Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

dfiszok és a famunkások (10 — 10 ezer kötet). A könyvállomány, noha a két háború között is gyarapodott, összetételében bizonyos fokig elmaradt az új korszak igényeitől: a fő szerepet a szakszervezeti könyvtárakban a századforduló körüli irodalom (A. Francé, Zola stb.) játszotta, s ennek a korszaknak felelt meg társadalomtudományi anyaga is. A szakszervezeti könyvtárak olvasóforgalma igen magas volt. A könyvtárak 1927-ben Budapesten több mint 160 ezer könyvet kölcsönöztek.

46 A harmincas években, noha a tagok száma csökkent, a kölcsönzési forgalom jelentős maradt. 4. TUDOMÁNYOS ÉLET A tudományos élet központjai az egyetemek voltak. Az egyetemeken kívüli tudományos műhelyek a két világháború között alig szaporodtak: mindenesetre mint előrelépést könyvelhetjük el a Klebelsberg Kunó kultuszminiszter által szorgalmazott külföldi magyar intézetek hálózatának kialakítását és a tudományos és művészi képzés szolgálatába állítását. A harmincas években, amikor a tudományos élet is kimozdult 1919 utáni mozdulatlanságából, új tudományos műhelyek is alakultak, főleg azokban a tudományágakban, amelyeknek számottevő egyetemi képviseletük nem volt (népességtudomány, közigazgatástudomány, szociográfia, zenetudomány). A forradalmak leverése után, a megkisebbedett országterületen az egyetemi hálózat szűkebb térre szorult, de nem esett vissza. A debreceni új egyetem gyakorlatilag csak 1919 után kezdte meg komolyabb működését. A régi vidéki egyetemek az új országhatárok között maradt városokban nyitották meg kapuikat. A kolozsvári egyetem Szegedre, a pozsonyi Pécsre költözött. Az egyetemi élet központja azonban természetesen Budapest maradt. A fővárosban volt az ország két legnagyobb egyeteme, az 1919 után Pázmány Péterről elnevezett Tudományegyetem és a József Nádor Műszaki Egyetem. Ezenkívül itt volt található a képzőművészeti és zeneművészeti főiskola, s a hittudományi főiskolák egy része is. Az 1934-ig külön működő ún. Kir. Magyar Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának 1400 — 1500 hallgatója volt. Az egyetemi szervezetben egyébként éppen ez utóbbi kar esetében következett be változás: 1934ben a Műegyetemhez kapcsolták a közgazdaságtudományi kart, valamint az állatorvosi főiskolát; az új, kibővült egyetem a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nevet vette fel. Az egyetemi hallgatók létszáma nem alakult egyenletesen. A Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatói létszáma 1920-ban 5800, 1930-ban 5500, 1940-ben 4400, 1943-ban 5300 volt. A Műegyetemre ugyanezekben az években 3800, 1400, 3900, illetve 6300 hallgató járt.

47 Amint az adatokból látható, a hallgatólétszám közvetlenül 1919 után igen magas volt, ez később lecsökkent és viszonylag magas szinten stabilizálódott. A gazdasági válság hatása a hallgatólétszám jelentős visszaesésében mutatkozott meg. A harmincas évek végén bekövetkezett háborús konjunktúra viszonyai között az egyetemi hallgatók száma viszont jelentősen emelkedett. A legnépesebb karok a következők voltak: jogi kar (1930-ban 2000 fő), bölcsészkar (1900 fő), műegyetemi karok (3 — 4000 fő), orvoskar (1200 fő), közgazdasági kar (1400 fő). A budapesti egyetemek hallgatóinak 17 — 18 százaléka volt nő (a bölcsészek fele, a gyógyszerészek 37 százaléka, az orvoskariak 10, a műegyetemiek még alacsonyabb százaléka).

48 A hallgatók szociális összetétele megfelelt az elmaradott tőkés viszonyoknak: a munkásság, még inkább a szegényparasztság köréből alig juthatott valaki egyetemre.

49 A hittudományi karokon viszonylag sok volt a kis- és középbirtokos családból való hallgató. A jog- és államtudományi karon a köztisztviselő és a középpolgári származásúak domináltak. A Műegyetem és az orvoskar különösen kivételezett karoknak számítottak: itt a magasabb értelmiségi és tisztviselő réteg s a felső uralkodó rétegek fiai voltak nagy többségben. A bölcsészkar hallgatósága némileg kedvezőbb képet mutatott, itt viszonylag sok volt a városi és a vidéki kispolgári, alsó középosztályi származású diák. Az 1920-ban bevezetett numerus clausus nagymértékben korlátozta a zsidó származású fiatalok egyetemi tanulását. Az egyetemi képzés színvonala szorosan összefüggött a különböző hivatalos keretek között művelt tudományágak színvonalával. Az orvos- és mérnökképzés — a konzervatív építőművészképzés kivételével — magas színvonalú volt. A bölcsészképzés több területen (történettudomány, irodalomtudomány, nyelvészet) sajátos belső kettősséget mutatott: szellemében erősen konzervatív-nacionalista, módszerében azonban sok szempontból alajjos és korszerű volt. Ez utóbbi azonban nem ellensúlyozhatta a humán tudományok általános szellemi elmaradását, amit bizonyított egy sor modern tudományág hiánya (szociológia, a modern közgazdaságtan vagy a pszichológia számos irányzata stb.), más tudományterületek csenevész állapota (pl. esztétika, filozófia). A budapesti egyetemekre kinevezést igen nehezen lehetett szerezni. A Tanácshatalom bukása után itt távolították el a legtöbb, a forradalom alatt katedrát kapott vagy „kompromittálódott" 31* 483