Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

BUDAPEST AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN 1919-1945

106. A városmajori templom (1933, Árkay Bertalan) a belső funkciót tükröző homlokzatával és szalagablakaival az egyetlen igazán modern gyárépület, amely Budapesten a két világháború között felépült. Végigtekintve a két világháború közötti negyedszázad magyar építészetén, az első szemünkbe tűnő jelenség az a törés, amely építészetünkben az első világháború után bekövetkezett. A magyar építészet, amely a kiegyezés utáni években európai színvonalat ért el, a világháború utáni években provinciálissá vált; régi stílusok utánzásában, hamisan nacionalista törekvésekben merült ki; amikor a korszerű, modern építészet hazánkban is követőkre talált, ez az irányzat csak lassan, kezdetben a hivatalos körök, a „stílusokban" tervező építészek ellenállása, és mindvégig a kispolgári ízlés által gatoltán tudott lassanként tért hódítani. A tervezői munka lehetőségei a háború után szinte a semmivel voltak egyenlők, és amikor a húszas évek végén, majd a harmincas évek közepétől kisebb konjunktúra keletkezett, ez elsősorban a bérházépítkezésre, kisebb mértékben a családiház-építésre terjedt ki. Utvonalak, terek egységes beépítésére egyáltalán nem, jelentős középületek létesítésére - nagyszámú templomépítésen kívül - alig került sor. Ez az oka annak, hogy bár a korszak második felében az épületek általános műszaki minősége javult, a modern építészet elvei elterjedtek, néhány építészetileg is jelentős középület létesült, nem alakult és a lehetőségek hiányában nem is alakulhatott ki Budapesten magas építészeti színvonal, sem olyan építészegyéniség, akinek művei a világ építészetére hatással lettek volna. Igaztalanok volnánk azonban, ha nem ismernénk el annak az önmagával és munkájával szemben igényes építészrétegnek az érdemeit, amely a haladó építészeti elvek mellett végig kitartott, egymás munkájának féltékeny figyelése, a sokszor egymás legyőzésére irányuló törekvés mellett a modern építészet megvalósítását munkája legfőbb céljának tekintette. Az egymással küzdő csoportok vetélkedése egyben harc volt a modern építészetért és harc a maradi, visszahúzó, kispolgári nézetek és ízlés ellen. Ez a folyamat párhuzamos volt az irodalom fejlődésével, a modern képzőművészet és a modern zene előretörésével. A korszak vége felé kialakult egy olyan általános építészeti színvonal,