Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

Kommunista és szociáldemokrata közös demonstráció Somogyi és Bacsó temetésén Az MSZDP szervezeteinek építése a fővárosban gyűlést tartó Somogyi Béla visszautazott Pestre. Somogyi ekkor már céltáblája volt a terroristáknak. Óbudán szennyes hangú költeményt terjesztettek róla, amelyben Orgovánvba kívánták.

41 Az alantas célzás arra utal, hogy ő mint a Népszava szerkesztője, adatokat közölt az orgoványi gyilkosságokról. Személye körüli baljós jelenségek ellenére következetesen folytatta a terrorcselekmények leleplezését. Somogyi politikai állásfoglalása a kor jellegzetes jobboldali szociáldemokratizmusa volt, amely számos esetben határozott bátorsággal lépett fel az ellenforradalom ellen, de kommunistaellenessége miatt csak bukásra lehetett ítélve. Somogyi egyéni tragédiája tükrözi a magyar jobboldali szociáldemokrácia sorsát. A különítményesek már 1919 végén elhatározták Somogyi meggyilkolását, Prónay szerint Horthy 1919 decemberében javasolta, hogy a „kis zsidók" helyett Somogyit vagy Vázsonyit tegyék el láb alól. A kegyetlen gyilkosságot 1920. február 17-én az Ostenburg-különítmény tisztjei hajtották végre. Az elvetemült merényletnek Bacsó Béla is áldozata lett, aki aznap Somogyival együtt hagyta el a szerkesztőséget. A gyilkosságra a munkásság egyetemes felháborodása volt a válasz. Szociáldemokraták és kommunisták együttesen vonultak fel február 22-én Somogyi Béla temetésére. A temetési menet több százezernyi fővárosi munkás politikai demonstrációja volt,'amelyen egységesen foglaltak állást az embertelen terror ellen. A nemzetközi munkásmozgalom részvéte s együttérzése mellett lefolyt temetési demonstráció megszilárdította a sokat szenvedett munkásság öntudatát. A legális szociáldemokrata szervezetek erősödésében jelentős állomás volt az az erőpróba, amelyet 1920. május l-e jelentett. A munkásság régi hagyományainak megfelelően harcos ünneplésre készült. A szociáldemokrata pártvezetőség is kiadta a jelszót a munkaszünetre. Érthetően felvonulást nem terveztek, de eredeti elgondolásuk szerint az ünneplések a szakszervezeti helyiségekben zajlottak volna le. A Somogyi-temetés demonstrációs ereje nemcsak a munkásosztályt rázta fel, de mozgósította az államhatalmi szerveket is. Félve még egy tömeges demonstráció lehetőségétől, április 19-én a belügyminiszter május l-e „bármiféle megünneplését" betiltotta. E rendeletet néhány nappal megelőzően a katonai városparancsnokság általános fegyver-razziát rendelt el: „Most elsősorban a nagyobb gyárak környéke, a megbízhatatlan munkáslakónegyedek, az MSZDP és a szakszervezetek helyiségei kerülnek sorra."

42 A kormány óvintézkedései — elsősorban a fővárosban — szinte egymást érték. Szokatlan méretű preventív intézkedést hozott a budapesti főkapitányság is: „Mindazok, akik a bolsevizmus szempontjából rendőri felügyelet alá helyeztettek, és azok is, akik rendőri felügyelet alatt nem állnak, de szabadlábon vannak mintegy 10—12 ezer ember — arra köteleztetnek, hogy április 29., 30, május 1. és 2-án a munkában töltött időt kivéve, lakásukon kötelesek tartózkodni. . . lakásuk elhagyása esetén ellenük. . . az internálási eljárás tétetik folyamatba."

43 A megfélemlítést célzó hadjárat nem járt eredménnyel. Budapesten és környékén leálltak az üzemek, a gyárak, újságok sem jelentek meg. Május 1-én nagyméretű rendőrségi és katonai mozgósítás volt az egész országban, de legkoncentráltabban a fővárosban. A munkásság régi hagyományaira való tekintettel a polgármester külön kérte a városparancsnokságot, hogy katonai erőkkel szállja meg a Városligetet és a város többi parkját is. Külön rendelettel tiltották el a piros és a vörös szín viselését erre a napra. Még a fővárosi közüzemek egy része is leállt, csak a víz-, gáz- és villany szolgál tatás volt zavartalan. A fehérterror gyilkosságai közepette is leállíthatatlan folyamatként haladt a munkásság újbóli talpraállása. A szociáldemokrácia reformista vezetése a kiutat a politikai taktikázásban kereste. Az a tény azonban, hogy közvetlen mögötte, a fővárosban és a környékén nagy tömegben éltek szervezett munkások, támaszt, de a pártvezetés számára kötelezettségeket is jelentett. Hibás politikai koncepciójuk miatt azonban csak évtizedes késéssel ismerték fel a „vörös gyűrűben" rejlő hatalmas politikai erőt, csak nagy késéssel teremtették meg a főváros és környéke igényeinek legjobban megfelelő szervezeti formát. 1919 nyarától először a szakszervezeti helyiségek, majd a pártszervezetek kezdték meg működésüket. A választási küzdelem megindulása ezt a folyamatot tovább gyorsította. A Népszava 1920. január 1-i számában kiadta a jelszót: „Be a pártszervezetekbe !" A felhívás a főváros és környéke munkásaihoz szólt, s a pártélet megindításált a jó választási eredmények elérése érdekében sürgette. Az agitációs munka szükségletei tehát meggyorsították a párt szervezeti kereteinek újbóli kiépülését. A választásoktól való visszalépés viszont nem állította le ezt a folyamatot, mert a szervező munka tovább folyt. így például öt nappal a választásoktól való visszalépés után, január 20-án kilenc új pártszervezet létrejöttét hagyta jóvá a budapesti rendőrfőkapitány. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de a rendőrségi napiparancsok alapján megközelítő módon rekonstruálható az 1919—1920-as évek szociáldemokrata szervezeteinek fővárosi kitér-e. Az első pártszervezetek a III— V—VI—VII—VIII—IX. kerületben alakultak meg. Ezekkel egyidőben Csepelen, Kispesten, Újpesten, Budafokon indult meg a szervezett pártélet. E munka továbbterjedése kétirányú volt. Egyik irányzatként 1920 elején újabb fővárosi kerüle-