Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
voltak találhatók, mint a belső övezetben. A külvárosokban sokkal kevesebb volt a közszolgálatban dolgozó munkás, mint a belső kerületekben, s különösképpen alacsonyabb volt a házi cselédek aránya: a főváros közigazgatási területén belül a fizikai dolgozók mintegy 18 százaléka tartozott ehhez a faluról fölkerült, nagyrészt fiatal leányokból álló, erősen fluktuáló réteghez, a peremvidéken azonban csak 4 — 5 százaléka. A házi cselédek magas aránya azzal függött össze, hogy a jómódú polgári rétegek természetesen a belső kerületekben összpontosultak. De bizonyítéka volt egyúttal a magyar társadalmi struktúra elmaradottságának is, melyben nagy számban és olcsón állt rendelkezésre tanulatlan munkaerő. A „szabad", meghatározott munkahellyel nem rendelkező napszámosok rétege viszont az első világháború előtti időszakhoz képest tetemesen lecsökkent, ami egyszerre volt eredménye a főváros munkaerő-felszívó ereje csökkenésének, s a proletariátus stabilizálódásának. Az adatok végül még egy említésre érdemes — egyébként magától értetődő — körülményt világítanak meg: a mezőgazdasági munkásság aránya valamivel magasabb volt a peremvidéken, mint a szűkebb Budapesten. Ennél azonban figyelemre méltóbb az a tény, hogy a mezőgazdasági munkások, cselédek száma és aránya az első világháború utáni időszakban már szinte jelentéktelenné vált abban a peremövezetben is, amely két-három évtizeddel előbb még nagyobbrészt mezőgazdasági terület volt. A két háború közötti korszakban a szélesebb értelemben vett proletariátusnak két, pontosabban három rétege gyarapodott erőteljesen: az ipari munkásság, a kereskedelemben dolgozó munkásság és a szolgáltatás területén dolgozó munkásság. Erre hívják fel figyelmünket az 1941. évi népszámlálás részletes adatai, melyek csak a közelmúltban váltak hozzáférhetővé. Ez az utólagos feldolgozás 40 — mint ahogyan másutt már utaltunk rá — olyan új csoportosításokkal dolgozik, amelyek nem teszik lehetővé adatainak a korábbi népszámlálási adatokkal való összevetését, de mintegy kárpótlásul, a korábbiaknál sokkal korszerűbb áttekintést nyújt. A munkásság vonatkozásában ez úgy jelentkezik, hogy az ipari munkásság kategóriájából kiemel több olyan ágazatot — így a borbélyok, a pincérek stb. rétegeit —, amely voltaképpen sohasem tartozott az ipari munkásság keretébe. Emellett bevezeti a „szolgáltatásban dolgozó munkásság" kategóriáját; igaz viszont, hogy ide — következetlenül — szinte kizárólag csak a házi cselédeket sorolja, a borbélyokat, pincéreket stb. viszont a kereskedelmi munkássághoz kapcsolja. Ha azonban a közlekedési, a kereskedelmi és a „szolgáltatásban" dolgozó „tercier" szektor munkásait együtt tekintjük, egy fontos és a régi csoportosításnál korszerűbb statisztikai megoszlást kapunk. A munkásság belső megoszlása (százalékban) 1941 Budapest Peremövezet Nagy-Budap est Ipari munkás 42 63 49 Közl.-keresk. -szolg. 37 19 32 Közszolgálati dolgozó 12 6 10 Napszámos 4 3 4 Nyugdíjas 4 7 4 Mezőgazdasági munkás 1 9 1 Amint látható 41 , a reálisabb csoportosítás felszínre hozza, hogy a főváros munkásságán belül az ipari munkásság aránya voltaképpen kisebb volt, mint ahogyan a régi népszámlálások mutatták. A „megtisztított" adatok szerint még 1941-ben sem érte el arányuk az 50 százalékot, pedig köztudott, hogy a harmincas évek végétől elsősorban az ipari-gyári munkásság száma nőtt meg jelentősen. Még pontosabb lesz a kép akkor, ha a nyugdíjas munkásokat is besoroljuk a különböző rétegek közé: köztudott, hogy a nyugdíjas munkások túlnyomó többségét akkor a közlekedési és közszolgálatban dolgozó munkások alkották. Az adatok rávilágítanak arra is, hogy a szolgáltatásban dolgozó munkásság már régóta létezett, csak sajátos, magyarországi formában: mivel a szolgáltatás területén a racionális „nagyüzemi" formák szinte teljesen hiányoztak, a tercier szektor munkássága maga is teljesen elaprózott keretek között dolgozott, s fő típusát a közvetlen szolgálatot végző házi cselédség jelentette. Korszakunk végén Nagy-Budapesten több mint 350 ezer ipari munkás élt, 200 ezer a szűkebb Budapesten, 150 ezer a külvárosokban. Ismeretes, hogy Magyarországon a modern gyári munkásréteg meglehetősen alacsony maradt: országosan 1930-ban az ipari proletariátus majdnem 45 százaléka, 1941-ben is még jó 40 százaléka a kisiparban dolgozott. Alapvetően más volt viszont a munkásság megoszlása Budapesten: itt a munkások kétharmada — a peremvidéken több mint háromnegyede — gyári munkás volt. Az 1943-as esztendőben, mely a munkáslétszám szempontjából a csúcspontot jelentette, a nagy-budapesti gyári munkások száma megközelítette a 250 ezer főt.
