Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

ahelyett, hogy a külső nyomást a közgyűlési terem fórumával együttesen használta volna fel a fővárosi munkásság érdekében. Ezt az álláspontot képviselte a kommunista befolyás alatt álló Budapesti Munkások Szocialista Pártja, mely a megszűnt MSZMP várospolitikai célkitűzéseit hangoztatva kívánt a városházi életben részt venni. A választási felhívás az Egyesült Szakszervezeti Ellenzék követeléseit is magáévá téve, olyan várospolitikai célkitűzéseket fogalmazott meg, melyek részben szolgálták volna a munkásság napi érdekeit, de illúziókat nem tápláltak az ellenforradalmi rendszer közigazgatásával szemben. Az önkormányzatot mint fórumot kívánták felhasználni a tömegek felvilágosítása és megnyerése érdekében. A szektás nézetek hatása azonban fellelhető a kommunista választási felhívásban, mint a nyomorenyhítő akciók lebecsülése és a polgári ellenzék egy nevezőre hozása a burzsoázia jobboldali csoportjaival; számos kérdésben viszont jogosan marasztalta el az MSZDP-t, többek közt a jobboldallal való parolázást az önkormányzás — egy fiktív valami — védelmében. A „községi szocializmus" eszméjét leleplezte és hangoztatta, hogy a Városházán is a tömegek vívják harcukat; szép szavak, siránkozások nem változtatják meg a viszonyokat. A konkrét követelések között baloldali, osztályharcos várospolitikai feladatok vannak, melyek a gazdasági válság viszonyai között különösen aktuálisak, mint a munkanélküli-segély nyújtása, munkaalkalmak teremtése, a házbérek leszállítása, a munkanélküliek mentesítése a bérfizetés alól, fokozott progresszív adózás, a nagy fizetések korlátozása, az egyházaknak, jobboldali szervezeteknek, leventeegyesületeknek nyújtott segélyek megszüntetése — hogy csak a fontosabbakat említsük. A válság terheinek nem a dolgozókra, hanem a tehetősebb rétegekre hárítása mellett szerepelt néhány át nem gondolt, vagy a gazdasági válság teremtette helyzet nem megfelelő értékelését mutató követelés is, mint a 7 órás munkanap, a 4 heti fizetett szabadság követelése, amikor inkább dolgozni kívántak a munkások. Ezek azonban elenyészőek a munkásosztály érdekeit szolgáló helyes célkitűzések és törekvések mellett. Az illegalitás miatt ezen a néven jelentkező kommunisták és a társadalmi viszonyok megváltoztatásáért küzdő munkások a választási küzdelemben nem vehettek részt, ezt lehetetlenné tette a fasiszta közigazgatás és államapparátus, azonban a munkásosztály egyéb szervezetein keresztül és az MSZDP-t támogató munkásokon keresztül a konkrét követelések hatottak a küzdelem során — és szándékoktól, kommunistaellenességtől függetlenül képviselnie kellett azokat az MSZDP-nek is. Az 1930. évi Az év végén, 1930. december 21 —22-én megtartott választások az előre várt eredményeket választások hozták. A legtöbb szavazatot az MSZDP kapta, majdnem ugyanannyit a Wolff-párt is. A választóeredmenyei körzetek elosztása révén a Keresztény Községi Pártnak ez 46, az MSZDP-nek csak 37 törvényhatósági bizottsági helyet jelentett. A kormány városi pártja, az Egységes Községi Polgári Párt 22 mandátumot szerzett, a Friedrich-féle jobboldali ellenzék 10-et, a liberális ellenzék, Rassay pártja 14-et, az 1925-ben még nagy pártot jelentő demokraták 16-ot. A közel 293 ezer szavazásra jogosult közül leszavazott 92,8%, ami mutatta a választások iránti várakozást és a tömeghangulatot. Az MSZDP Angyalföldön a szavazatok 48,2 %-át kapta meg, viszont a Belvárosban nem tudott jelöltet állítani, így az ottani szavazatai elvesztek. A választási eredményeket a pártok a maguk módján sikernek könyvelték el. Kozma Miklós, Gömbös barátja, majd később belügyminisztere, végleges jobboldali győzelemként értékelte. Megállapítása szerint a főváros polgársága lassan jobbratolódik, ugyanis Rassay régebbi hívei a kormánypárt felé, a demokraták egy része pedig Rassay felé fordult, egy jó részük, a pártonkívüliek viszont teljesen kimaradtak, mint Ehrlieh G. Gusztáv, Bárczy és a már korábban is említett pártonkívüli városatyák. A kommunisták részben abból kiindulva, hogy a törvény rendelkezései alapján a jobboldalnak 36 mandátumra, az ellenzéknek pedig 116 mandátumra van szüksége a többség eléréséhez, részben a szektás irányvonal hatására a munkásságot a választások bojkottálására, az üres Lappal való szavazásra szólították fel. Az emigrációban levő centrista szocialisták „vereséggel felérő győzelem"-ként értékelték a választási eredményeket. A Világosság megállapítása szerint az MSZDP nem büszkélkedhet, mert a szeptemberi tüntetésben részt veiteknek csak fele A kommunista várospolitika követelései 164. A Keresztény Községi Párt választási plakátja 1929-ből