Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
oly mértékben csökkentették a vételárat a vasutaktól mindenképpen szabadulni akaró tulajdonosok. 36 A UH Év és 1932. július 5-én a főváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése végül is — a tulajdonoérdekköH so k legújabb ajánlata szerinti feltételek mellett — elhatározta a BHÉV és érdekköri vállalataivállalatok köz- na j í átvételét. A tranzakció lebonyolítása a Magyar Általános Hitelbank érdekkörébe tartozó MÍ/ÍVW i.s ,Trust'' Részvénytársaság a Villamos és Közlekedési Vállalatok Számára elnevezésű tőkés csoport bevonásával történt. Pontosabban e csoport bekapcsolódása nélkül a tranzakció sem jöhetett volna létre. Az ügylet lényege az volt, hogy a NOVA-csoport átadta a BHÉV-részvények 70 százalékát, az élvezeti jegyek 85 százalékát, a Haraszti —Ráckevei HÉV-részvények 98,5 százalékát, az élvezeti jegyek 100 százalékát, a Parkváros Rt. teljes ingatlanállományát, azaz körülbelül 450 ezer négyszögöl értékes területet. A felsorolt aktívák ellenértékeként a BSZKRT, amelyet a főváros felhatalmazott az ügylet megkötésére, átadta a Budapest —Szentlőrinci HÉVvasúthoz tartozó kispesti villamos áramfejlesztő telepet és a csatlakozó világítási üzemet 4,7 millió pengő értékben; ezt vette át a Trust, amelynek egyébként is jelentős szerepe volt a peremvárosi világítási vállalatokban — továbbá átvállalta a BHÉV 32G ezer angol fontos külföldi kölcsönhátralékának visszatérítését, amely azonnali visszafizetés esetén 4 millió pengő nagyságrendű összegnek felelt vohra meg. Tekintve azonban a 30 éves visszafizetési lehetőséget, kamataival együtt a BSZKRT számára ez körülbelül 9 millió pengős teher átvállalását jelentette. A BHÉV 70 százalékos tulajdonjoga, ideértve a vasút ingatlanait és leányvállalatait, a Haraszti — Ráckevei HÉV-et, összesen 13,7 millió pengő ellenérték vállalásáért került a főváros tulajdonába. Azonnali fizetési kötelezettségként csupán az angol kölcsön elmaradt kamat- és tőketörlesztésének összege jelentkezett, amely nem haladta meg a félmillió pengőt. A tőkéscsoport a fenti, kedvezőnek mondható árajánlatot azonban csupán azzal a feltétellel tette, hogy a Parkváros Rt-ot is átveszi a főváros. A Parkváros A Parkváros Rt. óriási, nagy értéket képviselő ingatlanvagyona az 1930-as évek első felében Rt. megvásár- lényegében immobil tőkének tekinthető: nem volt eladható, nem jövedelmezett, csupán az adót tasa fellett utána fizetni. A kedvezőtlen gazdasági viszonyok közepette hosszú évekig is eltarthatott, amíg a város fejlődése eljutott volna az érintett területekig. Ezért a tőkés csoport számára a válság időszakában lényeges volt az átmenetileg holt tőkének tekintendő ingatlanvagyon felszámolása és mobil pénztőkévé alakítása. Ajánlatuk értelmében egy négyszögöl területet 16 pengő vételáron adtak volna át, amit azonban végül is 12 pengőre szállítottak le. A Parkváros Rt. körülbelül 450 ezer négyszögöl ingatlanvagyonáért, amelyet a Községi Takarékpénztár Rt. vett át, megtartva a megszerzett vállalkozás formai önállóságát, 5,2 millió pengőt fizetett ki, ebből négy milliót készpénzben 1933 végén. A tranzakciók lebonyolítását követően a BSZKRT mérlegében 8 milliós, a Községi Takarékpénztár mérlegében 5,2 milliós vagyonnövekedésről adtak számot. Roálisan mérlegelve: körülbelül 25 millió pengő értékű vagyontömeget szerzett a főváros mintegy 19 millióért, igaz viszont, hogy a megszerzett vasútvállalatok évi egymillió pengő körüli deficitjének vállalása sem elhanyagolható következménye lett az ügyletnek. A tranzakció lebonyolítását követően a NOVA Rt. vezetősége: Bárczy István alelnök, aki egyben a Parkváros Rt. elnöke s mellesleg a BSZKRT igazgatóságának tagja is, fényes végkielégítést kapott, Bódy Tivadar volt polgármester, aki a NOVA elnöke és a Parkváros alelnöke volt, a korabeli sajtójelentések szerint 250 ezer pengővel távozott. Nem jártak rosszul a két vállalat igazgatóságában helyet foglaló volt városatyák, mint Glückstahl Samu, Mandl Frigyes vagy az állarntitkárhelyettes dr. Némethy Károly sem. Az új vezérigazgató Wolff Jenő lett, évi 100 ezer pengős fizetéssel. Sós Ármin vezérigazgató-helyettes, akit a főváros átvett a NOVÁ-tól, érdemei elismeréséül egy négyemeletes Visegrádi utcai bérházat kapott. Nagy terhek vállalásával ugyan, de sikerült a fővárosi közlekedés irányításának egységesítése. Az egységesítéssel lehetővé vált az egységes közlekedésfejlesztési program kidolgozása és megvalósítása, a korábban fennálló vállalatközi káros vetélkedések felszámolása, ésszerű takarékosság az összes anyagi beszerzés, a beruházások, a karbantartás és az igazgatás terén, a felmerülő közlekedési igények gyorsabb kielégítése, az alkalmazottak szociális helyzetének javítása. Budapesttel egyidőben következett be a városi kezelésben levő közlekeelési vállalatok összevonása Londonban, Párizsban, Berlinben, Bécsben és más nyugat-európai nagyvárosokban is. Az egyesítés keresztülvitelét követően került sor a belvárosi szűk utcákban egyre balesetveszélyesebbé váló villamosközlekedés megszüntetésére és autóbuszokkal való pótlására, továbbá a túlterhelt nagykörúti villamosközlekedés tehermentesítésére autóbuszvonalak létesítése útján. Korábban a két vállalat ellentétei és az autóbuszüzem nyomasztó kölcsönterhei miatt nem kerülhetett sor e fontos döntések meghozatalára. Lehetőség nyílt újszerű közlekedési eszközök kipróbálására is: 1933. december 16-án megindult Óbudán a trolibuszközlekedés. Igaz ugyan, hogy a három járművet a Ganz és a MÁVÁG kipróbálásra, ingyen adta át a BSZKRT-nak, amelyet eléggé megterhelt a csaknem 4 km-es hálózat, az új kocsiszín és műszaki szolgálat anyagi igénye.
