Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

épült itt ebben az időszakban. A kapitalista jellegű lakásépítés nyilatkozatra késztette az MSZDP-t is, hiszen a szocialista elvekkel nehezen volt összeegyeztethető az ilyen tevékenység támogatása, vagy még elfogadása sem. Ekkor is az történt, mint már számtalanszor, hogy „felfüggesztették elvi álláspontjukat"; állításuk szerint a lakásínség és a munkanélküliség miatt helyezkedtek erre az álláspontra. A fővárosi építkezéseknél az olcsó és gyorsan kivitelezhető árajánlatok elfogadását tartották célszerűnek, és ezen alapelvekhez kötötték az ajánlatok részükről való elfogadását. A főváros lakásépítkezései a Mester utcában, a Róna (ma Lumumba) utcában, a Lenke (ma Bocskai) úton, a Németvölgyi úton, a Kisfaludy utcában, a szükséglakások építése pedig a Ceglédi úton folyt. A fővárosnak ez a nagyobb ütemű lakásé]útkezése be is fejeződött, a későbbiek során inkább a fővárosi közüzemek, vállalatok építettek bérházakat. A külföldi tőke, főleg az angol és a holland érdeklődött a főváros építkezései iránt, és részt kívánt abban venni, de a közvetlen külföldi tőke felhasználása lakásépítés céljaira nem valósult meg. A népjóléti minisztérium az OTI tartalékalapjának felhasználásával olcsó lakásokat építtetett fel a főváros közvetlen szomszédságában, Albertfalván. A kertvárosi jellegű telepet a földreformban szerepet játszó ingatlanbank rendeztette és közművesítette. A fővárosban ekkor kezdődött a Gellérthegy déli lejtőjének villa- és társasházakkal, a Körtérnek bérházakkal, a Statisztikai Hivatal környékének társasházakkal való beépítése. Ekkor indult rohamos fejlődésnek a VII. kerület külső része, a mai XIV. kerület, melyben 1-2 emeletes családi és bérházak épültek. A szociáldemokraták a főváros különböző fórumain és sajtójukban is javasolták a kőbányaóhegyi fővárosi szőlőtelep, a Maglódi út üres részeinek, az angyalföldi Krausz—Mayer-féle területek parcellázását és lakásépítésre való átengedését. A főváros vagyonában ugyanis jelentős helyet foglalt el a nagy tömegű és kiterjedésű fővárosi telkek hálózata, melyek szaporítását a főváros vezetése állandó feladatának tekintette. Ezek valóban fontosak voltak a főváros saját építkezéseihez, esetleges közcélokra, területrendezések végrehajtására. A több ezer kh terület nagy vagyont, de jelentős terhet is jelentett, főként a folyamatos telekvásárlás. A telekpolitika értelmezése állandó vita tárgya volt a városházi pártok között. A kurzus időszakában a különböző egyházaknak, szerzetesrendeknek, ellenforradalmi szervezeteknek egy sor fővárosi ingatlant engedtek át ingyenesen, amit a baloldal jogosan hánytorgatott és tiltakozott ellene. A szociáldemokraták azt követelték, hogy a főváros ezt a nagy vagyont bocsássa a lakosság közvetlen lakásigényeinek kielégítésére. A telkek maradjanak fővárosi tulajdonban — indítványozták —, azokat közművesítse a város, oldja meg a közlekedését és maga építsen azokra lakásokat, vagy Örök használatra engedje át azokat. A vagyona sem csökkenne ily módon a városnak, és közjótékonyságú tevékenységet is végezne egyúttal — hangoztatták. Ezek az elgondolások a jobboldal ellenkezését váltották ki, és a főváros saját építkezéseinek kivételével nem is voltak azok megvalósíthatók. Ezt az elképzelést a munkásság osztályharcos része is támogatta, de a közgyűlés és a városházi pártok közti egyensúly következtében ezek nagy része elképzelés maradt. lunkás- A lakásépítés és a lakóvédelem a kisemberek széles rétegeit érintette, a munkásvédelem érdevédelem kében folytatott tevékenység közelebbről a munkásosztályt. A várospolitika ezen területe a város munkavédelmi feladatainak megoldására és a város munkásainak, alkalmazottainak munkakörülményeire, bérviszonyaira terjedt ki. Még 1925-ben indítványozták, majd többször sürgették a munkaügyi bizottság létrehozását, melyhez a közüzemek alkalmazottai panaszukkal fordulhatnak. A bizottság megalakítása után a blokk részéről részt vevő polgári delegáltak átengedték helyüket a szociáldemokratáknak, így ebben a bizottságban többséget szereztek a jobboldali delegáltakkal szemben. A bizottságnak persze döntési joga nem volt, mert ez továbbra is az igazgatóságok, illetve a tanács joga maradt, de számos bér- és munkaügyi vita esetén kiharcolt valami eredményt, vagy legalábbis valami kompromisszumos megoldást. A bizottság hatásköre mintegy 15 000 üzemi alkalmazottra terjedt ki, akiknek közvetlenül (a vállalatokon keresztül) vagy közvetve (a részvénytársaságok alkalmazottainál) a főváros volt a munkaadójuk.

92 Ennél sokkal szélesebb körű volt az egész munkásosztályt érintő munkanélküliség vagy munkahiány esetére szóló biztosítás követelése, melyet a szociáldemokraták több esetben indítványoztak, de a kérdés megoldásától a kormány mindig elzárkózott. A Bethlen-kormány a munkásság betegségi és baleset-, valamint rokkantsági és öregségi biztosítására hozott intézkedéseket, de a fő kérdésben hiábavaló volt a szociáldemokraták többszöri indítványa. E törvények előkészítése, majd végrehajtása során a közgyűlésben és a főváros egyéb bizottságaiban követelték a Munkásbiztosító Intézet önkormányzatának visszaadását, majd az OTIválasztások lefolytatását. Ezen országos jelentőségű kérdések mellett állandóan foglalkoztak az iparfelügyelet kérdéseivel is. Az ipari balesetek, a különböző szabálytalanságok, melyek az ipar felügy el ők hatáskörébe tartoztak, a pártszervezeteken és a sajtón keresztül nagy nyilvánosságot kaptak. A szociáldemokraták fővárosi hatáskörbe szerették volna az ipari felügyeletet