Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Feltételezhetjük azt is, hogy jelentős sikereik voltak a szervezetlen munkások között is. Mindez — a hivatalos támogatással karöltve — 1920-ra a háború előtti 12—13 ezres létszámuk többszörösére növekedését eredményezte. A Népszava 1919 őszén gyakran foglalkozott ezzel a problémával, s a konjunktúrát kibasznak) keresztényszocialista szervezkedés eredményét 65 000 főre tette. 1919—1920 volt a keresztényszocialista szakszervezeti szervezkedés csúcsa. Ettől kezdve zuhant a taglétszám, szervezeteik fokozatosan háttérbe szorultak az üzemek, gyárak életében is. A fokozatos elhalási folyamatról egy polgármesteri vizsgálat is — akaratán kívül — tanúságot ad. Sajnos a jelentés adatai országosak, a pesti szervezetek adatait nem különítették el, de az összehasonlítás megfelelő következtetésekre ad lehetőséget. A keresztényszocialista szakszervezetek taglétszáma A SzakszervezetiTanácshoz tartozó szakszervezetek taglótszáma Állami alkalmazotttik 5 351 Cipészek 1 971 11 212 Építőmunkások 1 200 18 542 Famunkások 2 395 15 925 Könyvkötők 1 205 3 949 Szabómunkások 2 210 7 266 Szobafestők 1 290 2 458 Munkásifjak 2 100 — Bánya- és kohómunkások 3 759 18 302 Dohánygyári alkalmazottak 10 200 — Élelmezési munkások 497 6 753 Molnárok és malommunkások 355 452 Városi és közüzemi alkalmazottak 4 637 _ Földmunkások 31 151 8 608 Húsipari munkások 762 3 500 Vegyipari munkások 330 3 518 Textilmunkások és munkáskör 1 157 4 320 A keresztényszocialista szervek taglétszáma a szakszervezetekkel összehasonlítva Ez már lényegesen szerényebb szám, mint az, amit a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal képviselőivel el akartak hitetni. Ezek szerint 1922-ben 70 ezer keresztényszocialista szakszervezeti tag volt, szemben a Szaktanács 104 ezer tagjával. Ha az adatokat vizsgáljuk, kiderül, hogy nagyipari bázisuk jelentéktelen. Ez a fővároson belüli erőtlenségük magyarázatát máris megadja. Ha az általuk megadott 70 ezerből levesszük az idénymunkás dohánygyáriakat, az állami alkalmazottakat és a földmunkásokat, a fentmaradó mintegy 35 ezer fős taglétszám Magyarország 1920. évi 361 ezres ipari munkáslétszámához viszonyítva számszerűleg is bizonyítja, hogy a terror és erőszak révén sem tudtak a keresztényszocialisták a magyar munkásosztály soraiban jelentős bázist kialakítani. A propaganda számára felkerekített taglétszám-adatok mögött az államhatalmi szervek megdöbbent felismerése is ott volt. Korán észrevették — jóval a Bethlen— Peyer-paktum előtt — dédelgetett szervezeteik fokozatosan kibontakozó csődjét. Jellemző a tényleges erőviszonyokra, hogy még a városnál is tért hódítottak a szociáldemokraták, s erre egy a polgármesterhez intézett 1922. évi városatyai interpelláció derít fényt. Az interpelláló azt panaszolja, hogy a fővárosi nyomdánál is a szociáldemokrata szakszervezeti szervezkedés kezd uralkodóvá válni, és így kiszorítják a „hazafias és keresztény szocialista" munkásságot. A fővárosi és a környéki nagyüzemekből származó jelentések is ebben a szellemben számolnak be a keresztényszocialisták visszaszorításáról. A gödöllői járási főszolgabíró közlése 1921. március 18-ról: Magyar Általános Gépgyár mátyásföldi gyára csak olyan munkásokat alkalmazott, akiket szoc. szakszervezet ajánl, egyéb munkásait a szervezett munkások bojkottálják, kiüldözik. Célszerű volna e tekintetben a rendőrségnél közbelépni." 1921 decemberében Csepelről jelenti a rendőrség bizalmi embere: élénkül a szociáldemokraták tevékenysége, határozottan fellépnek a keresztényszocialistákkal szemben. A csepeli gyárból kilépők igen nagy százaléka keresztényszocialista, mert „kiszekírozzák" őket a gyárból — közli egy 1922. februári helyzetjelentés. Az 1922. áprilisi vasas sztrájk idején a keresztényszocialisták elhatározták, hogy tárgyalásokat indítanak az igazgatósággal a munka felvételéről. A szociáldemokrata munkások — válaszul — a gyűlést szétzavarták. 1922 áprilisában több helyen a keresztényszocialisták — valószínűleg szervezetten — küldöttségeket indítottak a gyárak vezetőihez, hogy „miután május elseje nekik nem ünnep, ők dolgozni akarnak". A Fegyvergyárban az igazgató közölte a küldöttséggel, hogy miután a szociáldemokraták többségben vannak, a gyárvezetőségnek a munkaszünetet el kell rendelnie. 1922 szeptemberében a miniszterelnökségi helyzetjelentés a szociáldemokrata szakszervezetek erősödését jelzi: a Lánggyárban, az Újpesti Pamutipar Rt-