Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

A munkásság első politikai lépései az ellenforradalom uralomra jutása napjaiban Az ellenforradalmi pártok birtokukba veszik a Véirosházát Ebben a vonatkozásban különösen érdekes az, hogy Csepelről a korabeli főszolgabírói jelentés szerint 1919 őszén több ezren költöztek el. A régi törzsgárdából alig maradtak a gyárban. A Tanácsköztársaság alatt 10 ezer főt foglalkoztató nagyüzemben a Gyáriparosok Országos Szövetsége 1116 embert vett feketelistára, akiket emiatt sehol más gyárba nem vettek fel. A nagyarányú elköltözés okaihoz tartozik, hogy a nagy létszámú gyár 1919 végén és 1920 elején összesen csak 471 embernek adott munkát.

8 Kispesten a Hofherr-gyár 2000 fős létszámából ekkor csak 200-an dolgoztak, a közvetlen lakossági igényeket kielégítő Jacquard Szövőgyárban 400 helyett 170-on. A Hofherr-gyárban újból bevezették a 10 órás munkaidőt. A fővárosi vegyi üzemekből 1919. november 15-ig 8000 főt bocsátottak el, elsősorban Pesterzsébeten és Soroksáron és részben a Ferencvárosban. A mintegy 1200 munkást foglalkoztató budafoki üzemek 1919 végén csak 400 embernek adtak kenyeret. Lényegében azonos jelenséggel találkozunk a főváros teljes vonzási területén. A gyári üzem beindulása után viszont vidékieket — mozgalmi gyakorlattal nem rendelkezőket — vettek fel, és ezzel gyengítették a helyi munkásmozgalmat. 1919 őszén a fővárosban már 115 ezer munkanélkülit tartottak nyilván. A munkájukat megtartottak helyzete sem volt azonban túl jónak mondható. A tőkések a Tanácsköztársaság időszakában fizetett béreket azonnal 30 —50%-kal szállították le, rontották a munkaviszonyokat és meghosszabbították a najű 8 órás munkaidőt is. A munkanélküliség mellett az infláció elsősorban a bérből élő kétkezi munkásokat sújtotta. A fővárosban az élelmezési helyzet csak a spekulációnak kedvezett. Hosszú hónapokon keresztül az alapvető élelmiszerek sem voltak biztosítva. A főváros és környéke munkásságának ilyen politikai és gazdasági körülmények között kellett sorait rendeznie 1919. augusztus l-e után. A fentebb tárgyalt nagyfokú munkanélküliséget, a politikai kilátástalanságot, a nap mint nap megismétlődő gyilkosságokat, a politikai atrocitásokat százezres munkástömegek szenvedték meg. E súlyos áldozatok ellenére még hetekre sem jellemezte politikai bénaság a fővárosi munkásságot. Sőt, először az üzemekben, szakszervezetekben, majd pártszervezetekben indult meg a törekvés a szociáldemokrata szervezkedés legalitásának megőrzésére. Első híreink Angyalföldről vannak, ahol már augusztus 2. és augusztus 6. között több alkalommal a Láng-gyár nagytermében gyűltek össze az események megvitatására. A gyűléseket a román katonai járőrök minden alkalommal szétoszlatták. A Peidl-kormány bukásának napján a rendőrség feldúlta a Népszava szerkesztőségét, lehetetlenné téve a lap megjelenését. Augusztus 28-ig a lap nem is jelent meg, de a fővárosi szervezett munkásság újbóli tömörülése nem tört meg. A Budapesti Karhatalmi Főparancsnokság napi jelentései — az ún. ,,T" jelentések — reális képet adnak, mint pl. az 1. kerület augusztus 22-i jelentése: „a munkásság hangulata nyomott. A munkásság körében állandó izgatás és megbeszélések folynak a proletáruralom visszaállítása érdekében."

y VIII. kerület: „. . a kommunista agitálás tovább tart". Augusztus 23: ,,A vas- és fémmunkások Thököly úti pártszervezeti helyiségében ismét gyűléseket tartanak. A beszédek izgató kommunista irányúak." A Tanácsköztársaság megdöntése után a Peidl-kormány Harrer Ferenc alpolgármestert, aki az októberi forradalom vezetőségéhez tartozott, megbízta a polgármesteri teendők ellátásával. Ellenőrzését továbbra is a munkástanács, illetve a 80-as intézőbizottság látta volna el. Peyer belügyminiszter bejelentése szerint az intézőbizottság egyik felét a polgárság képviselőivel szándékozták kiegészíteni. Ezekre az intézkedésekre azonban a szakszervezeti kormány elkergetésével nem került sor. Harrer tulajdonképpen át sem vette hivatalát, majd augusztus 7-én le is mondott. A Tanácsköztársaság idején elmozdított Bódy Tivadar polgármester és a hivatalnoktanács vette át a városházi ügyek irányítását. A román megszállás utáni napon a régi városi tanács elhatározta az összes március 21. után alkalmazott tisztviselő azonnali elbocsátását, a Tanácsköztársaság alatt elmozdítottak visszavételét és a proletárdiktatúra alatt kiadott rendeletek, rendelkezések vagy parancsok sürgős revízióját. Hasonló szellemű utasítást adott ki az ellenforradalmi puccs útján hatalomra került Friedrich-kormány is a városi és községi alkalmazottak Tanácsköztársaság alatti magatartásának felülvizsgálására — azokkal szemben, „kik a hazafiasság ellen vétettek". Súlyos retorzióval éltek a tanítókkal és tanárokkal szemben, akik közül sokan álltak a munkáshatalom oldalára. A fegyelmi eljárás megindításához elegendő volt, ha valaki a tanácskormány vagy a fővárosi ügyosztály rendeleteit ismertette, a kommunista pedagógia elveivel szimpatizált. Olyan „főbenjáró bűncselekményekért", mint Lenin, Marx képeinek az iskolában való elhelyezése, vagy az iskolának a Vörös Hadsereg toborzógyűléseire való átengedése súlyos megtorlás következett. Bár a tanítók szakszervezetének küldöttsége előtt Bódy kijelentette, hogy igazságosan és méltányosan járnak el a felfüggesztett tanítókkal szemben, mégis még a liszthivataltól is eltávolították az odavezényelt tanítókat. A főváros 5600 pedagógusa közül fegyelmi eljárás alá vontak