Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Október végéig több mint száz alkalommal volt hosszabb-rövidebb légiriadó a fővárosban és összesen 25 légitámadás. Az első két légitámadás után áprilisban még háromszor támadták Budapestet az angol — ameri­kai repülőgépek: április 12-én este (több hullámban), 13-án délben (szórványosan), 16-án j>edig a Ferencvárost, Zuglót, Soroksárt, Pesterzsébetet és Kispestet. Ezután több mint kéthetes szünet következett. Májusban csak két légitámadás volt: 4-én és 10-én késő este a főváros északkeleti része, elsősorban Angyalföld, Újpest és Rákospalota ellen. Ezután — Budapesten — ismét hosszabb szünet volt (közben a vidéki városokat bombázták: Győrt, Miskolcot, Szolnokot, Debrecent, Szegedet, Kolozsvárt), és csak az 1944. június 6-i franciaországi partraszállás után kezdődött újra a légitámadásoknak az addigiaknál még súlyo­sabb sorozata. Június 14-én a délelőtti órákban a főváros és környéke ellen, 25-én este a Belvá­rostól a Pest-környékig, 27-én délelőtt pedig — mint a lapok írták — „Budapest ellen összponto­sított terrortámadást hajtottak végre". Június 30-án kora délelőtt volt az újabb légitámadás (több mint három órán keresztül), július 2-án pedig szintén kora délelőtt támadta 500 repülőgép a magyar városokat, köztük Budapestet is.Ujabb támadás július 14-én délelőtt volt, 600 repülő­géppel, majd július 27-én délelőtt, főképp Budapest déli része ellen, és július 30-án szintén délelőtt. Ezek után egész augusztusban nem volt bombázás Budapesten (légiriadó, zavaró repülés annál több a jugoszláv partizánok részére katonai utánpótlást szállító szovjet gépek átrepülése követ­keztében), vidéken azonban igen sokszor bombáztak ez idő alatt is. Budapest újabb bombázására szeptember 4-én került sor: ekkor kezdődött el a főváros elleni harmadik bombázássorozat, amely az áprilisi és júniusi bombázássorozatnál jóval súlyosabb volt. Szeptember 4-e és 20-a között nyolc légitámadást intéztek Budapest ellen: ebből négyet (13-án, 14-én, 18-án és 19-én este) a szovjet, négyet pedig (4-én, 17-én, 18-án és 20-án délelőtt) az angol - amerikai repülőgépek hajtottak végre. Az angoloknak és az amerikaiaknak ez volt az utolsó légitámadása. Ezután még egy nagyobb légitámadás érte a fővárost: október 26-án éjjel szovjet repülőgépek két óra hosszat bombáztak. Október 29-én már csak „szórványos" bombázás volt Pesten, a légiriadók azonban folytatód­tak. „Három-négyszeri riasztással, ahogy most csinálják, meg lehet bénítani egy város életét, 258. Légitámadás után

Next

/
Thumbnails
Contents