Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

egyre több nehézséget okozott. Abban az évben pl. vasúton szállította a Községi Élelmiszerüzem az üdülőkbe a húst. A főváros öt árvaházában 1942-ben 515 gyermek nevelkedett, azonkívül a különböző gyermekotthonokban, ahol átmeneti jelleggel kaptak nevelést a rászoruló gyermekek, az év folyamán 1245-en. Örvendetesen javult a fővárosnak az ipari és kereskedelmi tanulókkal való törődése. Szaporodtak az otthonok, több iskolát létesítettek, többet szétválasztottak szakmák szerint. Ez köszönhető a háborús munkaerőhiánynak, de bizonyos fokig a baloldali várospolitikusoknak és személyesen a polgármesternek is, aki szívén viselte a tanoncok ügyét. Bár a főváros saját otthonaiban csak 306 tanuló lakott, ez is fejlődést jelentett a régebbi állapotokkal szemben. A felnőttek szociális gondozására szolgáló keretet jó részben kimerítette a hadbavonultak hozzátartozóiról való gondoskodás, de így is 350 — 450 ezer db között mozgott havonta a rászorulóknak nyújtott kenyéradag, a hadigondozottaknak pedig 15 ezer élelmiszercsomagot juttatott a főváros. 1942-ben 1710 munkaképtelen férfit és 3719 nőt tartottak nyilván és segélyeztek a főváros hatóságai. A szeretetotthonok igazgatását és gazdálkodását 1942. január 1-től központosították az Alsóerdősor u. 7. sz. alatt, ahová tartozott a továbbiakban a 3 fő- és 8 fiókintézet. A férőhelyek száma ettől ugyan nem lett több, de a háborús készletgazdálkodás okozta nehézségeket a központosított szervezet jobban meg tudta oldani. Azokat a szegényeket, akiknek az egészségi állapota nem volt olyan gyönge, hogy intézetbe kellett elhelyezni, a főváros ,,kis szeretetotthonokba" helyezte át. Az egyházakkal és a társadalmi szervezetekkel együttesen fenntartott otthonok bérelt lakásokban voltak elhelyezve, ahol a főváros vállalta a hatósági főzőhelyek útján az élelmezést, és hozzájárult az egyéb fenntartási költségekhez is. Ezekben 57 féifit és 602 nőt gondoztak. A közegészségügyi fejlesztés keretében, ha a lehetőségek egyre csökkentek is, a főváros szaporította a különböző gondozókat. 3 új ideg- és a kórházi rendelések mellett még 4 nemibeteg-gondozót létesített a főváros; az utóbbiakat a Fényes Elek, a Jé>zsef utcában, a Haller úton (ma Hámán Kató utca) és az Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasorban. A gondozók jelentősége megnőtt az 1941. évi XV. törvény következtében, mely elrendelte a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot. Bár a törvény elsősorban a fasiszta fajvédelmet szolgálta, de ebben a vonatkozásban jelentős egészségügyi rendelkezést is hozott. Az iskolaorvosi körzetek száma akkor már 57 volt, az iskolafogászati rendelőké pedig 13. Jelentős változást jelentett, hogy a tanoncokra is kiterjesztették az iskolaorvosi hálózat működését, amit az intézmény első idejében a szociáldemokraták hiába követeltek. Évtizedes követelésük valósult meg 1941-ben a Pályaválasztási Tanácsadó és Képességvizsgáló Intézet létesítésével, melynek fő felaelatát a tájékoztatás és a képességvizsgálatok jelentették. A Pedagógiai Szeminárium addig is működő lélektani laboratóriumát alakították át intézetté. Jelentős kezdeményezése volt a Közmunkatanácsnak a Margitszigeten a szabadtéri színpad létesítése a harmincas évek végén, mely komoly tartalmú előadások mellett a főváros lakosságának szórakoztatását szolgálta. A főváros kezdeményezése hasonló volt a Városi Színház használatával. A különböző bérlőkkel állandóan problémák voltak, és 1941 elején úgy határozott a közgyűlés, hogy népművelési céllal hasznosítják, nevét Magyar Művelődés Házára változtatva. Feladata volt a lakosságnak, főként az ifjúságnak olcsó, nívós előadások tartása. A háború idején azonban egyre inkább a jobboldali propaganda céljait szolgálta. Nagy-Buda- Újra előtérbe került Nagy-Budapest problémája. Egyrészt a lélekszám növekedése folytán a pest létesítésé- főváros külterületeinek szélei is betelepültek, a város összeépült a környékkel, másrészt a körnek problémai n

y^]

í lakossága nagyrészben a főváros területére járt be dolgozni, a fővárosból viszont sokan jártak ki a környéken levő munkahelyekre, így állandó mozgás volt tapasztalható a főváros és környéke között. Leginkább előtérbe hozták a kérdést a közös problémák, a közművek, a közlekedés és újabban a közélelmezés ügyei. A főváros a nehézségek ellenére is többé-kevésbé megolelotta a közellátást, míg a környéken sokkal szervezetlenebbül és rendszertelenül intézték ezeket az ügyeket. Az adottságok, meglevő eltérések megszüntetése közös érdeke volt a fővárosnak és a környéknek is. A főváros polgármestere egy tanulmánykötetet állított össze Nagy-Budapest megvalósulásának kérdéseiről, egyenként elemezve az adottságokat, a közös és a szétválasztó tényezőket is. A bonyolult kérdés persze nem oldódhatott meg egykönnyen, hiszen az egyesítés ellenzői még mindig jelentős befolyással bírtak a főváros vezetésében, másrészt a megye élesen szemben állt minden ilyen tervvel. A fasiszta alispántól függő helyi vezetők az ottani lakosság érdekétől függetlenül inkább a megye álláspontját támogatták. Ráadásul az 1942. évi XXII. törvény alapján megszűnt a közigazgatás vezetőinek választása, a polgármestereket a belügyminiszter nevezte ki, s így még inkább megnőtt a javaslattevő megyei vezetés súlya ilyen kérdésekben. E tényezők ellenére a főváros és a környék erősen érdeklődött a probléma iránt. A parlamentben is felmerült vitában a kormánynak is állást kellett foglalnia. A kormánypárt vezérszónoka, a fővárosi csoport egyik vezetője a belügyi tárca költségvetésének tárgyalása során a következő-