Budapest története V. A forradalmak korától a felszabadulásig (Budapest, 1980)

A POLGÁRI ÉS A SZOCIALISTA FORRADALOM BUDAPESTEN 1918—1919

A 15., 16. és 17. ezred csak névlegesen volt munkásezred, hiszen a fővárosi tisztviselőkből szervezték ezeket az alakulatokat. Harrer, aki maga is tagja volt a 15. munkásezrednek, iro­nizálva emlegeti, hogy az komolytalan dolog volt, s néhány délutáni álldogálást jelentett csupán a Városháza udvarán. Volt, ahol ezt komolyabban vették, igaz a jobboldali törekvések szempont­jából, mint a 15/111. munkászászlóaljnál, amelyet ellenforradalmi szelleme miatt június 23-án feloszlattak. E két utóbbi alakulat létrehozása, a 15., 16., 17. ezredekhez hasonlóan eleve ellen­tétes volt a Forradalmi Kormányzótanács intencióival. A már említett április 27-i rendelet határozottan kimondta, hogy a munkásezredek tagjai: üzemben dolgozó munkások. A Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége által megalakított ezredek — ismerve a városi tisztviselői kar politikai arculatát — nem lehettek mentesek a jobboldali politikai kombinációktól. A fővárosban 20 munkásezredet és 1 önálló zászlóaljat szerveztek meg, nem egészen két hónap alatt. A megszervezett munkásezredek összetétele átfogta Budapest akkori nagyüzemi munkásait. 1. munkásezred: Csepeli Acél- és Fémárugyár. 2. munkásezred: Lipták és Társa Építő- és Vasipari Rt., Hofherr — Schrantz — Clayton - Shutt­leworth Magyar Gépgyári Művek, Teudloff—Dietrich Budapesti Armatúra-, Szivattyú és Gép­gyár, Orenstein és Koppéi Mezei Vasutak Gyára, 5. számú Vonatműhely. 3. munkásezred: Schlick—Nicholson Gép-, Waggon és Hajógyár, Autójavító műhelyek, Első Magyar Gazdasági Gépgyár, Hirsch és Frank Budapest- Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntöde, Herkules Művek. 4. munkásezred: MÁV Északi Főműhely, Ganz és Tsa Danubius Gép- Vagon- és Hajógyár. 5. munkásezred: Óbudai Hajógyár, Ganz Villamossági Gyár és Ganz-törzs, Déli Vasút helyi csoportja, Állami Nyomda, Újlaki Téglagyár. 6. munkásezred: Albertfalvai Repülőgyár, Első Brünni Gépgyár, Feltén és Guilleaume Kábel­es Sodronykötélgyár, Ganz Fiat és Magyar Fiat Repülőgépmotorgyár, Városi Elektromos Művek (Kelenföld), Hengermalom-társaság. 7. munkásezred: Franklin Társulat, Fővárosi Nyomda, Ericson Magyar Villamossági Gyár, Magyar Rézhengerművek, Vulkán Gépgyár, Wörner J. és Tsa Gépgyár, Városi Elektromos Művek (Váci út). 8. munkásezred: MÁV Gépgyár. 9. munkásezred: Ganz és Társa Danubius Gép-, Vagon-és Hajógyár (Váci út), Első Magyar Csavargyár, Hirmann Ferenc Fémöntöde és Rézárugyár, Rosemann és Kühnemann Gépgyár, Általános Iparművek, Láng Gépgyár. 10. munkásezred: Mátyásföldi Repülőgépgyár, Keleti Pályaudvar fűtőháza, Nyugati Pálya­udvar. 11. munkásezred: Vízművek (Káposztásmegyer), Chinoin Vegyészeti Gyár, Schlick—Nichol­son Hajógyár, Egyesült Izzó, Mauthner Bőrgyár. 12. munkásezred: Wolfner Bőrgyár. 13. munkásezred: Ganz Vagongyár, MÁV Ferencvárosi Pályaudvar helyi csoportja. 14. munkásezred: MÁV Istvántelki Főműhely. 15. munkásezred: Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége. 16. munkásezred: Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége. 17. munkásezred: Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége. 18. munkásezred: Gizella-malom, Concordia-malom, Zwack Likőrgyár, Hűtőház, Király­és Hungária-malom, Flóra Gyertyagyár, Spódiumgyár, Gregersen és Fiai Gőzfűrészgyár, Hel­vey Vegyészeti Gyár, Petróleumgyár, Kénsavgyár, Kun utcai Petróleumgyár. 19. munkásezred: Weiss Manfréd Húskonzervgyár, Közvágóhíd. 20. munkásezred: Fegyver- és Gépgyár. Önálló munkászászlóalj: Városi Vízművek (Káposztásmegyer). 11 A munkásezredek zászlóalja a fővárosban az alábbi laktanyákban voltak elhelyezve: 1. Ferenc József Laktanya (IX. Üllői út 91.); 1919-ben Marx Károly Laktanya. 2. Károly Király Laktanya (V. Nádor utca 7., ma Münnich Ferenc utca); 1919-ben Bebel Laktanya. 3. Mária Terézia Laktanya (IX. Üllői út 49., ma 49 — 51.); 1919-ben Martinovics Laktanya. 4. József Főherceg Laktanya (IX. Üllői út 91.); 1919-ben Lenin Laktanya. 5. Vilmos Főherceg Laktanya (VI. Hungária körút 105.); 1919-ben Engels Laktanya. 6. Radeczky Laktanya (Pálffy tér 2 — 6., ma Bem József tér 3.); 1919-ben Petőfi Laktanya. 7. Lobkowitz Laktanya (Irányi utca); 1919-ben Táncsics Laktanya. 8. Ferdinánd Laktanya (I. Nándor tér 2., ma Kapisztrán tér 2.); 1919-ben Liebknecht Károly Laktanya. 9. Gr. Pálfy Laktanya (IX. Haller utca 6., ma Hámán Kató utca 7.); 1919-ben Luxemburg Laktanya.

Next

/
Thumbnails
Contents