Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

223. Thomas Mann és József Attila szembe; a nemzeti problémákat mélyen átélő népiek kultúrnacionalizmusával, olykor faji felfogásával a politikai nemzet racionalisztikus felfogását. A viták egyik legkényesebb pontja a zsidókérdés volt; az irodalmi népiességről szóló 1928 — 29-es viták után e téma körül robbantak ki az ellentétek 1934 tavaszán a legélesebben. A népiek a zsidókérdést a kapitalizmus és a kapitalista kultúra kritikájával kapcsolták össze, az urbánusok viszont joggal látták ezekben a nézetekben a demokratikus gondolat korlátozását. A vita végighúzódott az egész korszakon; a harmincas évek végétől új vonásokat is kapott: a zsidótörvények következtében háttérbe szorított zsidó urbánus értelmiség után a „régi" urbánusok helyét mások — Cs. Szabó László, Márai Sándor, Babits körének sok tagja, Szekfű tanítványai — vették át, s most már ők folytattak többé-kevésbé éles harcot a népi irányzat főleg jobboldali tagjainak nézetei, illetve az ellen a felfogás ellen, amelyet Németh László 1939-ben közzétett Kisebbségben c. munkája tartalmazott. A vita mögött ott húzódott a Budapesthez való viszony is. A népiek nem lebecsülendő része, kultúrkritikus beállítottsága miatt, erősen nagyvároséi lenes, a nagyvárosi modern tömegr kultúrát bíráló és elvető nézeteket vallott — a sok szempontból jogos és indokolt kritikát utó,pisztikus-konzervatív javaslatokkal párosította. A nepi—urbánus viták közejrette egy időre mintha a Nyugat központi szerepe is kérdésessé Népiesek vált volna. A Nyugat teljes mértékben elismerte a népi irodalom újító szerepét — még Osvát urbánusok idején ő adott megnyilvánulási lehetőséget Erdélyi Józsefnek, később Illyés Gyulának és másoknak. Tudatában volt társadalmi jelentőségének is: a népi mozgalom létrejötte szempontjából igen fontos 1933-as „Pusztulás" ankétot (Illyés Gyula baranyai cikkét s a körülötte kibontakozott vitát) a Nyugat indította el. Ugyanakkor Babits a nemzeti eszme hangsúlyozása mellett is ragaszkodott az európai kultúra univerzális felfogásához, s a múlt minden kulturális értékéhez, ahhoz is, amelyet a 19. századi polgári kultúra termelt ki — s ezen az alapon a széthúzó erőkkel szemben a színvonalas irodalom összefogását szorgalmazta. De sok elégedetlenség is felhalmozódott a Nyugat „konzervativizmusa" ellen. Ennek volt következménye, hogy a fiatal generáció írócsoportjai új, sok szempontból frissebb szellemű folyóiratokat kezdtek alapítani így jött létre a népiek oldalán 1934 májusában az egy ideig részben Debrecenben, majd egészen Budapesten szerkesztett Válasz; a baloldali urbánusok oldalán 1936-tól, 1939-es elnémításáig, a József Attila és Ignotus Pál által szerkesztett Szép Szó. Megerősödtek a kritikák a Baumgartenalapítvány monopóliuma ellen is. Mindennek következtében az irodalom tábora, melynek minden számottevő része 1919 előtt fennen hirdette, hogy „a szellem a baloldalon áll", most ideológiai szempontból még jobban széttöreelezett: az irodalmi élet ideológiai spektruma a szélsőjobboldallal is kapcsolatba lépő jobboldali népiességtől, a népi balszárnyon át, a liberális és a liberalizmussal harcban álló baloldali urbanizmusig és szocializmusig, valamint a progresszív csoportok politikai összefogását szorgalmazó népfrontos kommunista irányzatig terjedt (a népfrontos kommunista irányzatnak volt több éven át jelentős fóruma a harmincas évek második felében Budapesten legálisan megjelenő Gondolat c. folyóirat). Ezek a viszontagságok azemban tartósan nem ingatták meg a Nyugat tekintélyét. Ehhez elsősorban az a körülmény járult hozzá, hogy a Nyugat a fasizmus előretörése idején kilépett rezerváltságábói, szelleme harcos antifasiszta irányban fejlődött, s az egyre súlyosabb helyzetben, éles és határozott ideológiai kontúrok nélkül is otthona maradt, sőt még inkább otthonává vált