Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

392. A földalatti villamos női kalauzai székesfőváros 1916 áprilisában 3600 főnyi személyzetet tart felmentve, 2/3 részben üzemei és intézményei alkalmazottait. A családfenntartók bevonultatása vagy meghagyása — kivált a gazdasági élet új, a társadalmi ellentéteket önmagukban is csak növelni alkalmas feltételei által adott előnyök és hátrányok között - , s mindez a halál és a rettegés a városra ráboruló árnyékában: Budapest világháborús társadalmának képét és mozgását alapvetően az ebből a sokágú, de szótszakíthatatlanul összefonódó komplexusból adódó hatalmas és egyre clesedő feszültség fogja meghatározni. Ám bevonultjainak nagy száma s háborús veszteségeinek ellenére is Budapest népessége a háború időszakában nem hogy csökkenne, sőt inkább emelkedik. Az 1911. január 1-i népszámlálás 880 ezer főnyi népességszáma 1915 februárjában 50 hónap alatt csaknem 100 ezerrel, 970 ezer főre, újabb 26 hónap elmúltával azonban már csak 21 ezerrel, 991 ezer főre emelkedett. Mivel utóbbi emelkedésbe kellett szükségképpen beleszámítaniuk az 1914 15. téli galíciai és az 1916. őszi erdélyi menekülés visszamaradott jainak is, valószínűnek látszik, hogy azok az utalások, melyek (kivált 1917—18-ban) a város népességszámának mintegy 200 ezer főnyi emelkedéséről, a városnak galíciai, bukovinai és erdélyi menekültekkel való túlzsúfolódásáról szólnak, számszerűségükben vagy túlzottak (aminek terjesztése a hatóságoknak is érdekükben állhatott, különböző nehézségeket így a menekültekkel járó objektív nehézségekre lehetvén hárítani), vagy fel kell tételezni, hogy a menekültek jelentős része nem is íratta össze magát Budapesten. És mivel a főváros népessége 1919-ig ehhez képest már nem növekedett tovább (1918-ban 1 millió 10 ezer személyt mutatnak ki), 1920-ra pedig éppenséggel 929 ezer főre csökkent, minden vonatkozó adat összevetésével is bizonyossággal csak annyit állíthatunk, hogy Budapest álló népességét a háború nem csökkentette jelentősen, sőt a részben időlegesen, de részben végleg is itt maradt menekültekkel meg is növelte — így legalábbis pótolni képesen a születések számában a háború alatt bekövetkezett természetszerű, 1919-ben az 1913. évi születési arány alapján számított mintegy 42 ezernyi kiesést — s a háborús halálozásokat s a bevonultak számát. Az elővárosi övezet népességszámát csak 1910 és 1920 között tudván összevetni, a növekedés ott sem bizonyul nagyobb arányúnak: 229 ezerről 282 ezerre történt felnövekedése kisebb, mint az előző évtizedeké — ha persze e számot a menekültek, a háború alatt ott dolgozók tömegeinek a háború után eltelt két év alatt megindult hazatávozása jelentékenyen befolyásolta is. Ezen a népességen belül, és az így teremtett feltételek között a társadalomban a háború végére kialakult roppant feszültség döntő elemeként sajátos, és éppen a háborús évek alatt kibontakozott kettős irányú mozgás figyelhető meg. A világháború ugyanis egyrészt — s ezt már a fővárosi gazdasági élet csupán utólagos áttekintése is éreztette — még erősebben eltávolította egymástól a társadalmi skála szélső pólusait: a gazdagok gazdagabbak és a szegények szegényebbek lettek; másrészt ugyanakkor a középosztály alsó ós a proletariátus felső és egyre táguló rétegeire, valamint a kispolgárságra kiterjedően megindított egyfajta anyagi ós részben életmódbeli nivellálódást is — anélkül azonban, hogy (e nivellálódás a benne érvényesülő emelkedő tendenciák ellenére is a háború növekvő nyomorúságában elsősorban lefelé történvén) bárki számára is tényleges emelkedést jelentett, és így anélkül, hogy ezáltal az előáUt feszültséget bármivel is csökkentette volna.