Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Spira György: A FORRADALMI ORSZÁG SZÍVE 1848—1849

Városházi személycserék A városi autonómia szétzúzása A lakosság fékentartásá ra szolgáló intézkedések itt a kérdéses személyek gondos számbavétele után végül nemcsak Rottenbillert fosztották meg polgármesteri, Graeflt főbírói és Lánghot városkapitányi tisztségétől, hanem a tizenkét tanácsnok közül is elcsapták mind a négy liberálist, hogy azután helyettük polgármesterré a szélsőségesen reakciós Lechner Károly egykori tanácsnokot, főbíróvá és városkapitánnyá pedig az eddigi tanácsnokok közül a nem kevésbé reakciós Koller Ferencet, illetve Terczy Szilárdot nevezzék ki, majd a tanácsnoki kart is kiegészítsék hat további hasonszőrű hívükkel. De nagymérvű személycseréket eszközöltek a megszállók Óbudán is, ahol a városi tanács 1848 júniusában — emlékezhetünk — ugyancsak számottevően átalakult volt; mivel azonban az akkori óbudai személyi változásokkal semmiféle politikai balratolódás nem járt együtt, itt a császáriak most mégsem távolítottak el tisztségükből minden új embert, hanem amolyan salamoni megoldáshoz folyamodtak: a júniusban bíróvá választott, de magát már szeptemberben betegnek nyilvánító Graf Lipótot — „gyengélkedő egésségé"-re hivatkozva — végleg menesztették, s a bírói székbe visszaültették a júniusban belőle kibukott Krövick Antalt, a tanácsba júniusban újonnan bekerült tíz tag közül viszont csak ötöt cseréltek ki (egy személy kivételével úgyszintén csupa júniusban megbukott korábbi tanácstagra). Budán pedig, ahol a legutóbbi tisztújítás lényegesen kevesebb új embert dobott felszínre, ennyit sem változtattak a tanács személyi öszszetételén: a még bejövetelük előtt eltávozott Andorffy Károlyon és Feley Edén kívül csupán a márciusi fiatalok körében gyakorta megfordult Balássy Antal tanácsnokot mozdították el, s városkapitánnyá Andorffy helyett Paulovits László tanácsnokot nevezték ki, a három megürült tanácsnoki tisztséget pedig három korábban is hasonló tisztséget viselt, de 1848 nyarán leszerepelt régi városi vezetőre bízták.84 A főváros kiürítésekor is helyükön maradt liberális városi vezetők kezdeti reményeinek a szertefoszlatásához azonban ennyi is elég volt persze. Ámbár valószínű, hogy mire - január utolsó hetében — útilaput kötöttek a lábukra, addigra a szóban forgó liberálisok már úgyis rég feladták ezeket a reményeket s így elbocsáttatásukat ekkor már éppen nem keserűséggel, hanem valóságos megváltásként fogadták. Hiszen a császáriak a lakosság fékentartására kitervelt intézkedéseik foganatosítását addig sem, egyetlen pillanatig sem tették függővé az ő tetszésüktől vagy nemtetszésüktől, annál világosabbá tették viszont már a kezdet kezdetén, hogy amíg még egyáltalán megtűrik őket hivatalukban, addig tőlük is éppoly szolgai engedelmességet várnak, amilyenre konzervatív pályatársaik körében lelnek, s már a kezdet kezdetén gondoskodtak arról is, hogy holmi önállóskodásra közülök lehetősége se nyíljék többé senkinek. A városi vezetők kezét a megszállók kétféleképpen is megkötötték. Egyfelől azzal, hogy mindjárt bejövetelük után elrendelték a városi képviselőtestületek feloszlatását. így ugyanis, lehetetlenné téve közgyűlések tartását, eleve is lehetetlenné tették, hogy a tanácstagok vélük szemben adandó alkalommal netalán a városatyákhoz vagy — a közgyűlések nyilvánosak lévén - éppenséggel a szélesebb közvéleményhez folyamodjanak támogatásért. Másfelől meg azzal kötötték meg a városi vezetők kezét, hogy a polgári közigazgatást is teljes egészében „katonai parancs alá" helyezték. A helyi tanácsokat ugyanis így egyetlen tollvonással egyszerű végrehajtóivá fokozták le azoknak az utasításoknak, amelyeket a császári hadsereg nevében a továbbiakban legfelső fokon Windisch-Grätz egyik hadtestparancsnoka, az ország középponti katonai kerületének élére állított Wladyslaw Wrbna-Freudenthal gróf altábornagy, közvetlenül pedig egy a testvér-városok császári biztosává kinevezett volt helytartótanácsos, Havas József lett hivatva kiadni nékik. S Havastól a derűlátóbbak eleinte még várhattak ugyan némi megértést és kíméletet, hiszen ő maga is pesti polgár és többrendbeli pesti ingatlan tulajdonosa volt, hivatali pályafutását pedig valaha épp a pesti városházán kezdte, az első napok elteltével azonban mindenkinek be kellett látnia, hogy a helyi viszonyokban való jártasságát ő sem a testvér-városok és a városlakók, hanem egyedül az ellenforradalom és az ellenforradalmi fegyveres erők javára óhajtja kamatoztatni. A császáriak azonban bejövetelük után természetesen nemcsak a városi vezetőknek, hanem magának a városi lakosságnak a gúzsbakötéséről is igyekeztek gondoskodni, s ennek érdekében szintén minden lehetséges eszközt igénybe vettek. Először is — még január 5-én — közhírré tették, hogy aki vét valamelyik rendeletük ellen vagy bárminemű lázító tevékenységre vetemedik avagy kapcsolatot tart fenn a forradalom Debrecenbe menekült vezetőivel és vezető testületeivel, az „rögtönítélő bíróság által a haditörvények szerint el fog ítéltetni". Egyidejűleg kimondották azután a nemzetőrség azonnali feloszlatását. Elrendelték továbbá, hogy 36 órán belül mindenki szolgáltassa be az esetleg birtokában lévő fegyvereket (s a beadási határidőt utóbb újabb 48 órával megtoldották ugyan, de csak azért, mert az emberek most félelmükben háromszor annyi fegyvert szolgáltattak be, mint amennyit decemberben a honvédseregnek ajánlottak volt fel, és a fegyverek ezreinek átvételére az eredetileg megszabott 36 óra egyszerűen nem volt elegendő). Közben pedig kimondották azt is, hogy a jövőben nemcsak városi közgyűlések, de mindenféle más gyűlés tartása is tilos lesz, s a nagyobb biztonság kedvéért a gyűlések rendezésére használatos termeket zár alá is vétették, mégpedig nem csupán a politikai klubok helyiségei-