Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

ként igyekeztek rávenni a város feltételeinek elfogadására. Bebizonyították nekik, hogy a befektetett összegek a telkek magasabb eladási ára folytán megtérülnek. A telekspekuláció megfékezésére a főváros a telekértékadó bevezetésére törekedett. Az erre vonatkozó rendelkezést az első világháború alatt Pikler Gyula dolgozta ki és vezettette be Harrer Ferenc segítségével. A háború utáni kurzus éveiben a „kispolgárság érdekvédelme" címén az adó szedését törvénytelenül megszüntették. Telekspekulú- A budapesti telkek magasabb ára, a közművesítéssel kapcsolatos illetékek, később a közműció — ellen- vesítés kötelezettsége a telekspekulánsokat a fővároson kívüli területek megvételére és parcellámtezkedesi z

^

s

4

ra csábították. Az építési előírások kevésbé voltak súlvosak, mint Budapesten, ezért a kispénzű építtetők nagy része a város közigazgatási határán kívül, a későbbi peremkerületekben vagy a városkörnyéken vásárolt telket. Budapest határán belül nagy kiterjedésíí területek beépítetlenül maradtak, míg a peremtelepüléseknek pl. Kispestnek, Pesterzsébetnek, Rákospalotának — a főváros határához csatlakozó területei beépültek. Csak azok a területek maradtak szabadon, amelyet a birtokosok a telekár emelkedésére számítva nem parcelláztak. A telekspekuláció megfékezésére lett volna hivatott a telekpolitika is. Az első világháború előtt Bárczy István polgármester céltudatos telekpolitikát követett, nagyarányú telekvételi és kisajátítási akciókat hajtott végre, többek között a Tabán telkeit szerezte meg. Utódai ezzel a telekvagyonnal gazdálkodtak, váltakozó eredményességgel. A kisajátítás céljára előirányzott összegeket a Pénzügyminisztérium és a város pénzügyi bizottsága általában csökkentette. Mindez megnehezítette, gyakran lehetetlenné tette a városrendezési akciókat; utak nyitását vagy korszerű beépítés kötelezővé tételét. Ha valamely objektumot a szabályozás nem érintett, kisajátítására nem volt mód; ezért pl. magántulajdonban levő műemlékek szakszerű helyreállítását — bár a háztulajdonosokat karbantartási kötelezettség terhelte - nem lehetett megvalósítani. (Megjegyezzük, hogy a két világháború között mai értelemben vett hivatalos miiem léklista még nem volt. A műemlékvédelmi bizottság esetenként döntött.) A harmincas években a főváros megkísérelte, hogy a Községi Takarékpénztár útján a telekpolitikát hatékonyabbá tegye és a város fejlesztésének szolgálatába állítsa, de az eredeti célt nem sikerült elérni; a Takarékpénztár a telekspekulánsok nyomdokait követte, telekvásárlásaiban mennél nagyobb haszon megszerzésére törekedett, kedvezményeket és építési könnyítéseket csikart ki az általa eladott telkek beépítéséhez. A Főváros és a Közmunkatanács ellentétére jellemző példa a tabáni ún. Bethlen-udvar építése. A Tabán telkeinek kisajátítása az első világháború előtti legnagyobb kisajátítási, illetve vételi akció volt, a telkek egy részét a Főváros, más részét a Közmunkatanács szerezte meg. A terület szabályozásának kérdését még nem zárták le, amikor a Közmunkatanács az Attila utca és Árok utca közötti telektömböt a Főváros ellenzése dacára eladta építés céljára. A Közmunkatanács tulajdonában álló többi tabáni telket a főváros úgy szerezte meg, hogy értük cserébe a még Bárczy által megvásárolt Orczy-ház telkét adta az építendő Madách út torkolatában. A kisajátítás nehézségei miatt a szabályozási tervek készítésekor arra törekedtek, hogy lehetőleg a telektulajdonosok mindegyike önálló, beépíthető telekhez jusson. A rendelkezések szerint — amelyeket az 1937. VI. te. öntött végleges formába a telektulajdonos, szabályozás esetén, telkének legfeljebb egyharmadát ingyen volt köteles közterület céljára átengedni, és kötelezhető volt telkének szükséges kiegészítésére, illetve a kiegészítő rész megvételére. A rendelkezés lehetőségeinek kihasználása céljából a szabályozási tervek készítésekor nagyobb terek helyett széles utakat létesítettek, középen parksávval, kétoldalt keskeny kocsiutakkal. Jellegzetes példa Zugló szabályozási terve; Róna utca, Vezér út, Örs vezér útja, Álmos vezér útja: Lágymányoson a Szeréini út stb. A/. így keletkezett, illetve kisajátított utak egy részének forgalmi jelentősége nem volt. Egy részüket később építési területté alakították. Á Közmunkatanács és a Főváros között kötött úgynevezett terjedékegyezmény kimondta, hogy a kisajátítások költségét a Főváros viseli, de a telekhatárrendezések esetén a telektulajdonosok által megveendő telekrészek, úgynevezett „terjedékek" megváltási ára a Közmunkatanácsot, illetve a tanács pénzügyi szervét: a Fővárosi Pénzalapot illeti. A Közmunkatanácsnak ezért érdeke volt a már megállapított tervek módosítása, például korábban szabályozott utak áthelyezése vagy keskenyítése, ami bevételeit növelte. Ez is ellentétekre vezetett a Főváros és a Közmunkatanács között. Iparüzemek A Főváros törekedett a lakóterületek közé ékelt iparüzemek városrendezési elhelyezkedésévárosrendezési nek rendezésére is. Az 1914. évi építésügyi szabályzat csupán az úgynevezett bűzös üzemek kísérletei részére jelölt ki külön területeket. Meglevő, zavaró üzemek kitelepítésére nem voltak hatékony eszközei. A városrendezési ügyosztály a telepengedélyezési eljárások során igyekezett az iparüzemeket kitelepedésre vagy városrendezési vonatkozású kikötések betartására bírni. Különös nehézséget jelentett a téglagyárak megrendszabályozása, a bányagödrök feltöltési kötelezettségének előírása. A telepengedélyezési eljárásokon egyébként a városrendezési ügyosztály nem vett részt, a megküldött jegyzőkönyv alapján utólagos döntés jogát tartotta fenn magának.