Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Az új körülmények módosították a budapesti ipari munkások szakmai-szakképzettségi struktúráját is. Ami a szakképzettséget illeti, figyelembe kell venni, hogy a magyarországi ipari proletariátus 1914 előtt — szemben a fejlettebb országok munkásságával — túlnyomórészt szakképzett munkásokból állott. Ez három körülménnyel függött össze. Először is a kisipar nagy szerepével; a kisipar, ismeretes, túlnyomórészt szakképzett munkásokat foglalkoztatott, a kis műhelyekben nem volt hely betanított munkások vagy nagyobb számú segédmunkás számára. A szakképzett munkások magas számaránya másrészt az iparfejlődés hazai irányával is összefüggött: különösen Budapesten olyan gyáripari ágak honosodtak meg, amelyekben magas volt a szakmunkások aránya (vas- és gépipar, nyomdaipar stb.). A textilipar, általában a könnyűipar satnyasága alacsony szinten tartotta a specializált, betanított munkásságot. Végül: a szakmunkásság magas arányának fennmaradása irányában hatott a magyar ipar általános technikai elmaradottsága, a gépi ellátottság gyengesége, ami nemcsak a teljesen tanulatlan napszámosság létszámát emelte, hanem a munkafolyamatok tekintélyes részét kézzel végző, a szakma kézműves fogásainak is birtokában levő „ezermester" szakmunkásrétegét is. A két világháború között kisebb-nagyobb mértékben mindhárom körülmény módosult. A legkisebb mértékben az utolsónak említett: az ipar általános technikai színvonala. Nem mintha a két háború közötti korszakot ebből a szempontból a teljes stagnálás korszakának tekinthetnénk. Azonban a technikai korszerűsödés lassúbb volt, mint az ipar növekedése; a fejlesztést nagyobbrészt új, jórészt tanulatlan munkaerő bevonásával oldották meg. így történt ez a textiliparban, ahol a szakma sajátosságai is ebben az irányban hatottak, de a 1930-as évek végétől fellendülő nehézipari felfutás esetében is: az iparstatisztika adatai szerint az új bevont munkaerő zömét a tanulatlan, jórészt falusi munkaerő alkotta. A kisipar visszaszorulása, ami régi tendencia volt, s Budapesten főleg az 1938 — 1943 közötti években gyorsult meg, ugyancsak a szakmunkásság számarányának a csökkenését segítette elő. Az első világháború előtt az ország gyári munkásságának 40 százaléka volt szakképzett munkaerő, a fővárosi gyári munkásoknak még nagyobb százaléka. Ez az arány 1943-ra 26 százalékra csökkent. Ha az egész ipari munkásságot tekintjük, a régi Magyarországon a munkások közel háromnegyede szakképzett volt — a második világháború idejére ez az arány kétharmad alá esett; a fővárosban a csökkenés talán még nagyobb volt. munkásság Persze a fővárosi munkásság szakképzett rétege így is jelentős maradt. De hogy milyen hatalszakképzett- mas átalakulásról volt szó, azt beszédesen bizonyítják annak az iparágnak az adatai, amely a sege legszélesebb és legjelentősebb szakmunkásréteget foglalkoztatta. A gépipari munkásság szakképzettsége (százalékban) 1013 1943 Szakmunkás 44,0 36,5 Tanonc 10,5 6,4 Betanított munkás 17,0 32,5 Tanulatlan munkás 28,5 24,6 Harminc esztendő alatt a szakmunkások — tanoncokkal együtt számított — aránya több mint 10 százalékkal esett vissza, a munkások egyharmada betanított munkássá vált, s némileg csökkent a teljesen tanulatlan munkáselem szerepe a gépipar területén. Jóllehet ezek az adatok a második világháború alatti, sjíeciális háborús körülményekből bekövetkezett „ugrást" is tartalmazzák, mégis elmondható, hogy a változások egy modernebb összetételű, ugyanakkor társadalmi és politikai szempontból a réginél problematikusabb arculatú munkásosztály irányába mutattak. Azt, hogy a két háború közötti ielőszak, a lassú előrehaladás és a szociális helyzet romlása ellenére, nem a teljes pangás időszaka volt, s hogy a budapesti munkásság, a gátló körülmények ellenére, nem lebecsülendő modernizálódáson ment keresztül — mutatják a szakmai rétegződés adatai. A vas- és gépipar általános visszaesésének és pangásának körülményei között is megfigyelhetjük új, modernebb iparágak meghonosodását: a villamossági ipar, a híradástechnika alapjait ekkor rakták le Magyarországon. Ezeknek és más fontos iparágaknak a létrejötte —így például a modern gyógyszeripar kialakulása — új, a réginél kvalifikáltabb munkásréteget is igényelt. Kialakult vagy kiszélesedett a műszerészek, villanyszerelők, tovább differenciálódott a lakatosok, szeiszámkészítők régebben homogén tábora. Sok régi, elavult kisipari szakma végképp eltűnt. Az autó szerepének gyors növekedése új munkásrétegek — sofőrök, szerelőipari munkások — megjelenésével járt együtt. A betanított gépmunkások számának hatalmas emelkedése, melyet nemcsak a textilipar ugrásszerű fejlődése, de — mint láttuk — a