Budapest története IV. A márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig (Budapest 1978)

Vörös Károly: A VILÁGVÁROS ÚTJÁN 1896—1918

387. A csepeli Weiss Manfrédgyár telepe a háború éveiben. Légifel vétel Ami persze nem jelenti azt, hogy a második háborús esztendőben az ipar már nem számolhat el hatalmas háborús nyereségeket; a hadseregszállítás rendkívül jövedelmező üzletté válik, nemcsak a nagyüzemek, hanem az azok munkájába alvállalkozóként bevont középüzemek és kisműhelyek számára még akkor is, ha a katonai behívások ezeknek munkásállományát jobban megritkították, mint a már korán katonai irányítás alá helyezett s így munkásaikat visszatartani könnyebben tudó nagyüzemekét. A hadiiparban legnagyobb részt vállaló budapesti vagy elővárosi nagyüzemeknek növekvő munkáslétszáma és még inkább növekvő jövedelme jól érzékelteti Budapest iparának az ország hadiiparában betöltött szerepét. 1910 és 1917 között, hogy csak néhány jellegzetes példát említsünk, a Weiss Manfréd Művek munkáslétszáma 1737-ről 23 200-ra, az Egyesült Izzóé 2107-ről 3500-ra, a Schlick- Nicholson-gyáré 1503-ról 4754-re, a Lángé kb. 500-ról 1836-ra, a Fegyvergyáré 1130-ról 4222-re, a MÁVAG-é a javítóműhelyekkel együtt 10 327-ről 12 733-ra emelkedett. A háború előtt inkább a középüzemek sorának vége felé elhelyezkedett gyárak munkáslétszáma százakkal emelkedik. A munkaerőhiány fedezésére lehetővé teszik a női és a gyermekmunkaerő fokozott igénybevételét; egy kispesti hadianyag -388. Gránátok gyártása a Láng-gépgyárban