Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A kommunisták pártépítő munkaija A KMP szervezésének első etapja Az utódállamokban a magyar kommunisták szervezése Bécsen és Budapesten keresztül már nyíltan kimondják a munkásság előtt nagy tekintélynek örvendő gyári főbizalmiak, hogy a vasas vezetés alkalmatlan az érdekképviseleti tevékenység ellátására. ,,Amióta a választójog aktuális, azóta a munkások magukra vannak hagyatva, minden a vezetőségben ülő szaktársnak kellemetlen volt, ha a munkások érdekében valahová menni kellett. És mindaddig támasz nélkül lesz a munkásság, amíg a képviselőjelölt elvtársak vezetik őket. Itt csak radikális megoldás segít, az — ha a jelenlegi vezetőségnek megköszönjük a táncot és helyettük választunk olyan szaktársakat, akik tudnak velünk gondolkozni, tudnak értünk dolgozni és megelégszenek a mi egyszerű de becsületes társaságunkkal." A reformista vezetést ugyan az elkeseredett hozzászólás nem ingatta meg, de szélesítette az ellenzéki munka körét. A kommunista sejtek tevékenysége, az MSZDP-n belüli szociáldemokrata ellenzék fokozódó tisztánlátása olyan együttható tényezők voltak, amelyek az 1920 — 24 között lezajlott fővárosi kommunista pártépítő munka következtében az egész országban a forradalmi munkásmozgalom új útkereséséhez, egy új legális munkáspárt megszervezéséhez vezettek. Az ellenforradalom frontális támadása a munkásmozgalom ellen 1919jvégén, 1920 elején azzal a céllal bontakozott ki, hogy megtörjön és felszámoljon a kommunista mozgalom mellett minden legális tevékenységet is. Korvin Ottó és társai kivégzése után átmenetileg élt a burzsoáziában s az államhatalmi szervekben az a hiedelem, hogy a kommunisták tevékenységét tartósan felszámolták. A legális munkásmozgalom fennmaradása viszont újabb támadásokat váltott ki a legális szervezetekben dolgozó kommunisták ellen. Erre az időszakra tehető a reformista pártvezetés denunciáló tevékenységének kezdete is. A korabeli szociáldemokrata sajtó számos cikke bizonyítja ezt: „Tudomásunk van arról, hogy soraink közé felelőtlen elemek furakodnak alattomos és csábító ígéretekkel, különféle sötét hátterű puccsokban való részvételre invitálnak egyeseket és a tömegeket." Nemcsak az opportunista szociáldemokrácia fújt riadót 1920 tavaszától, de a hivatalos államhatalmi szervek jelentéseiben is tükröződött, hogy a jjolitikai élet porondján újból jelen van s tényező a forradalmi munkásmozgalom is. Az állami szervek pánikhangulatukban tudatosan felfújták a kommunista mozgalom méreteit, s erejét ekkor még messzemenően eltúlozták. A túlzott adatokkal az volt a céljuk, hogy diktatórikus módszereiket tartósan fenntarthassák. A kommunista mozgalom szervezése ekkor is két irányú: 1. a sorait rendező emigráció szervező tevékenysége; 2. az itthoni öntevékeny pártépítő munka, amely minden változatában igyekszik az emigrácié)val a kapcsolatot felvenni. A kapcsolatok megteremtése és fenntartása ebben az időben az emigráció szervező munkájának a kulcskérdése. Ez súlyos emberáldozatokkal járt. Az elfogott futárokat, összekötőket az akkor még javában garázdálkodó különítmények kegyetlenül megkínozták és kivégezték. A kommunisták öntevékeny szervező és agitációs munkája jelentkezett a Radics-csoport munkájában is. Radics István vasmunkás volt, a vasasok Thököly úti helyiségében ismerkedett össze kommunista érzelmű munkásokkal; elhatározták, hogy megalakítják a Magyarországi Kommunisták Pártját. Csoportjukba beépült az Ostenburg-különítmény egyik besúgója, s 1920 márciusától kezdve szervező tevékenységükről a különítmény már tudott. így is sikerült kapcsolatokat kiépíteniük a Láng-gyárban, a Nicholson-gyárban és az albertfalvai repülőgépgyárban. Tevékenységüknek a letartóztatásokkal vége szakadt, csoportjaik feloszlottak. Azonban ez az eset is példázza, hogy az országon belül élt a kommunista mozgalom. Az önállóan folyó kommunista szervezkedésnek — megfelelő technikai eszközök hiányában — létfeltétele volt, hogy agitációs munkájához röpiratokat, kiadványokat készen kapjon külföldről. A röpiratok külföldi készítésének és az országba való juttatásának is megvoltak a maga feltételei és veszélyei is. A feltételek legfontosabb tényezőjét az emigráció elvi egységének legalább részleges megvalósulása és a szomszédos országok kommunista pártjai tevékenységének megerősödése jelentette. Az itthoni illegális tevékenység fontos külföldi bázisa volt Pozsony, Kassa és Bécs. Távolabbi, de jelentős bázisa volt az emigrációnak Berlin is. Ausztria és Csehszlovákia demokratikus közélete jó lehetőséget nyújtott az emigrációs munkához, s közelségük viszonylag gyors informálódást, futárszolgálatot, illegálisan is végrehajtható hazatéréseket és külföldi utazásokat tett lehetővé. Talán furcsának tűnik mai szemmel, de a fővárosi illegális kommunista szervezkedés számára fontos tényező volt az is, hogy mindkét határhoz közel van a főváros. 1919 végén javult a bécsi emigráció helyzete. Az ismert vezetők egy része kiszabadult az internálásból és az osztrák fővárosban telepedett le. 1920 tavaszán átalakították az Ideiglenes Központi Bizottságot, s rendszeres üléseket, megbeszéléseket tartottak. Az új pártvezetés hozzálátott az utódállamokba menekült magyar kommunisták megszervezéséhez. 1920 tavaszától már érződött a rendszeressé vált emigrációs pártélet hatása az itthoni mozgalomra a fővárosban és a vidéken egyaránt. A jól szervezett hálózaton keresztül a röpiratok tíz- és tízezrei érkeztek az országba. Előszór a határ menti falvakban és városokban terjedtek, majd fokozatosan eljutottak az egész országba. Májustól már a fővárosban is találtak Csehszlovákiában készült, a magyar kommunistákhoz szóló röplapokat. „Az ipari és földművelő lakosság