Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Az önkormányzati testületek megvéilasztása a főváros környékén kásságnak pedig kismértékű demokráciát, csekély mértékű, de mégis figyelembe veendő beleszólást a saját ügyeinek irányításába. Az MSZDP XXV. pártgyűlése önálló napirendként foglalkozott a községi politika és az önkormányzat összefüggéseivel. Peyer indítványa szerint a pártnak küzdeni kell azért, hogy minden 21 éven felüli magyar állampolgárnak választójoga legyen, és hogy az önkormányzatoknak csak választott tagjai legyenek, melyeknek fő feladata a dolgozó nép helyzetének könnyítése. A pártgyűlés határozatként fogadta el az önkormányzatok megvédését és a vezetőség kötelességévé tette azt. A törvényjavaslat miniszteri indoklása szerint ,,a javaslatnak nem célja, hogy szolgálatot tegyen azoknak, akik csak jogokat akarnak kapni, de a jogokkal járó kötelességek súlyát átérezni nem tudják". A kötelességet az akkori megfogalmazás szerint csak a vagyonos osztályok érezték át, a munkásság pedig csak jogokat akart szerezni. A törvényjavaslat képviselőházi tárgyalása érdekes módon világított rá a közigazgatás korszerűsítésének problémáira. A kormány álláspontja az volt: egyrészről jogkiterjesztés, de legalább annyi korlát; reform, ugyanakkor belső biztosítékok megteremtése. Bethlen a maga szellemében és az uralkodó osztály szempontjából világosan úgy indokolta meg a javaslatot, hogy az a kétkamarás rendszert valósítja meg a törvényhatóságban. A szélesebb választójog következtében politikailag kevésbé iskolázott elemek is bekerülhetnek a törvényhatóságokba, ezek ellen szükséges a virilizmus fenntartása. A pártpolitika szükségszerű megjelenését a különböző nem választott tagok kompenzálják. „Sötétbe ugrás volna", ha ezeket a tényeket nem vennénk figyelembe — mondotta. „Meg kell találni a haladás útját, de úgy hogy összhangba kell hozni a régi hagyományokkal." A törvényhatóságban a nemzet egyetemének képviselve kell lennie: minden osztálynak, foglalkozásnak, vallásnak, politikai felfogásnak. Hangoztatta, hogy az autonómia sorvadása szükségszerű, nem a törvényjavaslat hozza azt létre. A képviselőházi és később a felsőházi vita is ezt az elgondolást tükrözte. Az egyes politikai csoportok saját érdekeiknek megfelelően fogadták a javaslatot, de fő vonásai változatlanok maradtak és Bethlen koncepcióit fejezték ki. A kisgazdák és a Kossuth-párti ellenzék a jogkiterjesztés mellett, a virilizmus és a vallásfelekezetek részvétele ellen és a nők részvételének fokozása mellett voltak. A konzervatív arisztokrácia képviselője, pl. Széchenyi Aladár gr. aggodalommal nézte a választójog kiterjesztését és ugyanakkor az állami omnipotencia kiterjesztését. Apponyi Albert is bírálta az ezt kifejező főispáni hatáskör megállapítást, de azt is hangoztatta, hogy ki kell terjeszteni a választók körét, „nem kell annyira félni a néptől". A szociáldemokraták a törvénytervezet elvetését és demokratikusabb javaslat beterjesztését kívánták, de a 44 hozzászóló között az ő 4 — 5 hozzászólásuk inkább csak okvetetlenkedésnek hatott, nem feltétlen figyelembe veenoő tényezőnek. A kormány némi engedmények árán, a wolffisták parlamenti csoportjának támogatását megszerezve, a kormánypárt jó részének egyetértésével, a baloldal hangoskodásai között viszonylag simán elfogadtatta az 1929. XXX. tc.-et a közigazgatás rendezéséről. A környékbeli városok és községek életét befolyásoló novemberi Pest megyei törvényhatósági választások a törvény szelleme és paragrafusai révén nem sok jóval biztatták a helységekben egyébként is bomlóban levő liberális—demokrata blokkot és a munkásérdekeket többé-kevésbé képviselő szociáldemokratákat. A nagy létszámú törvényhatósági bizottságban 524 tagból csupán 180 volt a választható. A fővároskörnyék szavazataival néhány szociáldemokrata is helyet foglalt, Újpest és Pesterzsébet mandátumaival 9 rendes és 7 póttagsági helyet szerzett az MSZDP. A többségi választójog ugyanis itt a liberális —szociáldemokrata koalíekmak jelentett előnyt, míg Kispesten, Budafokon, Rákospalotán minimális többséggel a jobboldal szerezte meg az összes választás révén megszerezhető törvényhatósági bizottsági mandátumot. A szociáldemokraták közül Mihályi Ferenc, Szekeres Sándor, Szeder Ferenc és Pálfi Gyula szerepeltek sűrűn a környék munkáslakosságának érdekében. A megyei választások eredményei miatt sokat kesergett az MSZDP, és Farkas István interpellált is a parlamentben a választási szabályok megsértése miatt és a jogfosztás ellen. A belügyminiszter azzal zárta le az ügyet, hogy szórványos esetekről volt szó. A pártválasztmány ülésén a törvény és a választások értékelése során megállapították, hogy „a törvény szerény eszköz, de nem ok arra, hogy elvessük". Viszont „hiába voltak a választások titkosak, a munkások a visszaélések és csalások miatt nincsenek számarányuknak megfelelően képviselve a törvényhatósági bizottságokban".

110 Az új törvény alapján tartották meg a képviselőtestületi választásokat a környéken, melyek jellemzője volt, hogy a jobboldal erősen aktivizálódott, a szociáldemokraták eddigi befolyásukat zömében megőrizték, a liberális demokrata blokk pedig csak néhány kisebb csoporttal képviseltette magát. Az újpesti helyi képviselőtestületi választásokon a 60 választott közül a blokk 38 mandátumot, ebben a szociáldemokraták 18-at, a jobboldal 22-t szerzett meg, a virilisták közül 25 képviselte a jobboldalt a 60-ból. A névjegyzékek összeállítása során 6500 jogosultat hagytak ki a közigazgatás emberei. Rákospalotán, miután egynegyedét a jogosultaknak kihagyták a