Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Sajnos ez a csoportosítás sem nyújt valamelyest is reális képet az osztályviszonyokról, a tényleges osztályszerkezetről, hiszen — a fizikai dolgozók többé-kevésbé egynemű és lényegében a széles értelemben vett munkásosztállyal azonosítható kategóriáján kívül — nagyon heterogén rétegeket sorol egy csoportba. Emellett az adatok még a fenti beosztás szempontjából is pontatlanok. 1930-ban a nyugdíjasok eléggé széles rétegét (Nagy-Budapesten több mint 40 ezer keresőt), a tőkepénzesekkel és más vagyonukból élőkkel együtt, az önállók közé teszik. Az 1941. évi adatok viszont ugyancsak az önállók arányát emelik kb. 2 százalékkal a tényleges fölé: ide sorolják a szabad foglalkozású értelmiséget is. A társadalmi és osztálystruktúra reálisabb képét csak elméleti meggondolások és becslések alapján tudjuk hozzávetőleges számarányokkal ábrázolni, felhasználva a foglalkozásstatisztika mellett más források, elsősorban a lakás-statisztika adatait is. Kiindulópontunk az, hogy ami a valóságos osztályhelyzetet illeti, a kizsákmányolók és kizsákmányoltak természetesen alapvető kategóriái — melyek szintén teljesen bizonytalanul rögzíthetők számadatokkal — csak igen sematikusan fedik a tényleges viszonyokat. Ezért ezt a felosztást a lehetőséghez mérten ki kell egészítenünk az osztályhelyzet más fontos ismérveit szem előtt tartó csoportosítással: a társadalomban elfoglalt hely, a jövedelem nagysága, az erre épülő életmód különösen az erősen tagolt középrétegek struktúrán belüli elhelyezését könnyíti meg. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy egy olyan modern nagyváros társadalmát akarjuk leírni, amelynek szerkezetén erős nyomokat hagytak a feudális nemesi múlt maradványai. Mindezek alapján négy társadalmi osztályba, illetve rétegbe soroljuk a népességet. Megkülönböztethetjük 1. a felső uralkodó réteget, 2. a középpolgárság igen heterogén rétegét, 3. az ugyancsak erősen tagolt kispolgárságot és 4. a széles értelemben vett proletariátust. Az első rétegnél tekintetbe kell vennünk, hogy az uralkodó elit egy modern társadalomban távolról sem csak a döntő gazdasági hatalmat birtokló nagyburzsoáziából, valamint a monopolista — így a föld — tulajdonosok egyéb csoportjaiból tevődik össze; ide kell számítani azokat a politikai, államigazgatási, katonai, legfelsőbb technokrata és menedzser posztokat elfoglaló köröket is, melyek eggyé olvadva vagy legalábbis szorosan kapcsolódva a gazdasági hatalmat kezükben tartók csoportjaihoz, a polgári rendszer legfelsőbb hatalmi tényezői közé tartoztak. A másodikba, a középpolgárság rétegébe soroljuk a Budapesten jelentéktelen számú mezőgazdasági középbirtokosokat, az ipari önállók felső, a kisárutermelők és a nagyiparosok között elhelyezkedő csoportjait, az önálló kereskedők mintegy egyharmadnyi gazdagabb részét, a köz- és magántisztviselők magasabb kategóriáiba tartozókat, az értelmiségiek és szabad foglalkozásúak nagyobb jövedelmű csoportjait. A kispolgársághoz számítjuk a kis önálló egzisztenciák nagy részét, így az önálló iparosságnak közel kétharmadát, a kereskedőknek mintegy felét stb., valamint a „szellemi foglalkozásúak" széles alsó rétegeit. A proletariátushoz tartozónak tekintjük a kereső foglalkozások minden ágában dolgozó „segédszemélyeket", szem előtt tartva azt a tapasztalatot, hogy volt a segédszemély kategóriába soroltaknak olyan — persze nem túl jelentős számú — része, amely a jövedelemnagyság és a létbiztonság szempontjából inkább a kispolgársághoz sorolható; az „önálló" egzisztenciával rendelkezők között viszont nem jelentéktelen azoknak a száma, akiket létfeltételeik inkább a proletariátushoz közelítettek. A becslésszerű számítások alapján a főváros osztályszerkezetét százalékban az ellenforradalmi korszak közepén nagyjából a következőképpen írhatjuk le: Budapest Peremvidék Nagy-Budapest Felső uralkodó réteg Kö zéppolgárság Kispolgárság Proletariátus 2 10 28 60 1 5 20 74 2 8 25 65 Az adatok legáltalánosabb tanulságainál maradva, egyelőre csupán néhány megállapításra szorítkozunk. A főváros társadalmi szerkezete természetesen gyökeresen eltért a vidékétől, ipari-forgalmi népessége, s ezen belül ipari népessége viszonylag magas volt s egyre növekedett. A leggyorsabban — az értelmiség egyes csoportjai mellett — a munkások száma és aránya emelkedett az ellenforradalmi korszakban is. Társadalomtörténetileg nem kevésbé jelentős a középrétegek lassú lemorzsolódása, de mindenekelőtt belső arányainak az átalakulása: a régi önálló kis- és középpolgárság visszaszorulása, ezzel szemben az államhoz, a városhoz, a modern monopoltükéhez kötött, fizetésből élő alkalmazotti-tisztviselő réteg és a hasonló helyzetű értelmiségiek előtérbe nyomulása. Végül: ki kell emelni a főváros különböző társadalmi osztályainak és rétegeinek sajátos területi eloszlását. A fentebb közölt statisztikai adatok is mutatják, hogy ebből a szempontból