Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

31. Graefl József, a pesti városi tanács feje 1849 tavaszán. Részlet Borsos Józsefnek és August Petten -kofennek a népképviseleti országgyűlés 1848. július 5-i megnyitó ülését megörökítő litográfiájából, 1848 közönség egészét illették, arra azonban már nincs magyarázat, hogy a júniusban törvényesen megválasztott, de a megszállás idején hivatalnokoskodásával felhagyni kényszerült városkapitány, Lángh Ignác távollétéről értesülvén, az ő helyettesítésével a városatyák gyülekezete egyidejűleg éppen azt a Terczy Szilárdot bízta meg, akit januárban a császáriak tettek meg városkapitánnyá, s aki azután minden tőle telhető módon igyekezett is megfelelni az elnyomók bizalmának. Teljesen érthető hát, ha a városházáról januárban kiebrudalt tisztviselők most úgy találták, hogy a közgyűlés csupán félmunkát végzett, mikor nékik igazságot szolgáltatott ugyan, az ellenség kiszolgálóit viszont kíméletben részesítette, s mert semmi hajlandóságot nem éreztek arra, hogy emezekkel ismét egy asztalhoz üljenek, már másnap testületileg bejelentették, hogy hivatalhelyükre csak akkor fognak visszatérni, ha állásukba nem pusztán a városi közgyűlés, hanem maga a „törvényes kormány által fognak visszahelyeztetni", s ha viszszahelyeztetésük ,,az időközben működött tisztviselők hivatalaiktóli felmentésével" egybekötve fog megtörténni. Azt sem nehéz azonban megérteni, hogy ezzel az önmagában téliesen indokolt lépéssel a szóban forgó városi vezetők végső soron csak ártalmára voltak annak az ügynek, amelynek éppenhogy a javát keresték, hiszen húzódozásukkal azt a veszélyt idézték fel, hogy a városigazgatás egyelőre ezután is teljes egészében épp a császáriak eddigi segítőtársainak a kezében fog maradni. Aulich tábornok tehát, aki polgári állású személyek fölötti ítélkezésre magát feljogosítottnak nyilván nem tartotta s nem is tarthatta, azt ellenben életbevágóan fontosnak tartotta, hogy a felszabadított területek közigazgatása mielőbb megbízható emberek kezébe kerüljön, tudomást szerezvén erről a bejelentésről, már a következő napon kiadott egy parancsot, amely a császáriak alatt is szolgált tisztviselők kérdését megint csak hallgatással mellőzte, a császáriak által elbocsátottaknak viszont kötelességükké tette ,,az országos kormány további rendelkezéséig hivatalaikba ideiglenesen azonnal ismét belépni". S úgy látszik, hogy az érintettek között Rottenbiller személyében akadt, akit még Aulich közbelépése sem bírt rá eddigi álláspontjának feladására; leginkább ugyanis ezzel magyarázható, hogy ő, aki április 24-én még viruló egészségnek örvendett, 26-án egyszerre betegágynak esett s betegségéből a forradalom hátralévő hónapjaiban nem is épült fel többé. A többiek azonban (pontosabban: azok, akik a többiek közül ekkor Pesten tartózkodtak) most már engedtek, és visszatértek hivatalhelyükre, sőt a közülök főbíró lévén — rangban legidősebb Graefl a polgármesteri teendők ellátását is mindjárt átvette (mert hogy ezt a munkakört most netalán az ellenforradalom szolgálatában bokros érdemeket szerzett Ságody alpolgármesterre ruházzák, azt persze senki sem merte javasolni). S ezek után, amikor május 6-án az óbudai közgyűlés is azt mondotta ki, hogy az előző év júniusában megválasztott tanácstagok függetlenül attól, működtek-e a megszállás idején vagy sem —- „előbbi jogaik élvezetébe visszatétetnek", ez ellen a határozat ellen már egyetlen hang sem emelkedett. Es ez annál is inkább rendjén volt így, mert annak biztosítása érdekében, hogy az ellenforradalom hivatalhelyükön megmaradt támogatói nagyobb kárt ne okozhassanak, mindezenközben Kossuth is megtette a magáét. Kossuth ugyanis — egyfelől - gondosan ügyelt arra, hogy a forradalom táborára mindenki úgy legyen kénytelen tekinteni, mint amely tábor egyértelműen és következetesen védelmezi a császáriak által veszélyeztetett polgári szabadságjogokat — így a császáriak által kikezdett városi autonómiát is -, s ezért maga is azon volt, hogy hűtlenekké lett városi tisztviselőket lehetőleg csak törvényes úton — azaz vagy bírói ítélettel, vagy szabályszerű tisztújítás révén — távolítsanak el állásukból, de — másfelől — arra is gondosan ügyelt, hogy az ilyen elemek mozgási szabadsága addig se terjedjen túlságosan messzire, amíg szabadulni nem sikerül tőlük, s ezért Pest, Buda és Óbuda közigazgatásának ellenőrzésére már április 25-én teljhatalmú kormánybiztost küldött a testvér-városokba. Kormánybiztossá pedig Pest városának egyetlen radikális nézeteket valló országgyűlési képviselőjét, Irányi Dánielt nevezte ki, ezzel olyan politikus kezébe téve le a főváros sorsát, aki az országgyűlés jobboldalán elhelyezkedő honatyák szemében jókora szálka volt ugyan, Pesten viszont nemcsak széles néptömegek rokonszenvét élvezte, hanem polgári körökben is meglehetős népszerűséggel bírt, s aki kormánybiztosként másutt már az előző hónapokban is fényesen megállta a helyét.