Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
Területi Bizottságot a fásoknál, a bőrösöknél, a textileseknél és a szociáldemokrata pártszervezetben működő kommunista csoportok munkájának irányítására. Pesterzsébeten 1942-ben igen számottevő kommunista szervezkedés folyt, amint ezt egy korabeli feljelentés irataiból ismerjük. Újpest után itt alakult meg a következő Területi Bizottság. A dél-pesti baloldali munkásbázisnak számító Kispesten is megindult a Területi Bizottság szervezése, s a helyi SZDP k szervezet keretében kommunista csoport jött létre. Több alapszervezet létesítésére itt nem került sor, viszont az előbbin keresztül egy igen fontos kommunista szervezési vonal épült ki, amely a Wekerle-telepen keresztül a Ganz Villamossági Gyárba vezetett. Kispesten területi összefogó szerv létrehozására csak 1944-ben került sor. Ez a szervezeti hálózat sűrűségét tekintve elmaradt az 1930-as évek budapesti szervezettségétől, viszont az adott történelmi helyzethez jól alkalmazkodó politika alapján dolgozott. A politikai mozgalmak áttekintése során láttuk, hogy az antifasiszta mozgalom a háború kitörése után is akcióképes maradt, s ez a gyorsan kiépülő fővárosi és környéki kommunista szervezeteknek volt köszönhető. A baloldal A háború kitörését követően elrendelt gyülekezési tilalom lehetetlenné tette a szociáldemokmegerősödése rata pártnapok megtartását. A szervezeti keretek megőrzése most valóban létkérdésévé vált a \ rí ~ es munkásmozgalomnak, így egy ideig sem a fővárosban, sem a környéken nem kísérleteztek a rensza szerieze^ ^ G ]^ ez ^ 8 tömeges megszegésével. Első megoldásként ötös csoportokat szerveztek, s ezek a kis csoportok beszélték meg egymás között a politikai eseményeket. A pártszervezetek helyett az előadók vendéglőkben, munkásotthonokban tartották meg tájékoztatójukat. A rendőrség — két évtizedes gyakorlatával ellentétben — rendszeresen razziázott a páit- és szakszervezeti helyiségekben. Augusztus első hetére már elfogyott a munkásság türelme, s őrszemek felállításával kijátszották a gyűléstilalmat. A pártvezetőség vetett véget a tömegek öntevékeny „csatározásainak". A háborúba lépés végleges választóvonal volt az SZDP vezetésében. A baloldal, élén Szakasits Árpáddal, a Szovjetunió mellett tett hitet. A június 24-i pártvezetőségi értekezleten hozott határozatukban sok kérdést reálisan ítéltek meg, nem szálltak szembe a pártszervezetekben létrejött kommunista—szociáldemokrata összefogással. A Peyer köré csoportosult jobboldal 1941 júliusára már nyíltan szembefordult a baloldallal. Felléptek a háborúellenes propaganda ellen, sőt arra is felszólították a párttagságot, hogy a röplaposztogatókat adják át a rendőrségnek. 1941 őszétől módszeressé vált, hogy a feltűnően baloldali magatartást tanúsítókat csendes eszközökkel eltávolították a pártból. Augusztus közepétől a kerületi titkárok még az ötös csoportok megbeszéléseit sem engedték meg. A szervezett munkásság ellenállási készsége, harci elszántsága nagyobb erőpróbát is kibírt. Ezt igazolta 1941. szeptember 7-én a MÉMOSZ székház elleni nyilas támadás szétverése. A szociáldemokrata és szakszervezeti helyiségek elleni 1937-es nyilas tervek újabb és veszélyesebb formája bukkant most fel. Akkor 50—60 nyilas vonult fel az újpesti munkásotthon ellen, most viszont a legerősebb fővárosi szervezeteik, a IV., VIII., IX., X. és XIV. kerületiek mintegy 3000 tagja akarta megrohanni a baloldali mozgalmak egyik fellegvárát, a MÉMOSZ székházat. Ezzel az akciójukkal péklát akartak adni a többi nyilas szervezetnek, de tervük szerves része volt a szakszervezetek teljes felszámolását célzó követeléseiknek is. Az akció az építők határozott fellépése miatt megbukott. Az előőrsnek küldött 350 nyilast csúfosan megverték és visszakergették, ezzel az egész támadási kísérlet meghiúsult. Kísérleteztek a nyilasok a munkáshelyiségek elleni támadásokkal a peremterületeken is, de mindenütt eredménytelenül. A szervezetek megvédése politikai győzelmet és olyan élményt jelentett a munkásságnak, amely biztató volt a jövőre vonatkozóan is, hiszen megerősítette öntudatukat. Sőt, ellentámadásba mentek át. A rendőrség dühvel jelenti szeptember 12-én, hogy a MÉMOSZ székház ugyan zárva van vasárnapokon, de az építőmunkások az épület előtt az Aréna (ma Dózsa György) úton gyülekeznek, háborúellenes kijelentéseket tesznek. Sőt a rendőrség szerint szovjet propaganda is folyik, mert az építőmunkások azt állítják, hogy „amerre a német csapatok elvonulnak, mindent elégetnek és elpusztítanak, hogy a szovjet kultúrának még a nyoma se maradjon meg". A szervezett munkásság politikai állásfoglalása a pártvezetés határozatai ellenére is a Szovjetunió iránti változatlan szimpátiát tükrözte. A nyilas támadások kudarca után 1941-ben, igaz, még csak Pest-környéken, újabb mozgalmi lehetőségeket a létükben fenyegető támadások indultak a szakszervezeti csoportok ellen. Ez az akció a munkásotthonok lefoglalása volt katonai célokra. Budafokon 1941 végén következett ez be, s súlyos szervezeti helyzetet teremtett, mivel a szakmai csoportok vendéglőkbe szorultak, ott viszont huzamos ideig nem tartózkodhattak. Csepelen és Pesterzsébeten az otthonokat a levente mozgalomnak akarták átadni. Egy ideig néhány otthont még meg tudtak tartani, de a következő években sorra mindegyiket lefoglalták, leginkább katonai célokra. Az antifasiszta ellenállásban fontos szerep jutott a kulturális tevékenységnek, az előadások, színdarabok szervezésének. A rendezvényekkel a Történeti Emlékbizottság programjához hasonlóan — már annak megszervezése előtt is — a múlt haladó hagyományai felé fordultak. Erre az időre tehető a háborút megelőzően elsorvadt kultúresoportok feléledése. A műsorok többsége antifasiszta szellemű volt.
