Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A munkásság antifasiszta akciói. 1942 március lő. Támadás az antifasiszta erők ellen Mindez nem jelentette az antifasiszta ellenállás munkásbázisának szűkülését. Sőt, az 1941 őszén lezajlott akciókban a munkásfiatalok és a szervezett munkásság egyaránt helytállt. A balratolódás fontos tényei voltak 1941 őszétől a kommunista röpcédulák, majd a következő év elején a Szabad Nép megjelenése. Az újabb erőpróba 1942. március 15-e volt. Ismert tény, hogy a szociáldemokrata pártvezetés betiltotta a szervezett munkások részvételét a felvonuláson, a KMP viszont kiadta a jelszót: „Mégis ott leszünk !" A szociáldemokrata vezetés látszólag a nyilasok újabb provokációjától akarta megóvni a munkásságot, a valóságban azonban féltek ettől az akciótól. A szociáldemokrata pártvezetés tényleges mozgalmi tekintélyének megfelelően: döntésük erősen lecsökkentette a tüntetésen részt vevők számát. A szakszervezetek közül egyedül az építők vonultak fel csoportosan. Megszegték a tilalmat a józsefvárosi ifjúmunkások is, akik éjszakákon át csinálták a tüntetés transzparenseit s helyezték el a környező utcákban. A tüntetők a Petőfi-szobortól a Mária-Valéria utcán át indultak el a Kossuth-szoborhoz. A Lánchíd előtti téren két rendőrségi autó legénysége vonult fel a tüntetőkkel szemben. Ekkor a tömeg eleje megállt és énekelni kezdte a Himnuszt, melyet a rendőrség is vigyázzállásban hallgatott végig, csak ezután kezdte meg a tömeg feloszlatását. A Kossuth-szoborhoz már csak egészen kis csoport tudott eljutni. A tüntetés jelentős politikai eredmény, a baloldali erők összefogásának bizonyítéka volt. A rendőrség teljes mozgósítással látott hozzá, hogy a szervezés vonalát felderítse. A kiindulási alapot a Petőfi-szobor talapzatánál lerakott koszorúk adták. A koszorúszalagok maguk is poliharcosának a Gyapjúmosó munkásai. A tüntetés során elfogottakat internálták. A szociáldemokrata pártvezetés erélyes akciót indított a tüntetésen részt vett munkások ellen; fegyelmi eljárások kezdődtek. A tüntetés alkalmából készült Petőfi-jelvényeknek még egy alkalommal volt fontos szerepük. A KMP iniciatívájára 1942. május 1-én ezekkel a jelvényekkel vonultak fel néma tüntetésre a Körúton a munkások — szociáldemokraták és kommunisták együttesen. Ez volt az utolsó nagyobb legális akciója a KMP-nek. Akkor már néhány hete folytak a letartóztatások, mivel konspirációs hibák miatt a rendőrség a KMP vezetésének nyomára jutott. Mintegy 500 volt a letartóztatottak száma. Elfogták a budapesti, újpesti, pesterzsébeti KMP területi bizottságok vezetőinek többségét, s ez súlyos csapás volt a pártra. Rajtuk kívül elfogták a szociáldemokrata párt szervezeteiben működő kommunisták irányító bizottságát is. Halálra kínozták Rózsa Ferencet, Rezi Károlyt, kivégezték Schönherz Zoltánt. Nemcsak a fővárosban, de országosan is a KMP újjászervezésének majdnem minden eredménye megsemmisült; egy időre megszűnt a függetlenségi mozgalom szervező ereje. A KMP-nek ez a súlyos vesztesége valóságos pánikot keltett az SZDP jobboldali-reformista vezetésében. A júniusi országos választmányi ülésen hozott határozatban — igaz: nagyon burkolt formában — elítélték a kommunistákat és a függetlenségi mozgalom szervezését. Még ez az óvatos megfogalmazás is zúgokxlást váltott ki a jobboldali szociáldemokraták körében, mivel időlegesen Szakasits Árpádot is letartóztatta a rendőrség. A vezetés valóságos rémületét példázza, hogy 1942 májusában a fővárosi és környéki pártszervezetekkel közölték: a keddi pártnapok a háború tartamára elvesztik politikai információs jellegüket, s kérték, hogy „a tagok politikai kérdésekkel ne is forduljanak a vezetőkhöz és egymás között is legalább a párthelyiségben kerüljék az ezekről való beszélgetést és vitatkozást". Júniusban ez a helyzet tovább romlott. A rendőrségi jelentés szerint: „Az SZDP keddi pártnapjain most már úgyszólván a beszélgetést is megakadályozták, és a párttagok hamar elhagyták a helyiségeket." Most újra az 1941-es helyzet alakult ki: a munkások az utcán találkoztak, és négy-öt fős csoportokban beszélték meg a híreket. A szeptemberben újra indult pártélet előkészítette az SZDP kongresszust is. Előadások, tájékoztatások ugyan most sem voltak, de központi küldöttek mentek a pártszervezetekbe, és elbeszélgettek a tagsággal. Most már a vezetőségek nem akadályozták a csoportos beszélgetéseket, mint korábban. Ezek a meginduló beszélgetések még élesebben hozták felszínre a munkásság elkeseredettségét az üzemek parancsnokainak embertelen intézkedései miatt. Állandó téma volt a romló életszínvonal, az élelmiszerhiány, a ruházati cikkek hiánya és rossz minősége. Magasra csapott az elégedetlenség a sorbanállás és a drágaság miatt. Emiatt a VIII. kerületi nőgyűlésen az elkeseredett asszonyok támadóan léptek fel az őket nyugtató vezetőkkel szemben. A peremterületeken több helyen: így Sashalmon, Csepelen, Mátyásföldön, Rákosszentmihályon tüntetésekre is sor került 1942 októberében. 1942 végére több jelenség is arra mutatott, hogy a szervezett munkásság újra, erőteljesen hallatja hangját. A fővárosban a nyilasok befolyása csökkent, például a PSZKRT-nál, ahol korábban 'döntő szavuk volt. A fegyelmi bizottságok választásánál teljesen lemaradtak, s a győztesek a szociáldemokraták lettek. Ugyancsak figyelemre méltó jelenség zajlott le Csepelen, ahol hosszú évek csendje után 1942 decemberében bérmozgalomra került sor.