Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

radikális alakulás, valamint a Galilei Kör, melyben az alakulását támogató polgári radikális elemek szellemi befolyása helyére ugyancsak éppen 1917-ben lépett Szabó Ervin s a körülötte csoportosuló forradalmi értelmiség irányítása — részint a munkásságban erősödő elégedetlenség a pártvezetés megalkuvó politikájával szemben: ez többek között már egy kis szindikalista csoport létrejöttét is eredményezte. Az ő tevékenységüknek eredményeként indulnak meg már 1917 őszén a még csak kis létszámú, de már kifejezetten a háború elleni, majd nyíltan is szovjetbarát tüntetések s indul meg a kaszárnyákban is háborúellenes, különben ekkor még hamar leleplezett és elfojtott propaganda. 1918. január 12-én a belügyminiszter ezek hatására feloszlatja a Galilei Kört, ami azonban a radikálisokat gyorsabb cselekvésre sarkallja. 1918. január 13-án vasárnap délelőttre az SZDP-nek A munkásság és a háború címmel Budapesten hat helyen összehívott értekezletei közül a radikálisokhoz tartozó résztvevők négy helyen egy Budapesti Munkástanács megalakítására terjesztenek elő javaslatot — s ezt a jelenlevők a pártvezetőség javaslatával szemben el is fogadják. A javaslat szerint ez, a minden gyár és a szakmai szervezetek képviselői által demokratikusan megválasztandó tanács, melyet a vidéki hasonlóan alakítandó tanácsok kiküldötteivel kell majd kiegészíteni, határozná meg a párt vezetőség eljárását: utóbbi a tanácsnak lenne felelős. Még aznap délután a radikálisok az általuk (jó érzékkel kiválasztva a legnagyobb hadiüzemeket) már előzőleg szervezni kezdett gyárak képviselői számára értekezletet tartottak, melyen közölték, hogy bizottságokat alakítottak a tanácsok megszervezésére, és a résztvevőkkel azt is sejtették, hogy már folyik az országos szervezés, sőt katonatanács alakítása is folyamatban van, s alkalmas időben a budapesti munkásságot az utcákra vive, kezükbe keríthetik a várost. A munkástanácsok szervezése meg is indult, s bár közben másnap, 14-én a Galilei Kör vezetőit letartóztatták, 16-án a nagy-budapesti vasas főbizalmiak értekezletén s a következő napokon az előkészületek már konkrét formákat kezdtek ölteni. A cél ekkorra már világosan a pártvezetőség radikalizálása s vonakodása, ellenállása esetére félreállítása, átlépése lett. Ebben a gyorsan kiélezett helyzetben a pártvezetőségnek éppen kapóra jött az Ausztriában január 14-én kitört, a szovjettel kötendő békét követelő általános sztrájk, melyhez csatlakozva 18-án az SZDP is kihirdette az általános sztrájkot. A 21-ig tartó sztrájk alkalmából rendezett munkásgyűlések határozati javaslata, melyet küldöttség vitt Wekerle miniszterelnökhöz, annexiómentes béke megkötését, az új választójog elfogadtatását vagy új választások kiírását, és a közszükségleti cikkek olcsó és igazságos kiosztását követelte. A kormány a sztrájk alatt a rendelkezésre álló erővel csupán a rend fenntartására szorítkozott, cenzúrázta a sajtót, és megakadályozta a sztrájk hírének elterjedését. A sztrájk után az SZDP vezetői, akik tevékenyen részt vettek a sztrájk leszerelésében, az emiatt feléjük áradó elkeseredés és érezhetően növekvő bizalmatlanság hatására — mintegy a bizalmi kérdést felvetve — beadták lemondásukat, és ha ezt a budapesti bizalmi testület s a február 10-i rendkívüli pártgyűlés nem fogadta is el, az kivált az utóbbin elhangzott egyes felszólalások nyomán már világossá vált, hogy a budapesti munkásság rendkívül erősen radikalizálódott. A minisztertanács már február 7-én kénytelen megállapítani, hogy az ország ipari városai, főleg Budapest ,,alá vannak aknázva a forradalmi tendenciákkal, és a készülő tömegsztrájkok és forradalmi mozgalmak a társadalmi rendet immár a legkomolyabban veszélyeztetik". Valóban: ha a januári általános sztrájkra következő hetekben egyelőre csak kisebb jelentőségű bérmozgalmak zajlanak is le — többnyire sikerrel — , bérjavításért és drágasági pótlékért, a feszültség növekedése már érezhető. Első kirobbanásként március 7-én az összes budapesti vas- és gépgyári üzem vas- és gépmunkásai bejelentik, hogy napi nyolc órán túl nem hajlandók dolgozni. A gyárosok erre kizárással fenyegetődznek, mire a munkások 33 gyárban leállítják a munkát. A gyárosok válasza 60 — 70 ezer munkás kizárása; a kormány részéről 15 ezer főnyi katonaságot helyeznek készenlétbe. Egyhetes tárgyalás után a gyárosok belemennek egy új kollektív szerződés megkötésébe — világos azonban, hogy ezzel a feszültség még nincs levezetve: a munkásság előtt már ennél sokkal nagyobb célok állnak. Jellemző, s a küszöbön álló választójogi reformra számítva nyilván nem véletlen, hogy éppen ekkor, 1918 elején fordul az SZDP figyelme ismét a várospolitika felé ha nem is magának a fővárosnak, hanem az elővárosi övezetnek vonatkozásában, ahol, mint emlékezhetünk, a községi választójog sokkai tágabb keretei között a párt már a háború előtt helyeket biztosított magának a képviselő-testületekben. Ezek az erők most aktivizálódnak, de nincs programjuk, aminek alapján elindulhatnának. 1918 elején ezért a párt kifejezetten az elővárosi képviselő-testületi tagok irányítására — közzéteszi a még 1913-ban kidolgozott Ladányi-féle programot. Áprilisban, az ötéves szünet után most 12 községből összehívott 41 képviselő-testületi tag előtt Buchinger kénytelen beismerni, hogy a községpolitika a mozgalom ,,még egyik legterméketlenebb talaja"; problematikája „nincsen szakszerűen kidolgozva". így a községi választásokban való aktív részvétel dolgában Buchinger javaslata szerint esetenként kell megállapodni a központi pártvezetőséggel és szigorúan annak utasításai szerint kell eljárni. A feladat egyelőre addig is a munkástömegeknek a községi politika kérdéseivel való állandó foglalkozását, a községek de-