Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

maradtak, s így vonultak át a Munkásotthonhoz. A Kossuth téren a rendőrség parancsa ellenére sem oszlottak szét, válaszul rendőrattak következett. A kardlapozó rendőrök több munkást megsebesítettek. A dolgozók hangulata az egész országban forrponton volt. A munkanélküliség megállíthatatlanul növekedett. A még munkában levőket munkaidő-korlátozások, bérredukciók sújtották. Nyomor és éhség volt milliók osztályrésze. Miként József Attila mondta: tettekre volt szükség. „Minden más hiábavaló, az alku, az átok, a csönd, a szó !" Az események menete kikerülhetetlenül vezetett a tömegfellépésekhez. Az illegális munkásmozgalom is a jelentős megmozdulások szervezését tűzte ki célul és így a legalitás a lehetőségeket megszázszorozta. A tömegek és vezetőik között kölcsönhatás alakult ki. Az izzó hangulatú gyűlések, a kisebb-nagyobb tüntetések radikálisabb beszédekre, taktikai változtatásokra kényszerítették az MSZDP és a szakszervezetek reformista vezetőit. Ezek a megnyilvánulások viszont buzdítólag hatottak a tömegmozgalmakra. Az MSZDP vezetése — e megnyilvánulásaival — sokat visszanyert korábban elvesztett népszerűségéből. Igaz, ez jórészt nem Peyernek és Peidlnek szólt, hanem a hazatért Garami Ernőnek, akiről köztudott volt, hogy a tömegmozgalmak híve. A szociáldemokrata párt irattára ebből az évből sajnos nem maradt fenn. Hiteles visszaemlékezés sem áll rendelkezésre arról, hogy a pártvezetés milyen belső megbeszélések, esetleg viták után döntött arról, hogy nagyszabású tüntetést készít elő. Garami és Buchinger fellépésének jelentősége kétségtelen, de a pozícióira éberen vigyázó pártvezetés nem őket, hanem Peyert tolta előtérbe.

18 Peyer személye biztosíték volt az államhatalmi szerveknek, s a tömegek előtt bizonyítani lehetett, hogy nem csupán az emigrációból hazatért Garami és Buchinger, de az egész pártvezetőség a tömegharc, a radikális fellépés mellett van. így sajnos nem ismerjük a szeptember 1-i tüntetés előkészítésének nyitányát, de tudjuk, hogyan jelentkezett vele a pártvezetés a tömegek előtt. 1930. június 5-én az akkor már sorozatban rendezett szociáldemokrata munkanélküli-gyűlések egyikét nem párthelyiségben, hanem a nagyobb létszámot befogadó régi képviselőházban tartották meg. ítt hangzott el Peyertől az addig szokatlan harcosságú bejelentés: „Ez a gyűlés utolsó figyelmeztetés a kormány felé. Nem tartunk több munkanélküli-gyűlést, és figyelmeztetjük a kormányt, úgy dolgozzék, mintha árvíz közeledne."

19 A tömegek nyomása, a kormányzat teljes elzárkózása a szociáldemokrata kezdeményezések és javaslatok elől, további lépéseket váltottak ki az MSZDP és a Szaktanács részéről. Augusztus 11-én a Szaktanács ülésén Peyer beszámolva a hiábavaló küldöttség járásokról, elmondta a véleményét, hogy a kormány addig nem csinál semmit, amíg rá nem kényszerítik. Itt javasolta, hogy ne legyen több munkanélküligyűlés, s megjelölte a tömegdemonstráció napját, 1930. szeptember 1-ót. Ez már nagy lépés volt előre, jelentőségét a burzsoázia is azonnal felismerte, másnap lapjaik beszámoltak a Szaktanács üléséről. A kommunisták a fővárosban akcióról akcióra haladtak, sokszor elaprózva lehetőségeiket, gyakran nyílt lebukásokba taszítva frissen beszervezett kádereiket. Ezért szükséges 1930 tavaszát és nyarát a fővárosi, valóban súlyos áldozatokkal járó lebukások nézőpontján keresztül elemezni. Az akciók szakadatlansága a KMP politikájából következett, a lebukások viszont Oancz árulásához vezethetők vissza. A kádereket jobban kellett volna óvniok. Ez tény, ezt bizonyította a kommunista május 1. is. Voltak viszont olyan akciók, amelyek nyilvánvalóan már eleve a letartóztatás veszélyével jártak. Ilyen volt a lengyel követség előtti tüntetés három lengyel ifjúmunkás életéért, a kommunista elítéltek melletti kiállás június 30-án, s az augusztus 1-i háborúellenes nap is ! Június 20. azért is érdekes, mert szervezése zömében nem a Budapesti Pártbizottság, hanem a KMP újpesti körzetének vezetője kezében összpontosult. Az akció egész napon át zajlott. A kommunista felforgatást tárgyaló bírósági tárgyaláson a 45 vádlott zajongva a proletárdiktatúrát éltette, a hallgatóság velük tüntető tagjait a Markó utcában letartóztatták. Este a törvényszék előtti tüntetésen nyolcvanan-százan vettek részt. Négy oldalról indultak el, az épület néhány ablakát is betörték. „Amnesztiát a politikai foglyoknak !" — „Le a burzsoá állammal!" — „Éljen az osztályharc!" felkiáltásokkal tüntettek a Pesti Hírlap előtt is. Az egyik újpesti munkásnál vörös zászlót találtak. A tüntetők közül 36-ot letartóztattak a rendőrök.

20 E nem jelentéktelen vérveszteség után néhány nappal már teljes erővel szervezte a KMP itthoni vezetése az augusztus 1-i tüntetést. A vörösövezet aktivizálódása most a Rákosok vidékén hoz előrelépést. Rákoshegyen és Rákoskeresztúron a házak falára július második felében jelszavakat festettek: „Augusztus 1-én ki az utcára ! Le az imperialista háborúval ! Védjük meg a Szovjetuniót!" A rendőrségen és a belügyi hatóságoknál izgalmat kelt, hogy a kommunisták rendszeresen röpcédulákat szórnak a laktanyák körül. Először július 27-én találtak „röpcsiket"