Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A FŐVÁROSTÓL A SZÉKESFŐVÁROSIG 1873—1896

217. Építőmunkások Ha a rendelkezésünkre álló, az üzemnagyság szerint részletezett statisztikai adatok elsősorban a főösszeghez képest bizonyos eltéréseket mutatnak is ki (mivel csak az ún. tulajdonképpeni ipar adatait tartalmazzák, a szolgáltató iparéit már nem), megállapítható, hogy a város munkáslétszámán belül a kisüzemi munkavállalók száma korszakunk során kezd egyre erősebben és véglegesen elmaradni a nagyüzemieké mögött. Emlékezhetünk: a városegyesítést megelőző esztendőkben a nagy-és kisüzemi munkásság létszáma még nagyon közel volt egymáshoz; a kisüzem közel 14 ezernyi munkásával a nagyüzem még csak mintegy 17 ezer főnyi munkáslétszámot tudott szembeállítani (s még ez utóbbiak nagy részénél is a nagyüzemet inkább csak egy-egy manufaktúra jelentette). De 1890-re a kisüzem hátránya már közel 12 ezer főre nőtt: a fővárosi nagyipar az ország egész nagyipari munkásságának 1/3-át kitevő számú munkásával szemben a kisipar már csak 25 és fél ezer munkással dolgozik. 1900-ra az olló két szára hatalmasra tárult: a kisipar munkáslétszámának nem is egészen 10 ezernyi gyarapodásával szemben a nagyipar már majdnem háromszor annyi, 28 ezer új munkást szív be keretei közé, miközben 1/3-nyi részesedését az ország nagyipari munkásságában továbbra is tartja. Hogy mindez a növekedés az ipar milyen ágazatait érintette, azt már a gazdaságtörténetről szólva részletesen kifejtettükl. Itt csak utalnunk kell a nagyiparban a vas-, fém- és főleg a gépipar, kisebb részben az éelmiszer- és sokszorosítóipar munkáslétszámának összesen mintegy 23 ezer főnyi növekedésére — a kisiparban pedig a gép- és az élelmiszeripar mellett döntően a ruhaipar gyarapodásának természetesen csak aránylagosan nagy, számszerűségében már sokkal kevésbé jelentős szerepére. Az ipari munkásság létszámának elsősorban már a gyáriparban, de mind itt, mind a kézművesipar vonatkozásában a fenti ágakban lezajló növekedése a budapesti munkásságon belül elsősorban a szakmunkásság arányát erősítette tovább. Annál is inkább, mert a budapesti gyáripar szakmunkásokat leginkább foglalkoztató üzemei a maguk iparágában egyúttal az ország egész termelésének is túlnyomó hányadát jelentették. A korszakunk végének állapotait tükröző 1898. évi gyáripari statisztika a gépgyártásban és a közlekedési eszközök gyártásában a 200-nál több szakmunkást foglalkoztató 43 gyár közül 39-et Budapesten talált. S hogy itt valóban elsősorban szakmunkásokról volt szó, azt jól érzékelteti, hogy az egész iparágban országosan is ekkor már csak alig 3 ezer volt a napszámos: ebből Budapest nagy gyárai már csak mintegy 2 ezret foglalkoztattak. A Ganz 2400 vagongyári munkásából ugyan még 500 volt a napszámos, de a MÁVAG-ban 3086-ból már csak 185, a hatalmas Északi Főműhelyben pedig csak 144. Ugyanez az arány az épület- és műlakatosságnál, melynél az alkalmazottak mint egy 70%-a dolgozik Budapesten: 1732 fő 30 telepen. A napszámosok száma az egész szakmában már csak 26. A 96%-ban Budapesten koncentrálódott csavargyártás 637 munkásából napszámos jellegű segédmunkást jóformán nem is találunk. Az egyetlen gyárüzem kivételével egészében Budapesten összpontosult villamossági ipar 1678 munkásából hasonlóképpen már csak 24 a napszámos. A napszámosság arányának ilyen csökkenése persze nem jelenti azt, hogy a munkásság túlnyomó hányada most már egészében szakmunkásnak lenne tekinthető. A szó klasszikus értelmében jelenti azonban mindenesetre azt, hogy a város legnépesebb, legtöbb munkást foglalkoztató iparágaiban korszakunk végére ugyan, de végeredményben az újabb nagy ipari fellendülés során, ha megkésve is, de megszületett az a munkáskategória, a gépmunkásság, melynek mint a szakmunkásság és a tanulatlan munkás között legjelentősebb összekötő láncszemnek hiányát az 1870-es évekig nálunk is kibontakozott ipari forradalomban még oly sajnálatosan kellett észlelni. Természetes forrását részben nyilván az a napszámosréteg is adta, amely az 1880-as évektől kezdve lassan hozzákötődik a gyárakhoz, és amely minden fáziskésés ellenére