Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

ELŐSZÓ

tal izmus megdöntésére, és rámutattak a kan italizmus megsemmisítésének az eszközére, a szocialista forradalomra is. A marxizmus megalapítói azonban abban a korszakban éltek, amikor a kapitalizmus uralta az egész világot, és teljesen természetes, hogy ők a szocialista forradalmat mindenekelőtt a burzsoázia hatalmának erőszakos megdöntéseként képzelték el. De Marx és Engels sem abszolutizálta az erőszakot. Több mint száz esztendővel ezelőtt Marx arra a kérdésre, hogy „megsemmisíthető-e a magántulajdon békés úton?", azt válaszolta: „azt kívánhatnánk, hogy így legyen, és természetesen a kommunisták lennének az utolsók, akik ezt elleneznék".

1 A szocialista forradalom végrehajtásának konkrét útjairól Lenin így írt: „Marx nem kötötte meg a maga és a szocialista forradalom jövendő vezetői kezét a fordulat bizonyos formáit, útjait és módjait illetően, mert nagyon jól tudta, milyen rengeteg új probléma fog akkor felmerülni, mennyire megváltozik a fordulat folyamán az egész helyzet, milyen gyakran és milyen erősen változik a helyzet a fordulat folyamán."

2 A forradalom megvívása erőszakos és békés útjainak a kérdését Lenin sokoldalúan és elmélyülten továbbfejlesztette műveiben. „Eszményeim között — mutatott rá Lenin — nincs helye az emberekkel szembeni erőszaknak. A munkásosztály korunk leghumánusabb, legembei végesebb osztálya. Arra törekszik, hogy megőrizze, gyarapítsa az emberi kultúra vívmányait, magasabbra emelje a termelőerők fejlettségi színvonalát, megőrizze bolygónk legnagyobb kincsét: az embert, a dolgozókat. Ezért a munkásosztály, a dolgozó tömegek érdekeltek uralmuk békés kivívásában, a szocialista forradalom békés kibontakoztatásában. Ez az út megóvja a hatalmas anyagi értékeket, az emberi tömegeket, ez az út a legkevésbé fájdalmas, a legkönnyebb és legelőnyösebb a nép számára."

3 A szocializmushoz vezető út kiválasztása azonban nem az egyén kívánságától, hanem az objektív osztály-erőviszonyoktól, a burzsoázia, a régi uralkodó) osztályok ellenállásának fokától s attól a készségtől függ, hogy hajlandók-e engedményekre. Lenin írta: „lehetséges, hogy a burzsoázia békés úton átadja a hatalmat, ha meggyőződik az ellenállás reménytelenségéről és igyekszik legalább a bőrét menteni".

4 De ez csak olyan esetben történhet meg, ha a munkásosztály és szövetségesei a harcban olyan erővel rendelkeznek, amely nyilvánvalóan meghaladja a burzsoázia erejét. A burzsoázia csak akkor képes a „belátásra", a hatalom vérontás nélküli átadására, ha a munkásosztály ereje, ha valamennyi demokratikus erő döntő fölénybe kerül. Másképpen a burzsoázia nem tesz békés engedményeket a proletariátusnak, és a döntő pillanatban fegyverrel a kezében száll síkra uralma védelmében. Akkor a munkásosztálynak sem marad más hátra, mint fegyveres erőszakkal válaszolni az erőszakra. Készen kell állnia arra, hogy visszaverje a burzsoázia fegyveres támadását, hogy fegyverrel a kezében induljon harcba saját jogaiért. „Maguk a reakciós osztályok folyamodnak elsőnek erőszakhoz, a polgárháborúhoz, ők tűzik napirendre a szuronyokat. . . ha pedig ilyen helyzet alakul ki, ha már a szurony tényleg a politikai napirend élére került, ha már a felkelés szükségesnek és elodázhatatlannak bizonyult, akkor a konstitucionális ábrándok és a parlamentáris iskolai gyakorlatok csak a forradalom el árulását leplezik."

5 Amikor Lenin azt állította, hogy a tőkés rend világméretű osztatlan uralma közepette a forradalmi erőszak a szocialista forradalom megvívásának fő eszköze, egyáltalán nem abszolutizálta az erőszakot, nem tartotta az egyetlen eszköznek ahhoz, hogy a munkásosztály kivívja a maga politikai uralmát. „A forradalmi erőszak a forradalom fejlődésének csak bizonyos pillanataiban, csak meghatározott különleges körülmények között volt a forradalom szükségszerű és jogos módszere, míg e forradalom sokkal mélyebb állandó sajátossága és győzelmeinek feltétele a proletár tömegek, a dolgozók megszervezése volt és marad."

6 A történelmi tapasztalat azt bizonyítja, hogy a burzsoázia, mint bármely más bukásra ítélt történelmi osztály, képtelen józanul megítélni az erőviszonyokat. Minden lehető eszközt felhasznál arra, hogy megőrizze vagy visszaszerezze elveszített uralmát, gazdagságát és előjogait. Az egyik ilyen és távolról sem az utolsó eszköz — a fegyver. A szocialista forradalom fegyveres, illetve békés úton történő megvívásának ragyogó történelmi példája volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom mint történelmi folyamat. Oroszországban 1917 februárjában, a polgári demokratikus forradalom győzelmét követően kettős hatalom alakult. Lenin mutatott rá e kettős hatalom természetére. A burzsoá diktatúrával és szervével, az Ideiglenes Kormánnyal párhuzamosan a munkások, katona- és parasztküldöttek tanácsainak formájában létrejött a munkások és parasztok forradalmi demokratikus diktatúrája. Lenin a híres „Áprilisi tézisekben" feltárta a kettős hatalom osztálytermészetét, és rámutatott arra, hogy meg kell teremteni a szovjetek köztársaságát, mert ezekben látta a munkásosztály, minden dolgozó hatalmának azt a formáját, amely legjobban megfelelt az oroszországi feltételeknek. A szovjetek a néphatalom szervei voltak, amelyeket maga a nép hozott létre, amelyek élvezték a nép támogatását — és így abban az esetben, ha a munkásosztály és marxista pártja