Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

403. Katonai razzia a Teleki téren 1918 őszén korán is felismerő hadvezetőség már nem tudott hatékonyan védekezni. Ehhez járult a harcoló hadsereg moráljának is rohamos, 1918-ra már feltartóztathatatlan süllyedése. Csupán Budapesten és 1918 egyetlen hónapjában, májusban 20 730 esetben jár el a katonai rendőrség különböző katonai fegyelmezetlenségek esetén: ebből 4132 esetben szökés és önkényes eltávozás miatt. Nyárra már az országot ellepi a katonaszökevényeknek, a szabadságról vagy kórházi kezelésből, lábadozásból újból be nem vonuló és rejtőző katonáknak egyre növekvő tömege. Ismerve Budapestnek mint az ország közlekedési központjának hatalmas, a háború kezdetétől egyre növekvő katonai átvonuló forgalmát, és azt, hogy ezen túl csak az itteni katonai kórházakban is 30 ezernél több, a frontra visszatérni már nyilván egyre kevésbé hajlandó sebesült fekszik, miközben az ugyancsak itt összpontosított katonai szakintézmények, raktárak szintén nagytömegű katonát kötnek le, világos lesz, hogy a város természetes központjává és menedékévé válik minden a háború elől menekülő katonai személynek is — olyan embereknek, akik ugyanakkor nagyon is megtanulták a fegyver használatát, és veszíteni valójuk sincs; sorsukat a sűrű razziákon elfogott katonaszökevényekre váró kivégző osztagok sortüzei jelzik. S így érthető lesz az is, hogy ők is egyre nagyobb feszültségben lesik a rendszer megingásának minden jelét, készen arra, hogy alkalmas pillanatban előlépjenek a fegyveres erőszak a frontokon és egy már végigélt vagy éppen végig is csinált forradalomban elsajátított technikájának minden tapasztalatával. 1918 júliusában, alig bárom héttel Piave után, kudarcba fullad a németek utolsó nagy támadása: a második marne-i csata is. A Monarchiában eközben már nyíltan is színre lépnek a csehek és a délszlávok szeparatista mozgalmai. Szeptember 29-én összeomlik a bolgár front; október 3-án a német kormány Wilson elnökhöz fordul a békefeltételek megtudásáért; két hét múlva, 17-én császári manifesztum mondja ki a Monarchia népeinek önrendelkezési jogát: ez elvben máris a dualizmus megszüntetése. Október 18-án Tisza a parlamentben kénytelen elismerni, hogy a háború elveszett, október 21-én Wilson a német tapogatódzásra válaszolva kijelenti, hogy a békét a 14 pont alapján megkötni már nem lehet. Október 23-án délelőtt a debreceni egyetem felavatására érkező királyi párnak a Gott erhalte val való fogadtatása a parlamentben, az összes elfojtott szenvedély és keserűség kirobbanásához szikraként szolgálva, elsöpri a Wekerle-kormányt; ugyanakkor a 79. horvát gyalogezred fellázad és elfoglalja Fiumét. Este a Károlyi-palota vörös szalonjában a Károlyi-párt, az SZDP és a Radikális Párt vezetői néhány szakembernek, többek között Harrer Ferenc alpolgármesternek, Bárczy egyik belső emberének bevonásával kimondják egy Magyar Nemzeti Tanács megalakulását - mintegy központi szerveként minden Magyarország megmentésére és korszerű újjászervezésére irányuló mozgalomnak és törekvésnek. Ha a munkásmozgalom és a katonák elégedetlensége már országszerte megmutatta, hogy a kizsákmányoltak tovább nem hajlandók régi módon élni — úgy ezeknek a napoknak eseményei: az uralkodó osztály különböző csoportjainak kicsinyes taktikázásai azt is világossá teszik, hogy immár az uralkodó osztály sem tud a régi módon kormányozni. Hét évtized elmúltával ismét forradalmi helyzet van szélesen bontakozóban: az utolsó szót Magyarország számára — de immár a központi hatalmak és köztük a Monarchia katonai és politikai összeomlásával, s még