Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)
BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945
hanem például az MSZMP-nek köszönhetően épült ki erős — 50 csoporttal rendelkező — szervezetté a Vörös Segély is. Az MSZMP megalakulása idején az MSZDP-ből való kiválása döntő okául azt hozta fel, hogy Az MSZMP az MSZDP csatlakozott a Demokratikus Blokkhoz. Igaz, nemcsak azért, de más politikai meg- felkészülése a fontolásokból is kísérletet kellett tennie a községi választásokon való indulásra, annak ellenére, f?*^® 1 válasz ~ hogy reális feltételei ehhez nem voltak meg. Elsősorban azért nem, mert 4-5 hét állt rendelkezésre az agitációs munka elvégzésére. Azonban ez a néhány hét is segített a párt politikai programjának az eddiginél szélesebb körben való népszerűsítésében. A párt választási követelései is ezt a célt szolgálták: korlátozás nélküli választójogot minden 20 éven felüli férfinak és nőnek, széles körű községi autonómia létrehozását, progresszív alapon községi adókkal terheljék meg a gazdagokat, a dolgozók szociális és kulturális ellátásának javítását, a szolgáltató vállalatok köztulajdonba vételét — az üzemi dolgozók ellenőrzése alatt. Az MSZMP Angyalföldön, Erzsébetvárosban és Kőbányán állított jelölteket. Plakátjaikról ismerjük nevüket és foglalkozásukat is. Mind a három listán szerepelt Vági István, akinek esetleges bejutása a fővárosi munkásmozgalom nagy nyeresége lehetett volna. Mint már szó volt róla, az MSZMP és a KMP vezetése is tudta, hogy a választási szereplésre nincs reális alap, s ez az előkészületek során fokozatosan be is bizonyosodott. Az MSZMP nem tudta megszerezni azt a 3000 aláírást, ami a három kerületben szükséges lett volna ahhoz, hogy indulhasson a választásokon. Ezt a szomorú eredményt részben a rövid idő is indokolja. Azt a tényt, hogy még annyi aláírást sem gyűjtöttek, mint amennyi a párt feltételezett létszáma volt, részben az is magyarázza, hogy a választói jog nagyon szűk volt. Az összegyűlt 2300 — 2500 aláírás így is kevés, az indulás korai voltát jelzi, és a kellő tömegbázis hiányára hívja fel a figyelmet. Virzont részben magyarázza a sikertelenséget az is, hogy a törvényhatósági bizottsági választások iránt hagyományosan kisebb volt az érdeklődés, mint a parlamenti választások iránt. Az ebben rejlő politikai lehetőségeket a tömegek még nem mérték fel. 1925-ben a fővárosban a szavazásra jogosultaknak a községi választásokon csak mintegy 30%-a jelent meg; ez kívül esett a tömegek nagy részének érdeklődési körén. Az MSZMP miután belátta, hogy a szükséges aláírásokat nem tudja összegyűjteni, azt javasolta tagjainak, hogy a Demokratikus Blokkra szavazzanak. A tömegagitáció fontos eszközeit, a nagygyűléseket, az MSZMP igyekezett rendszeresen alkalmazni, de a gyakori betiltások miatt ez nem mindig sikerült. 1925 tavaszán és nyár elején azonban több alkalommal jól látogatott gyűléseket tartottak a bázisnak számító II—VII. és X. kerületekben. Júniusra már a korábbinál is fokozottabb rendőrségi megfigyelés alatt állt az MSZMP és rendezvényei is. így került sor június 25-én a régi képviselőházban hirdetett nyilvános nagygyűlésen a rendőrség brutális beavatkozására. Az MSZMP tagságában ekkor már elkeseredettség kezdett uralkodóvá válni, egyrészt a szociáldemokrata párt elvadult hangú rágalomhadjárata, másrészt a rendőrség fellépései miatt, mivel a Vági-pártot gyűlései megtartásában sorozatosan megakadályozta. Már hathatott a szociáldemokrata pártnak bizalmas úton a kormányhoz juttatott követelése, amelyben ,,a Vági-párt működésének megakadályozását" követelték. A gyűlés napirendje az általános, titkos választójog, a teljes amnesztia, a gyülekezési és sajtószabadság és az állami munkanélküli-segély lett volna — legalábbis a tervezett határozati javaslat szerint. Az eredetileg június 10-re tervezett s nem engedélyezett gyűlést 25-én fél 7-re hirdették meg, de már egy órával korábban elzavarta a rendőrség a gyülekező tömeget. Ekkor az összegyűltek zárt sorokat alkottak s átvonultak a Rákóczi téri csarnok elé, a munkanélküliek egyik ismert gyülekezőhelyére. Itt egy ifjúmunkás mondott beszédet, amire élénk tüntetés lett a válasz: „Reszkess burzsuj ! Akasztófára Bethlennel! Éljen a proletariátus ! Le a burzsoáziával! Akaszté>fára Bethlennel!" — hangzott a tömegből. Később a tüntetők a Conti (ma Tolnai Lajos) utcába vonultak; a Népszava kiadóhivatala előtt „Vesszenek az álszocialisták ! Vesszen Peidl! Éljen Vági!" felkiáltások hangzottak el. A még mindig többszáz főnyi csoportot a Tisza Kálmán (ma Köztársaság) téren lovas és kerékpáros rendőrök kardlapozó rohama fogadta. A tüntetés — ezt a kortársak is elismerték — politikai sikert jelentett, hiszen az akció hiányát, az utcától való félelmet tartották a munkástömegek az MSZDP vezetősége legfontosabb hibájának. Az „utcára kimenni!" — sokszor elhangzott követelése volt a szervezett munkásságnak. A rendőrség ezt az ügyet használta fel ürügyül az MSZMP vezetőinek letartóztatására. LeturtóztatáA hatósági lépésen felbátorodva, újra támadott a szociáldemokrata jobboldal is. Leszámoltak sok azokkal, akik 1924 végén és 1925 elején tiltakoztak a kizárások ellen. Eelfüggesztették a cipészek I. számú budapesti csoportját — 22 tagot pedig, főként vezetőségieket, kizártak. Mivel a kispesti cipészek nem vették tudomásul a vezetőségnek ezt a határozatát, őket is felfüggesztették. A cipészek taglétszáma 1924—26 között közel háromezerrel esett vissza, s ez a reformista vezetés politikájának a következménye. Ha nem is ilyen drasztikus módszerekkel, de folyt az ellenzék kiszorítása a két legnagyobb létszámú fővárosi szakszervezetben: az építőknél és a vasasoknál is.
