Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A bőr- és gumiipari ^vállalatok a korszak folyamán növelték pozícióikat. A bőripari vállalatok bár a gyártmányok ára erősen visszaesett - a nyersbőrárak hanyatlása következtében csupán termelésüket redukálták, a rentabilitás nem változott. A gumigyárak, melyek száma a fővárosban és környékén mindössze négy, s az országos termelés több mint 90 százalékát adták, a válság éveiben messzemenőkig kihasználták monopolhelyzetüket, s nagy nyereségre tettek szert. Különösen kedvezően hatott az összezsugorodott import, miáltal nemcsak a belföldi piacon terjeszthették ki tevékenységüket, hanem felhasználva a nyersanyagárak esését és a devizaszerző export támogatását a felárrendszer révén, komoly exportlehetőségekhez jutottak. A válság 1932-ben 50 százalékos visszaesést hozott, de 1933-ban már változott a tendencia, s a korszak végére a munkáslétszám 1200 fővel, a termelés csaknem 60 százalékkal volt magasabb. A textilipar fejlődése a válság éveiben mérséklődött. A válság importkorlátozó intézkedései, a valutahiány biztosította a hazai piacot az új gyáraknak. Az erőteljes fejlődés ellenére a textilipar a belső piaci igényeket nem volt képes maradéktalanul kielégíteni. Ennélfogva a nagy-budapesti textilipar — amelynek súlya az országos termelésen belül 60 százalékot tett ki — a válság éveiben fellendült, amit elősegített a nyersanyagok árának, a munkabéreknek és a gépek beszerzési árainak esése. A rentabilitást fokozta az iparág területén működő 13 kartell. A textilipari termékek áresése ezért kisebb mérvű volt, mint az általános ipari árszínvonal-zuhanás. A válság mélypontján, 1932-ben a munkáslétszám csökkenése mindössze 10 százalékos volt. 1933-ban már körülbelül 2500 munkással többet foglalkoztattak a textilgyárak, míg a termelés értéke 1929. évi árszínvonalon számítva már 13,7 százalékkal haladta meg a válság előtti csúcsszintet. Az üzemek száma 21-gyei nőtt, ami arra mutat, hogy az iparág válságjelenségei csupán időlegesek és felszínesek voltak. A válságot követő években a textilipar konjunktúrája az egész ipari fejlődés jelentős hányadát biztosította. 1933-tól a textilipari termelés abszolút számokban tekintett indexe: 1934: 117,7, 1935: 122,9, 1936: 144, 1937: 149,5, míg az összbudapesti termelésé 1934-ben 111,4, 1935-ben 121,5, 1936-ban 136,3 és 1937-ben 159,6. Különösen az 1930-as évek derekán domborodik ki a textilipar meghatározó jelentősége. A belső piaci kereslet mértékének az ágazatra gyakorolt döntő befolyásáról tanúskodik az 1937-ben fellépett s 1938-ban meghatározó jellegűvé vált visszaesés. A termelés értéke hanyatlott (1937-ben még 214,1 millió pengő, 1938-ban már csak 183,5 millió pengő értékű a termelés, azaz 14,2 százalékos az esés). A textilgyárak száma 50 százalékkal több 1938-ban, mint 1933- ban, és 67 százalékkal több, mint 1929-ben. A ruházati ipari ágazathoz tartozó szabó-, bőr-, cipő-, fehérnemű- és ágyneműgyártó-, kalapgyártó-, szűcs-, kesztyű- és kötszerészipari vállalatok termelése a válság mélypontján 45,1 százalékkal volt kevesebb, mint az ágazat csúcspontját jelentő 1928-as évben, a munkáslétszám 32 százalékkal esett vissza. Az üzemek száma 1936-ig stagnált. Október 1-én viszont már 1000 munkással többen dolgoztak, mint 1929-ben. 1938-ban az üzemek száma 51,8 százalékkal, a munkáslétszám 46,4 százalékkal, a termelés értéke 20 százalékkal haladta meg az 1929-es szintet. A főváros ruházati iparának országos viszonylatban elfoglalt helyzetére jellemző, hogy a vállalatok száma 75,3, a munkáslétszám 67,7, a termelés értéke 73,5 százalékot tett ki az 1938. évi országos adatok szerint. A papíripar a válság éveiben — főleg a belső piaci egyeduralom és a behozatali tilalmak révén — egyre növelte kapacitását és termelését. A főleg papirosáru-gyártással és könyvkötészettel foglalkozó fővárosi üzemek viszont erősen megérezték a válságot. A termelés értéke 33,6 százalékkal, a munkáslétszám 26,1 százalékkal csökkent. 1936-ban már 18 új üzem működött, a munkáslétszám 400 fővel haladta meg a válság előtti szintet és a termelés értéke is elérte az 1929. év adatait. Az élelmezési ipar fő ágazatainak helyzete a válság alatt eltérően alakult, de az iparág egészére az áresés nyomta rá a bélyegét. Egyre kevesebb gabonát őröltek a budapesti gőzmalmokban. A malmok száma 6-ra csökkent, az őrölt gabona mennyisége például, amely 1910-ben 7,6 millió q, 1924-ben az 1920-as évek csúcspontján, 2,9 millió q és még 1929-ben is, amikor a mezőgazdasági válság már éreztette kedvezőtlen kihatásait, még mindig 2,6 millió q, az 1930-as évek elején 1,4— 1,3 millió q-ra esett vissza. Évente 2,2 — 1,9 millió q liszt került ki a malmokból. E mennyiség megfelelt a nagy-budapesti fogyasztásnak, a malmok exporttevékenysége jelentéktelen mennyiségre zsugorodott. A válság éveiben 1,1 —1,3 millió q lisztet termeltek a budapesti malmok. A malomipari termelés értéke 88,9 millió pengőről 1933-ban 41,8 millió pengőre esett. 1934- től a malomipar termelése a javuló értékesítési lehetőségek nyomán emelkedett. A csúcsév 1937, amikor is 1,9 millió q gabonát őröltek és 1,7 millió q lisztet és 0,25 millió q korpát termeltek, 67,5 millió pengő értékben. A malmok munkáslétszáma — a korszerűsítés jeléül — a válság előtti 1400 főről a válság mélypontján 702-re csökkent, s 1938-ban csupán 1035-re emelkedett. A sütőipar és a tésztagyárak a válság éveiben alig csökkentették termelésüket. 1938-ban a fogyasztás és a tésztaipar kedvező értékesítési lehetőségei nyomán fellendülés történt. A cukor-