Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
alapján az engedély nélkül végzett kisiparosi munkák esetében nemcsak pénzbüntetést róhattak ki a hatóságok, hanem a kontárok szerszámait is elkobozhatták. Sor került az úgynevezett rabmunka korlátozására: igazságügyminiszteri rendelet alapján 1937-től csak bizonyos szakmákban s elsősorban saját ellátás céljából lehetett a fegyintézeteknek rabokat foglalkoztatni. A kisipari verseny korlátozása céljából 1937 végén megalakult a Kisipari Arvédő Bizottság, amelynek az árrombolás miatt előterjesztett panaszok kivizsgálása és elbírálása volt a feladata. 1938-ban erőteljes lépések történtek az ipartestületek kereteinek kiterjesztésére: hatóságilag támogatott mozgalom indult valamennyi kisiparos ipartestületi kötelékbe történő bevonására, a párhuzamos ipartestületek összevonására, nagyobb szervezeti egységek létrehozására, a korábbi párhuzamosságokból eredő viták és belharcok kiküszöbölésére és az érdekképviseleti tevékenység erősítésére. A kis- és kézműipar helyzete a különféle hatósági beavatkozások eredményeképpen sem javult a kívánt mértékben. A kisipari termelés értéke az évtized végére sem haladta meg lényegesen az 1929-ben elért színvonalat, a nettó termelési érték pedig elmaradt az 1929. évi eredmény mögött. A kis-, kézmű- és háziipari termelés volumenének összezsugorodására jellemző, hogy állandóan csökkent a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulásának mértéke: az 1929 — 1930. évi 9,6 százalékról 1938—39-ben 8,6 százalékra. A gyáripari termelés hozzájárulása ugyanakkor 21,9 százalékról 27,4 százalékra emelkedett. A fokozódó térveszteség hátterében a kisiparból élő több százezer ember életlehetőségeinek alacsony keretei figyelhetők meg. Az önálló iparűzők 80 százalékának évi jövedelme 1000 pengő alatt maradt — és átlagban 500 pengő körül mozgott. Az évi 5000 pengős jövedelmet csupán egy százalékuk érte el. Az adóstatisztika rámutatott a kisiparosok körében az 1930-as években végbemenő polarizálódásra is. Növekedett az 1000 pengőn aluli kereseti adóalap és a 10 ezer pengőn felüli kereseti adóalap után adózók száma. Az első csoportnál 1933 — 36 között körülbelül 20 ezer fővel, a második csoportnál 150 fővel. Az 1930-as évek második harmadától megnyilvánuló mérsékelt ipari fellendülés éveiben a kis- és háziipari termelés nem bizonyult versenyképesnek. A fokozódó térvesztés csupán az exportképes, a szolgáltató és javító jellegű, továbbá az ipari termeléshez segédeszközöket, anyagokat, félkész árukat előállító kisipari ágazatokat kímélte meg. A fővárosi középipari üzemek és a gyáripar 1935-ben Iparág Üzemek Alkalmazottak Termelési érték Iparág száma létszáma (1000 P) Vas- és fémipar 523 3 805 13 198 Gépgyártás 391 2 853 7 696 Építőanyag-ipar 73 653 1 754 Fa- és csontipar 386 2 904 8 987 Bőr- és ruggyantaipar 67 448 1 401 Textilipar 189 1 466 4 313 Ruházati ipar 1 351 9 698 28 267 Papirosipar 84 670 2 165 Élelmezési ipar 438 3 264 37 573 Nyomdaipar 163 1 179 4 552 Vegyészeti ipar 58 300 2 899 összesen 3 723 27 240 112 805 Gyáripar 1 226 1 1 2 642 930 117 A budapesti kisipar helyzetének összképét érdekesen egészíti ki az 1935. évi úgynevezett középipari adatfelvétel fővárosi anyagának vizsgálata. Kétségtelen, hogy a középipar terén is hasonló koncentráció figyelhető meg, mint a gyáripar tekintetében. A gyári üzemek 35 százaléka működött ebben az évben a főváros területén. A nagy-budapesti hasonló adat: 42,5 százalék. A középipari üzemek jelentősége a fővárosban lényegesen nagyobb volt, mint a vidéki körzetekben. Budapesten egy-egy középipari üzemre 285 lakos jutott, míg vidéken — a malmokat is tekintetbe véve — 1191. A kis malmok nélkül vidéken csak 2448 lakosra jutott egy középüzem. A bérezéssel kapcsolatban az adatgyűjtés nyomán kitűnt, hogy a fővárosi középipari munkások átlagos órabére 37 fillér, a vidékieké 23 fillér. Ez a bérszínvonal 30 százalékkal alacsonyabbnak bizonyult az 1935. évi gyáripari munkás átlag órabéreknél. Az 1920-as években kibontakozó fejlődési tendenciák, amelyek eredményeként Nagy-Budapest az ország legnagyobb ipari termelő központjává és legjelentékenyebb ipari-, mezőgazdasági felvevő-fogyasztó piacává alakult, némileg lelassulva, de az 1930-as években is megnyilvánultak. A magyar ipar nagy-budapesti központosítottsága a kormányprogram szintjére emelt ^ e ^en Budapest és környékének ipari fejlődése az 1930-as
