Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

ban és a peremvárosokban a több oldalról érkező tiltakozás lecsillapítása céljából a rendelkezések végrehajtását lakásügyi miniszteri biztosokra ruházta a miniszteri rendelet. A lakásfelszabadítás elleni tiltakozással egyidőben számos másféle akció folyt a rendelkezés végrehajtása ellen. Az engedélyezett fokozatos lakbéremelés ellen, a lakbér nem fizetés esetén végrehajtható ki lak oltat ások ellen, a negyedévi lakbér havi részletekben történő fizetési kedvezményéért, a téli hónapokban a kilakoltatások megtiltása érdekében, a kilakoltatott családok szükséglakásba való elhelyezése és ehhez szükséges lakások létesítése érdekében folytattak üzdelmet a baloldali várospolitikusok. A botrányos esetek egymást érték. A legkirívóbb a Vígszínház mögötti Suhajda-telep botránya volt, amikor is az istállókból kialakított telepen lakó 265 lakónak Suhajda felmondott és a Tarnay-rétre akarta őket költöztetni. A sajtó jogosan kavarta fel az ügyet, majd a szociáldemokrata Szepessy Albert közgyűlési tiltakozása után a főpolgármester eljárt a kormánynál, és a népjóléti miniszter leállította a kilakoltatást, amíg a lakókat szükséglakásokba nem tudják elhelyezni. A kevésbé botrányos, de mindennapos és nagyszámú hasonló jelenségek esetén közbenjártak, interpelláltak a jobb érzésű várospolitikusok.

90 Ezek eredményeként számolták fel a Suhajda-, a Globucsnik- és a Veszely-nyomortelepeket. Természetesen a lakásügyek és a lakóvédelem problémái továbbra sem szűntek meg. A kormány, ha több évre elnyújtva és a kirívó esetekbe beleavatkozva is, de a háztulajdonosok érdekeinek megfelelően szabályozta a kérdést. Ezek ellen a baloldali várospolitikusok harcot folytattak, de alapvető változást nem tudtak elérni. A kommunisták is igen fontosnak tartották a lakóvédelmet, és alulról jövő nyomással késztették az MSZDP-t is arra, hogy a munkásság érdekében, mely, néhány százaléknyi családi házban lakót leszámítva, a lakásbérlők nagy tömegét alkotta és a rendelkezések közvetlenül érintették, folytassa várospolitikai tevékenységét. Az MSZDP pártgyűlésein is fontos feladatként szerepelt a lakók védelme. A pártvezetőség 1928. évi jelentése megállapította, hogy a tiltakozó felvonulást ebben a tárgyban a hatóságok nem engedélyezték, és gyűlésbetiltások, sajtóperek követték a szociáldemokraták ilyen irányú tevékenységét. Az MSZDP fokozódó aktivitását a kormány sem nézte jó szemmel. Bethlen a hozzá küldött rendőrségi jelentést megküldte a belügyminiszternek azzal a kéréssel, hogy a lakóvédelmi bizottságokat néhány más szervezettel együtt oszlassa fel. A rendőrségi jelentés szerint a választójog már nem, de ezek a szervezetek sok fővárosi munkást, kispolgárt az MSZDPhez tudtak vonzani.

91 Egy évvel később rendkívüli közgyűlést hívattak össze a szociáldemokraták a kormányrendelkezések visszavonása vagy legalábbis a gazdasági viszonyok javulásáig, átmeneti ideig tartó elhalasztása érdekében. Kertész Miklósba szociáldemokraták nevében indítványozta, hogy feliratban forduljanak újból a kormányhoz a korlátozó intézkedések fenntartásáért, és hogy a lakbéreket az ne engedje tovább emelni. Hangoztatta, hogy a lakbé

T

'leti szabályrendelet nem épülhet a szerződési szabadság fikciójára, hanem embervédelmi szempontokat is figyelembe kell vennie. A közgyűlés néhány szavazattöbbséggel fogadta el az indítványt, azzal, hogy a tanács foglalkozik majd vele. Ez egyúttal elodázást is jelentett, a rendelkezés a szabad lakbérekről pedig késleltetve ugyan, de érvénybe lépett. 4 lakásépítés A gazdasági helyzet stabilizálódása lassan és vontatottan a lakásépítkezések megindulásában körüli vita ¡8 mutatkozott. Megkezdte ilyen irányú tevékenységét a banktőke és a városházi pártok unszoMunkásvéde- lására a főváros is. A szociáldemokraták már községpolitikai programjuk kötelezettsége követlem keztében is, de a tömegek követeléseinek teljesítése és a bécsi példa követése céljából is nagy hevességgel követelték a lakásépítkezések megindítását. Ez egyúttal a több mint 10 éve stagnáló lakásépítést kimozdította volna a holtpontról és munkaalkalmat is teremtett volna, a várospolitikai követelés népszerű volta mellett. Az új közgyűlés a már folyó építkezésekre 20 milliárd K-t szavazott meg; az 1926-os évre pedig 10 milliárd felhasználását engedélyezte lakásépítkezésekre. A városházi pártok az ötletek tömegét szolgáltatták a probléma megoldása céljából. A polgári pártok vezetői, még Vázsonyi is a bécsi példa követését javasolta, a progresszív lakásadó, az ingatlan értékadó bevezetését, Siedlungsgenossenschaftok alakítását, ami a nehezen induló budapesti lakásépítkezéseket fellendítené. A főváros vezetői és a városházi pártok elfogadták a lakásépítés szükségességét, de a költségvetési keretek és a később elfogadott beruházási program sem tette lehetővé a szükségleteknek megfelelő lakásmennyiség építését. Az egyéb források igénybevétele, melyet a baloldal követelt, a wolffisták, de még a liberálisabb színezetű kormánypártiak számára is elfogadhatatlan volt. Közben a nagybankok is megkezdek a lakásépítést, melyek elsősorban a jövedelmezőség szempontjait tartották szem előtt — és korszerű, de drága lakásokat építettek, 2760-at. A magánosok és a kisebb-nagyobb kapitalista vállalkozások lakásépítése is fellendült. 1920 és 1930 között a fővárosban 33 ezer új lakás épült, nagy részük a korszak második felében; ebből a főváros építtetett 5000-et. Ekkor kezdődött meg az Újlipótváros belső felének kiépítése a megszüntetett Suhajda- és Globucsnik-nyomortelepek helyén. 42 öt-hatemeletes bérpalota