s június 13-án V'eesenmayer birodalmi megbízott azt jelentette Ribbentrop külügyminiszternek, hogy ezek elszállítására ,,július közepe táján, villámgyorsan és különleges biztonsági intézkedésekkel kerül sor". A budapesti zsidóság összeköltöztetésének a tervét Endre László már május 10-én kidolgoztatta, de a minisztertanács a főváros illetékes ügyosztályvezetőjének az álláspontját fogadta el, hogy az átköltöztetések végrehajtásához legalább három hónap szükséges. A háromhónapos határidőt Keledy főpolgármester is szükségesnek tartotta, még az után is, hogy Endre László a zsidó házak kijelölésének a határidejét előbb május 31-ben, majd június 10-ben szabta meg. Endre nem fogadta el a háromhónapos határidőt, csupán azt, hogy a lakásfelmérést (amelyet a polgármester csak június 1-én rendelt el) kell befejezni június 10-ig, és utána az összeköltöztetést igen rövid idő alatt lebonyolítani. A belügyminisztérium (június 9-én) úgy határozott, hogy a fővárosban lakó 300 ezer (a polgármester szerint csak 200 ezer) zsidó által lakott 60 ezer lakásból 30 ezret ki kell üríteni, s ezek lakóit a meghagyandó 30 ezer lakásban kell elhelyezni. Az összeköltöztetésre vonatkozó rendelet kiadásának a tervét június 12-én jelentette be Bódy helyettes polgármester a közigazgatási bizottság ülésén (másnap az újságok is nyilvánosságra hozták); a rendelet pedig (,,a zsidé)k által lakható épületek kijelölése" tárgyában) június 16- án jelent meg, és az összeköltözés határidejeként június 21-ét jelölte meg. A belügyminisz-