Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

ki kellett küszöbölni, amelyek a Monarchia felbomlásából, az ország területének lecsökkenéséből, gazdasági ágazatainak speciális fejlődéséből adódtak. Mindezek a változások jelentékenyen befolyásolták az ország fővárosának életét is. Budapest gazdasági súlya és jelentősége az egész ország gazdasági életében az 1910-es években általában 25 30%-ot tett ki. Budapest területe 19 425 hektáron terült el, ami Magyarország területének 0,2%-át jelentette. Az egykor 20 milliós ország kb. egymilliós lakosságú fővárosa — amely az össznépességnek mintegy 0,5%-át tömörítette 1920-ban már csak egy 8 milliós ország csaknem egymillió lakost magába fogadó fővárosa volt, részesedése az ország lakosságából 11,6%-ra nőtt. Budapestnek mint népességi gócpontnak a jelentősége kétszeresére nőtt. A korábban nem fejlődött iparágak szempontjából egyenesen csábító lehetőségként kínálkozott a fővárosi és főváros környéki letelepedés, mivel a legkülönfélébb szakmájú és felkészültségű munkások sokasága nagyrészt munkanélküli lévén várta az új gyárakat, üzemeket. Az 1920-as évektől a főváros és a századforduló után gyors fejlődésnek indult ipari jellegű elővárosok fejlődése tovább folytatódott. Megnőtt a budapesti nagybankok si'ilya és szerepe is, mivel az inflációs időkben részvénykibocsátások és az elvesztett területeken levő érdekeltségeik felszámolása, majd a stabilizációt követően a meginduló külföldi kölcsönök bonyolítása, nemzetközi pénz- és kereskedelmi kapcsolataik révén egyedülálló lehetőségekhez és jelentőséghez jutottak az új viszonyok közepette. Budapest továbbra is elsőrendű fontosságú szerepet töltött be a megkisebbedett ország gazdasági életében. Az ország gazdasági élete a világháborút követő mintegy hároméves periódusban magán viselte még a háborúvesztés és a szervezetlenség valamennyi tünetét. Az alapvető fontosságú mezőgazdasági termelés 1920-ban a háború előtti szint 50— 60%-át érte csak el. Az ipari termelés sem haladta még meg a békeszínvonal 50 százalékát. A gazdasági élet bénultsága, az alacsony termelési színvonal s a gazdasági élet valamennyi egyéb megoldatlan problémája mellett jelentékenyen meggyorsult a pénzromlás. 1919 nyarán a korona a békebeli érték 15%-ára sülylyedt, és 1920 tavaszára már az 1919. évi érték egynyolcadára zuhant alá. A korona stabilizálására 1921-ben tett Hegedűs Lóránt-féle kísérlet csődbe jutott. A hagyományos eszközökkel végrehajtott szanálási kísérlet, miután a termelés nem emelkedett, nem járhatott sikerrel, s a pénzromlási folyamat feltartóztathatatlanul haladt előre. Sőt éppen a bankóprés szakadatlan működtetésével igyekezett a magyar uralkodó osztály megteremteni azokat a feltételeket, amelyek a gazdaság átállítását, a béketermelésre való áttérést és a stabilizációt biztosították volna. A Bethlen-kormány 1921 nyarától tudatos kereskedelempolitikai eszközként bevezette a behozatali tilalmak rendszerét, amely elsősorban az ipari késztermékek importját sújtotta, míg a behozatalt teljesen szabaddá tette a fontos nyersanyagok számára. Közben előkészületek folytak az önálló magyar vámrendszer megalkotására, amely 1925 januárjától lépett életbe. Az új magyar vámrendszer átlagosan 30%-os ipari vámvédelmet biztosított. A könnyűipari termékek vámja esetenként 50%-os, a. nehézipari termékeké átlagban 20%,-os volt. Nyersanyagok és felszerelési cikkek vámmentesen voltak importálhatók. A magyar vámrendszernek a könnyűipari termékeket kizáró jellege következtében tág belső felvevő piac nyílt meg a könnyűipar addig nem fejlődött ágai előtt. A magyar uralkodó osztályok az inflációt is igyekeztek felhasználni gazdaságfejlesztő tényezőként. A pénz elértéktelenedéséből keletkező előnyök tudatos termelésfejlesztés eszközeivé váltak. A bankóprés fokozottabb működtetése, a beruházáshoz szükséges tőke megszerzése, a termelési költségek, ezen belül a munkabérek leszorítása, végül az infláció — automatikusan bizonyos piacvédelmet jelentett, ami párosulva a behozatali tilalmakkal, némileg bővítette a belső piacot. 1921 nyarán 17,3 milliárd korona volt forgalomban, 1924-re a forgalomban levő pénz mennyisége meghaladta a 2500 milliárdot. Egy aranykorona értéke az 1919 augusztusi 9,9 papírkoronáról 1924 májusára 18 400 papírkoronára emelkedett. A pénzkibocsátás mind nagyobb hányada a tőkés gazdaság támogatását szolgák) hitel céljaira került felhasználásra. A vállalatok önfinanszírozását szolgálta az erőltetett ütemű részvénykibocsátás, amely az inflációs időszakban kb. 500 milliárd koronát eredményezett. A részvényeket a tőzsdén bocsátották áruba, s főleg a kispolgárság volt a vásárlója, amely a pénzromlás miatt nem bankbetétek útján, hanem részvények formájában próbálta tőkéjét stabilnak látszó értékbe átmenteni. A vállalatok a befolyó összegek jó részét gépvásárlásra, épületek emelésére, nyersanyagkészleteik gyarapítására fordították. Az infláció útján sikerült a munkabérek radikális visszaszorítása is. Míg 1914 és 1924 között az árak kb. nyolcezerszeresre, addig a munkabérek háromezerötszázszorosra emelkedtek. A bérek a háború előtti szintnek kb. a felére zuhantak vissza. A mezőgazdasági termelés konjunktúrájának talaján lehetőség nyílott a kisipar bizonyos mértékű fellendülésére is. A kisiparosok száma ezekben az években nőtt. A kisipari üzemek száma pedig 50%kal emelkedve elérte a 24 000-t. Az inflációs eszközökkel végrehajtott gazdaságfejlesztési tevékenység kapcsán 1924-re a termelés a legfontosabb területeken jelentősen megközelítette a háború előtti színvonalat. A mező-