Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

401. Tüntető munkások Tisza István távozását kövei elő táblával sürgette a városi gazdasági élet, a városi pénzügyek intézésének önállósodását stb. Az elfogadott javaslatot a kongresszus is magáévá tette, és május 19-ére a Vigadóban kitűzte a Polgárliga alakuló ülését. A továbbiakban azonban világossá vált, bogy Bárczy rosszul mérte fel a helyzetet: az ország polgári demokratikus átalakításának igénye ekkorra már régen túllépett a csak sajátlag jogilagadminisztratíve meghatározott városi polgárság által megoldható feladatokon — mint ahogy az átalakulás problémái is már túlterjedtek a csak sajátlag városi viszonyok között észlelhető, megragadható és megoldható problematikán. És ha Bárczynak elvben igaza volt is, mikor a politikai programokkal szemben a társadalmi programot hangsúlyozta, kétségtelen volt, hogy e kettő akkor már egymástól semmiképpen nem volt, és éppen nem a városiasság határvonalai mentén vagy e vonalak által lehatárolva elválasztható. Így azután szinte természetes, hogy a különben egymással szemben álló politikusok: egyrészt az éles eszű Vázsonyi, másrészt a gyanakvó Tisza-kormány közösen fordulnak szembe a tervvel, elsősorban azt érezve meg (és jól), hogy az alkalmas mindkettejük sorainak megbontására, így az egyik fél ál-munkapárti akciónak tekinti, a másik a Vázsonyi-párt fedőszervének; és (valószínűleg ösztönösen) mindkét ellenfél azt terjeszti, hogy Bárczy terve a vidéki városokat a főváros érdekeinek szolgálatába készül állítani, s számára a választójogi probléma alapjában közömbös is. A kormány ezenfelül meg is gátolja a Polgárliga megalakulását, s mikor Bárczy - bizonyítandó a választójog irányában elkötelezett voltát — maga is odaáll a városháza udvarán tartott választójogi gyűlés támogatóinak, sőt az uralkodónál közvetítőinek sorába, e minőségében már elkésett: a Tisza-kormány bukása után a választójog kormányprogrammá válása már nyilvánvalóvá lett — valójában az ő közreműködésük nélkül, sőt, látszólag ennek ellenére is. Ebben a helyzetben a Bárczy által mozgósítani kívánt polgári középrétegek és kivált azok városi képviseletei, nem utolsósorban a fővároséi is az országos politika szempontjából végleg elveszítették jelentőségüket. Bárczy személye és programja, elképzeléseinek valódi jellegét jellemző módon, 1918 októberében, közvetlenül az összeomlás küszöbén fog még egyszer felmerülni kormányalakításának lehetőségével részint Károlyi, részint Vázsonyi ellenében; előbbi ellen azonban Bárczy már nem lesz hajlandó szerepet vállalni, de a rohanó eseményekhez képest az ő és a mögötte álló elemek súlya már az uralkodó osztály számára is csakhamar, napokon belül elégtelennek fog bizonyulni. A háború sodrában tehát a háborús adminisztráció — már csak ismertetett hármas súlypontjának természeténél fogva is — gyakorlatilag önállósul a közgyűlésben kifejezett politikai vezetéstől, amit a virilizmus jelenléte a demokratikus nyilatkozatok ellenére is már eleve kompromittált, most pedig immár teljesen dezavuál a tömegek szemében. A városházi politika, mely a századelő néhány évében átmenetileg a progresszió élére került, így a háború viszonyai által rohamosan felgyorsult politikai fejlődésben házon belül is elveszti jelentőségét de már a végsőkig kiélesedett és országossá vált politikai ellentétek megoldásához sem tud hozzájárulni; jelentéktelenedésére jellemzőek már a főpolgármestert és a polgármestert megválasztó köz-